A Millenium Házában rendezték meg a II. Magyar Ipari Célgép Nagydíj díjátadó rendezvényét, a Gépész Szalont június 28-án. A nagydíj célja, hogy megismertesse a hazai gépgyártás kiváló, egyedi felhasználási célra készülő gépeit. A szakmai versenyre több tucatnyi pályázat érkezett a fakidöntő célgéptől a láda vasút gyermekjátékon át a robot behelyezőig. A győzteseknek járó trófeákat ezúttal stílusosan egy Mitsubishi robot adta át.
A mérnök szakma egyike a legizgalmasabb és a legfontosabb hivatásoknak – vallja Sipos Sándor, az ország legnagyobb ipari célgép versenyének ötletgazdája, aki számára a mérnöknek legalább ugyanolyan fontos dolgot jelent, mint tanárnak vagy orvosnak lenni.
A Chemplex Kft. tulajdonosa tavaly hagyományteremtő jelleggel hívta életre a Magyar Ipari Célgép Nagydíjat, melynek célja, hogy a hazai termelő és szolgáltató vállalatok megismerjék a hazai gépgyártás kiváló, egyedi felhasználási célra készülő gépeit. Sipos Sándor a Magyar Építéstechnikának elmondta, felmerült a rendezvény tematizálása, amiben szerepet kaphatna az építőipar.
Dr. Bárdos Krisztina, a társszervező Gépipari Tudományos Egyesület ügyvezetője elmondta, hogy a célgépeknek a gazdasági élet szinte minden területén helye van és a gépgyártásnak ez a szegmense nagyon komoly fejlesztési potenciállal bír.
Az egyszerű gépektől az Ipar 4.0-ig
Az első verseny kiemelkedő sikerei után így idén is az egészen egyszerű géptől a korszerű technológiákon át az Ipar 4.0 szempontjainak megfelelő célgépekkel várták a nevezéseket, melyek közül a szakmai zsűri értékelése alapján hat kategóriában hirdettek győztest június 28-án kedden a budapesti Millenium Házában.
A versenyre több más mellett olyan gépekkel neveztek, mint acéllemez rakat készítő és forgató gép; acélipari táblásító sor rakatoló része; automatikus porfestő rendszer; ereszcsatorna betorkolló csonk gyártására is alkalmas gyártó automata; fa és műanyag megmunkálására alkalmas másoló marók XXI. századi változata; multifunkciós automata parkolóház; talajszint alá süllyedő nyílászáró szerkezet, vagy egy esőfilmes gázmosó és porleválasztó berendezés, aminek a feladata a munkahelyi szennyezett levegő elszívása, megtisztítása.
A teljes nevezési lista és a célgépek bemutatása itt olvasható: https://www.gepedvanhozza.hu/nevezett-celgepek/
A zsűri tagjai a pályázatok elbírálásánál a következőket vizsgálták: milyen arányú és színvonalú innovációs érték testesül meg a konstrukcióban; a tervezési munka korszerűségét; a gép piaci versenyképességét; azt, hogy milyen gazdasági előnyökkel jár a gép használata; hogyan illeszkedik a gép az Ipar 4.0 és a digitalizáció elvárásaihoz; továbbá üzemeltetési, karbantartási, környezetvédelmi szempontokat.
Dr. Nagy Ádám, az Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára a megnyitó beszédében elmondta: van egy nagyon erős tudásbázis, ami Magyarországot tovább viheti azon az úton, amelyet az ország ipari fejlődésével összefüggésben megfigyelhettek a 2010-es években és most a 2020-as évek elején. Ugyanakkor arra is kitért, hogy 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is rendkívül sok kihívással kell szembenézni. Kiemelte, bizakodásra ad okot, hogy az ezeket megelőző években a magyar gazdaság egy olyan stabil alapra, felívelő pályára került, amelyet már a nemzetközi fórumok is elismertek.
Metál Attila, a zsűri elnöke arról beszélt a rendezvényen, a tavalyi versenykiírás után aggódtak, hogy idén csökkenni fog a pályázók száma, hiszen sok kitűnő terv halmozódott fel a korábbi évek során, de kiderült, felesleges volt a félelmük. Mint fogalmazott, tapasztalataik szerint a hazai gépipar éves szinten annyi új célgépre tart igényt, hogy erre a trendre hosszú távon is lehet alapozni a megmérettetést.
„Számtalan nívós pályázat érkezett be, egy széles tudású és összetettségű termékskálát láthattunk, a mesterséges intelligenciát alkalmazó optikai mérőberendezésektől kezdve az automata parkolóházon át a könyvkötő gépig. Ha egyet ki kellene emelni, ami nagyon jövőbe mutató, az a polimer kompozit termékek automata gyártósora, amelynél nemcsak maga a célgép kialakítása egyedi, hanem az alkalmazott új technológia, amely mögött többéves kutatás-fejlesztési munka áll” – mutatott rá Metál Attila.
A 2022-es győztesek
- Az év célgépe 2022 Anyagmozgatás, anyagtárolás gépei kategóriában: Alumínium tömb robot palettázó rendszer, TOMETH Fémtechnika Kft.
- Az év célgépe 2022 Kísérleti, laboratóriumi, tesztberendezések, mérőeszközök, tesztpadok kategóriában: Robotos érdesség vizsgáló állomás, simpLogic Mérnök Iroda Kft.
- Az év célgépe 2022 Gyártás-előkészítés gépei: alapanyag és nyersanyagfeldolgozás kategóriában: TL-10 kalibrációs folyadék regeneráló berendezés, Tribologic Kft.
- Az év célgépe 2022 Termék kiadagolás beadagolás vagy csomagolás gépei kategóriában: Automata zsákológép, Metrisoft Mérleggyártó Kft.
- Az év célgépe 2022 Teljes gyártósorok, üzemi és kisüzemi technológiák kategóriában: Automata gyártósor polimer kompozit termékek rövid ciklusidejű sorozatgyártására, Kentech Kft., HD Composite Zrt.
- Az év célgépe 2022 Részterméket előállító, megmunkáló gyártógépek kategóriában: Perfect Binder 420 PUR Könyvkötőgép, RIGO Kft.
- Az év célgéptervezője 2022-ben: Szakállas Tibor
- A Közönségszavazás nyertese: Járomköteg fordító, Somhegyi Béla és Somhegyi Krisztián, Lifting-Controll Kft.
A Célgép Szalon rendezvényen a díjátadó ceremónia látványos különlegessége volt, hogy ezúttal egy Mitsubishi robot adta át a színpadon a Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2022 trófeáit.
Forrás: Magyar Ipari Célgép Nagydíj sajtóanyag