A modern nyílászárók minőségi hőszigetelésének köszönhetően a légzárási képességük is kiemelkedő. Ebből adódóan a fűtési időszakban jelentős mértékben csökkenthető az energia- és hőveszteség. Ez a tulajdonság – bár negatívumként fel nem róható módon – a beltéri levegő frissen tartása szempontjából ellentétes hatású, hiszen nagyobb eséllyel áll meg az elhasználódott levegő. A GEALAN, ablakprofilokba építhető, akár okos-kompatibilis eszközei ilyen esetekre kínálnak megoldást.
Az friss beltéri levegő az egészség és közérzet számos oldaláról nézve fontos, azonban a kézi ablaknyitás csak átmeneti megoldásként van jelen, ugyanakkor energiaigényes és egy idő után kényelmetlen feladat. Általánosan kijelenthető, hogy a hűvösebb évszakok alatt a szellőztetések száma és időtartama jelentősen csökken, ebből adódóan a levegő optimális cserélődése sem mindig garantált.
A kifejezetten magasabb páratartalommal operáló helyiségek – mint a fürdőszobák, mosdók, konyhák – esetében nagyobb valószínűséggel keletkezik páralecsapódás a nem megfelelő szellőzés következményeként, amelynek kellemetlen jele, a penészképződés, relatíve rövid időn belül kialakulhat. Ezzel párhuzamosan a kis méretű háló helyiségek légcseréje is fontos.
Ha érdekli az egészséges beltéri klíma megtartásának módjai és ás GEALAN érdekességek, kattintson ide.
Modern szellőztetés, rendszerben
Az optimális levegőcsere biztosítása érdekében a GEALAN fejlesztéseinek egyik fókusza éppen az egészséges levegőcsere támogatása. A korszerű GEALAN-CAIRE® szellőzőrendszer-család tagjai használati helyre szabottan képesek mind az egészséget, mind a kényelmet szolgálni. A modern, akár WiFi-n keresztül is irányítható integrált és utólagosan is beépíthető rendszerek jelentősen lassítják az épületek párásodásból adódó állagromlását, de az ugyanebből fakadó egészségügyi kockázatokat is csökkentik. Mindemellett használatuk kényelmes és jó a közérzethez is hozzájárul.
Manuális vs. beépített
Ha szellőztetésről beszélünk, egyértelmű, hogy az ablakok kinyitása merül fel első megoldási opcióként. A beépített rendszerek alkalmazása egyelőre irodaházakban jellemző, azonban a GEALAN technológiája más funkciójú épületekben is előnnyel használható, legyen szó újépítésű vagy felújítási projektről, családi házról vagy középületről.
Míg a kézi szellőztetés nem plusz beruházás, de közösségi épületek esetén idő- és energiaigényes folyamatok sorát jelenti, addig az integrált szellőztetőrendszerek használatával különösebb körültekintés nélkül optimális szinten tartható a megfelelő levegőminőség, így pl. hideg időszakokban, a konkrét ablaknyitással szemben, hőveszteség nélkül.
Hogyan működik a GEALAN beépíthető szellőzőrendszere?
Okos szellőztetésre, az épület funkciójától függően, többféle megoldása létezik. A GEALAN-CAIRE® smart olyan aktív szellőztető, amely folyamatos légáramlást biztosít a beépített ventilátorai és érzékelői segítségével. A levegő hőmérsékletét és páratartalmát alapul vevő eszköz az ideálistól eltérő értékek érzékelése esetén magasabb fokozatú légáramoltatásra kapcsol, gyorsítva a légcserét. A hőcserélővel ellátott szellőztető a befelé áramló levegőt bizonyos fokig képes felmelegíteni, így a működő fűtés esetén sincs szükség annak intenzitásának növelésére. A rendszerbe épített szűrők emellett megakadályozzák a porszemcsék és pollenek beltérbe jutását is, mely az allergiával küzdők körében szintén jelentős pozitívumként jelenik meg.
Bővebben a GEALAN-CAIRE® szellőztetők további típusairól és azok előnyeiről ITT olvashat.