Március 3-ig lehet pályázni társasházak udvarainak zöldítésére

747

Második alkalommal írták ki az Égig érő fű elnevezésű udvarzöldítési pályázatot Budapesten. A program célja a lakóházak belső udvarai zöldfelületeinek növelése. A vissza nem térítendő támogatásra március 3-ig jelentkezhetnek társasházak és lakásszövetkezetek.

A társasházak, többlakásos lakóházak belső udvarainak zöldfelülete, illetve rekreációs szerepe felértékelődött az elmúlt időszakban. A beépítettség magas aránya miatt a zöldfelületek növelése kulcsfontosságú, melynek egyik eleme lehet a belső udvarok növényekkel történő beültetése. Ezek a területek sok esetben kihasználatlanok, nem megfelelő módon hasznosítottak, ugyanakkor kiváló lehetőséget biztosítanak a belvárosi zöld felületek növelésére, illetve közösségi terek kialakítására.

Erre kíván támogatást nyújtani a Budapest Főváros Önkormányzata által másodszorra kiírt Égig érő fű című, társasházak és lakásszövetkezetek számára kiírt udvarzöldítési pályázat.

A kiírás keretében támogatás belső udvarok felújítási- és megújítási munkálataira, az ehhez szükséges műszaki vizsgálatok és tervezési teendőkre, növények telepítésére, földmunkák, illetve köztéri elemek készítésére, alapanyagok, kész bútorok beszerzésére, kerti szerszámok vásárlására és bérlésére, valamint növényorvosi, favédelmi munkák elvégzésére nyerhető el.

A rendelkezésre álló keretösszeg bruttó 30 000 000 forint, amelyből 800.000-2.000.000 Ft vissza nem térítendő pénzbeli támogatást kaphatnak azok a társasházak, lakásszövetkezetek, akik jelentkeznek a programra.

A pályázatokat 2022. március 3-ig lehet benyújtani.

A kiírással kapcsolatos részletes tájékoztatás ITT található.