2020 a konszolidáció éve volt a lakótelepi ingatlanok piacán is, mindössze 4 százalékos volt a drágulás a 2020. januári és szeptemberi időszak között, 2019 hasonló időszakához képest. Ez a tavalyi évben mért 17 százalékos áremelkedéshez képest látványos visszaesést jelent – derül ki a NAV lefrissebb tranzakciós adataiból. Az OTP Ingatlanpont szakértői friss összeállításukban a panellakások piacát vizsgálták meg, előrevetítve azt is, hogy mit hozhatnak a legújabb kormányzati bejelentések ebben a szegmensben.

Ugyan 2019-ben az eladott lakótelepi lakások országos átlagára még szárnyalt, meghaladva a 17 százalékos drágulást, ezt a piaci szegmenst érte el először az árkorrekció, amit a lakáspiacon már tavaly is általánosan tapasztalható visszaesés mellett a koronavírus-járvány okozott. Az idei évben mindössze 4 százalékkal nőtt az eladott, tágan értelmezett (tehát nem csak panel) lakótelepi lakásokára – ez olvasható ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2020 első három negyedévére vonatkozó legfrissebb tranzakciós adataiból.

Egymillió forint négyzetméterárért továbbra is volt vásárló Budapesten

2020 első kilenc hónapjában átlagosan 339 ezer forint négyzetméteráron lehetett lakótelepi lakáshoz jutni országosan, ám területenként továbbra is nagy az árkülönbség. Míg Budapest legdrágább részein (XI. kerület Gazdagrét és Kelenföldi lakótelep, a III. kerület Pók utcai lakótelep, illetve a XIII. kerület Gidófalvy utcai és Béke utcai lakótelepek) az átlagos eladási ár 600-650 ezer Ft/m2 között alakult, a legolcsóbb budapesti lakótelepeken (XVIII. Havanna lakótelep, XXI. Csepel-városközpont, X. Újhegyi lakótelep, XV. Rákospalota-városközpont, XVII. Rákoskeresztúr-városközpont) a panellakások átlagosan 400-430 ezer forint négyzetméteráron keltek el. 2018-ban érte el először egy panelgarzon az egymillió Ft/m2 limitet, és idén is volt hasonló esetre példa. Egy 27 négyzetméteres panellakás 29 millió forintért cserélt gazdát a III. kerületi Pók utcai lakótelepen.

Legdrágább budapesti kerületek a panellakások piacán* Lakótelep elnevezéseÁtlag négyzetméterár
XI. kerületGazdagrét és Kelenföldi lakótelep600-650 ezer Ft/m2
III. kerületPók utcai lakótelep
XIII. kerületGidófalvy utca, Béke utca
Legolcsóbb budapesti kerületekLakótelep elnevezéseÁtlag négyzetméterár
XVIII. kerületHavanna lakótelep400-430 ezer Ft/m2
XXI. kerületCsepel-városközpont
X. kerületÚjhegyi lakótelep
XV. kerületRákospalota-városközpont
XVII. kerületRákoskeresztúr-városközpont

*A NAV legfrissebb tranzakciós adatai alapján, 2020 január és szeptember közötti időszakban, ahol volt megfelelő számú eladás

Ahogy a 2018-ban értékesített Újpest-városközponti 35 millió forintos garzon esetén, jelenleg is elmondható, hogy az egymilliós négyzetméterár ritkaság a panellakásoknál. Ezek értékesítése rendszerint egyedi élethelyzetből vagy az adott ingatlan különlegesen jó állapotából, elhelyezkedéséből fakad. Az is egyértelmű, hogy a garzonlakások képesek elérni ezt az árszintet” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Vidéken Budaörs volt a csúcstartó

Az idei évben nagyobb forgalmú lakótelepek közül Székesfehérvár (Királykúti, Palotavárosi, Szedreskerti lakótelepek), Érd (Béke téri lakótelep), Debrecen (Sestakert és Vénkert lakótelepek), Veszprém (Cholnoky lakótelep), illetve Sopron (Jereván lakótelep) népszerűbb telepein átlagosan 400-450 ezer Ft/m2 átlagáron keltek el a panellakások, amely a budapesti olcsóbb kerületeknek felel meg. A legolcsóbb vidéki lokációkban, mint Salgótarján (Gorkij lakótelep), Komló (Körtvélyes lakótelep) vagy Ózd (Vasvár úti lakótelep) 80-110 ezer Ft/m2 volt az átlag. A vidéki m2-ár csúcsot idén egy budaörsi lakótelepi, 51 négyzetméteres panellakás tartja, amely 38 millió forintért kelt el (745 ezer Ft/m2).

A NAV 2020-as tranzakciós adatbázisa szerint az eladott lakótelepi lakások átlagmérete 52 négyzetméter volt. Típuslakások között így minden bizonnyal az 50 négyzetméteres kétszobás, illetve az 53-54 négyzetméteres nappali plusz két kis hálós elrendezés a legnépszerűbb. A földszinti és az első emeleti lakások az utcai zaj, illetve biztonsági tényezők miatt kevésbé kedveltek, a zárószintek esetén a tető állapota és a nyári kánikula csökkenti e lakások népszerűségét. A lift nélküli házakban a magasabb emeleteket (3.-4.) főként a fiatalok részesítik előnyben, míg kisgyerekeseknek és időseknek ez már nagyobb kompromisszumot jelent.

Legdrágább vidéki települések a panellakások piacán*Lakótelep elnevezéseÁtlag négyzetméterár
SzékesfehérvárKirálykúti lakótelep, Palotavárosi lakótelep, Szedreskerti lakótelep400-450 ezer Ft/m2
ÉrdBéke téri lakótelep
DebrecenSestakert, Vénkert
VeszprémCholnoky lakótelep
SopronJereván lakótelep
Legolcsóbb vidéki településekLakótelep elnevezéseÁtlag négyzetméterár
SalgótarjánGorkij lakótelep80-110 ezer Ft/m2
KomlóKörtvélyes lakótelep
ÓzdVasvár úti lakótelep

*A NAV legfrissebb tranzakciós adatai alapján, 2020 január és szeptember közötti időszakban, ahol volt megfelelő számú eladás

A 2021-es kormányzati bejelentésekkel tovább nőhet a panellakások iránti kereslet

A sok esetben a városközpont közelében lévő, tömegközlekedéssel jól megközelíthető panellakások még mindig népszerűek, ráadásul az új, 2021-től bevezetett lakásfelújítási támogatás is kedvez a piacnak. A Panel Plusz program keretén belül a panelépületek jelentős része már átesett a nagyobb volumenű műszaki átalakításokon, ám számos ingatlanban megmaradtak a 70-es, 80-as évek kevésbé korszerű megoldásai, amelyek beltéri átalakítás után kiáltanak. Ilyen értéknövelő, a lakásfelújítási támogatás keretében megvalósítható beruházás lehet például a fűtőtestek vagy a nyílászárók cseréje (hacsak nem társasházi pályázatból valósul meg), amely fűtésszezonban elősegítheti a fűtés hatékonyságát, a beépített bútorok, mint a konyhabútor, konyhai gépek cseréje, illetve az esztétikai átalakítások, mint a burkolat cseréje is.

Nagy valószínűséggel a kormányzati bejelentéseknek köszönhetően a felújításra szoruló panellakások iránti kereslet is nőni fog. Bár a lehetőségek lakásfelújításra panellakások esetén korlátozottabbak más típusú ingatlanokhoz képest, előnyük, hogy talán itt optimalizálható leginkább a néhány milliós keretösszeg, maximálisan kihasználva a támogatási limitet. hogy talán itt optimalizálható leginkább a néhány milliós keretösszeg. Ezt minden bizonnyal sokan ki is fogják használni a közeljövőben” – összegezte Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

 

Forrás: FleishmanHillard