Nőtt a KÉSZ Holding árbevétele és nyeresége tavaly

123

A KÉSZ Holding Zrt. 166,6 milliárd forint árbevételt ért el 2021-ben az előző évi 117,2 milliárd után, korrigált adózott eredménye meghaladta a 8,6 milliárd forintot, ami több mint duplája a 2020-as 4,06 milliárd forintnak – tette közzé előzetes, nem auditált eredményét az építőipari vállalatcsoport a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az üzemi tevékenység eredménye több mint 13,5 milliárd forint volt az előző évi 5,22 milliárd után. A KÉSZ Holding tavaly júniusban 22 milliárd, novemberben 11 milliárd forint névértékben, míg az érdekeltségi körébe tartozó Greenergy Holdig Vagyonkezelő Zrt. tavaly szeptemberben 5,7 milliárd forint névértékben bocsátott ki vállalati kötvényeket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjának keretében. A kötvényeket bevezették a BÉT XBond piacára.

A szerdán közzétett vezetői jelentés szerint a 2021-es konszolidált beszámolót is érinti az idén februárban kiélesedett orosz-ukrán konfliktus. Hozzátették, hogy a csoport tőke-, jövedelmi és likviditási helyzete a jelentős mértékű értékvesztések ellenére is stabil maradt, sőt érdemben javult.

Az ukrán tagvállalatok mentesültek a 2021. évi konszolidálás alól, míg az orosz tagvállalatok kikerültek a KÉSZ Holding Zrt. érdekeltségi köréből. A csoport konszolidációba bevont tagvállalatai számára további kockázatot az orosz és ukrán cégek működése nem jelent – áll a jelentésben.

A KÉSZ csoport csaknem 40 éve alakult, mára a külföldi leányvállalataival együtt közel 2000 munkavállalóval végzi építőipari szolgáltatási tevékenységét a tervezéstől a kivitelezésen át az üzemeltetésig. A csoport nemzetközi terjeszkedése 2001-ben kezdődött, azóta hét európai országban van jelen.

MTI