Október 4-én mutatta be a Graphisoft, az Épület Információs Modellezés (BIM) vezető fejlesztője és megoldásszállítója az építészet, illetve a multidiszciplináris tervezés területén megújult termékkínálatát. A vállalat nemzetközi rendezvényén debütált az Archicad legújabb, 27-es verziója, valamint bemutatták a BIMcloud, a BIMx, valamint DDScad frissítéseit.  A bemutató egy olyan több hónapos Technológiai Előnézeti programot követett, amelyben a felhasználók közreműködését kérték a Graphisoft zászlóshajója, az Archicad fejlesztésében. 

„A Graphisoft a tervezési és csapategyüttműködési megoldások egymásra épülő fejlesztéseit a BIM szemlélet alapján végzi, ami globális piaci sikert hozott vállalatunknak. Évről évre egyaránt bővítjük termékeink képességeit, illetve újdonságokkal is jelentkezünk. Ezáltal olyan aktuális termékökoszisztémát kínálunk a magyar építőipari tervező, kivitelező és beruházó vállalatoknak, amely biztosítja számukra, hogy mielőbb megfelelhessenek az új építési törvény BIM kritériumainak, illetve nemzetközi versenyképességük is javuljon.” – mondta Reicher Péter, a Graphisoft országigazgatója.

Archicad

Az Archicad nagy teljesítményű beépített eszközkészletével és felhasználóbarát kezelőfelületével a globális piac leghatékonyabb BIM szoftvere. A kulcsrakész tervdokumentációt, egy kattintással történő közzétételt, fotórealisztikus megjelenítést és a kategóriájában legjobb elemzést kínáló Archicad lehetővé teszi az építészek számára, hogy arra összpontosítsanak, amihez a legjobban értenek: nagyszerű épületek tervezésére.

A végpontok közötti akadálytalan munkafolyamatra épülő integrált Tervopció-menedzsment biztosítja az építészek és a multidiszciplináris csapatok számára, hogy a korábbinál hatékonyabban egyeztessék a tervváltozatokat a megrendelőkkel, azaz a legrövidebb időn belül megtalálják a legjobb alternatívákat. „Az új Tervopciók olyan értékes eszköz, amelynek köszönhetően az építészek szinte végtelen variációs lehetőségek alapján valósíthatják meg kreatív ötletüket” – mondta Kevin Lee, az ausztrál TZG Architects BIM technológiáért felelős igazgatója. „Ez az eszköz az egyik leginkább várt ajándék az építész közösség számára.”

Az új Archicad 27 Tervopciók megoldásával gyorsabban megtalálható a legjobb tervezési alternatíva. A tervezési alternatívák fejlesztésére szolgáló optimalizált munkafolyamatnak köszönhetően a projekt méretétől és nagyságrendjétől függetlenül gyorsan és hatékonyan értékelheti és oszthatja meg a tervezési alternatívákat.

A projektmenedzsment támogatása a fejlesztések egyik fókusza, ezért az Archicad most az attribútumkezelési munkafolyamat felhasználók által kért kiegészítéseit kínálja. Ez a fejlesztés jelentősen megnöveli a tervezési csapatok hatékonyságát, mivel a felhasználók a korábbinál több attribútumot tudnak mappákba rendezni.

A még nagyobb kiszámíthatóságot és termelékenységet biztosító új eszközök (például a Távolságjelzők) az Archicadet élvezetesebbé és intuitívabbá teszik a más platformokról érkező építészek számára. Itt talál bővebb információt az Archicad 27 újdonságairól.

BIMcloud

A BIMcloud használatával a felhasználók biztonságos, valós idejű együttműködést tudnak megvalósítani a projektcsapatok tagjai között, amely független a projekt méretétől, az irodák földrajzi elhelyezkedésétől vagy az internetkapcsolat sebességétől. A hagyományos hardver és szoftverkörnyezetben működő privát, illetve nyilvános felhőkonfiguráció szolgáltatásként (SaaS) még kisebb irodaigényt tesz lehetővé, kihasználva a gyors, hatékony és biztonságos valós idejű hozzáférést a megosztott projektekhez.

A multidiszciplináris tervezői együttműködést biztosító BIMcloud platformra a tervezők és a szakági mérnökök mindig számíthatnak. A legújabb fejlesztések ezért elsősorban a biztonságot – minden tervezőiroda egyik legnagyobb félelmét – állítják most a középpontba, a nemrég bemutatott többfaktoros hitelesítésnek köszönhetően.
A BIMcloud újdonságai itt olvashatók.

BIMx

A BIMx a legnépszerűbb prezentációs és koordinációs applikáció, amely asztali számítógépeken, iPaden, iPhone-on, továbbá Android telefonokon és tableteken egyaránt futtatható. A program áthidalja a távolságot a tervezőirodák, az ügyfelek irodái, valamint az építkezés helyszíne között.

A BIMx sokkal több, mint egy 3D-nézegető: ez egy olyan hatékony munkahelyi és mobil együttműködési megoldás, amelynek új, beépített hibajelentő képeségei lerövidítik az építkezés helyszínén vagy a projekt koordinációs megbeszéléseken felfedezett problémák megoldásához szükséges időt. A BIMx újdonságai itt találhatók.

 

Archicad Collaborate

Az előfizetés-alapon működő Archicad Collaborate kedvezményes áron együtt kínál hozzáférést az Archicad, a BIMx és a BIMcloud SaaS használatához. Ellentétben más BIM szoftver gyártókkal, amelyek külön díjat számítanak fel a felhőszolgáltatásokért, az Archicad Collaborate vonzó alternatívát kínál azáltal, hogy a díjnyertes BIMcloud SaaS szolgáltatása részét képezi az Archicad előfizetési díjának. Az előfizetéses konstrukciók könnyen elérhetők a felhasználóbarát Graphisoft Store-ban. „Az ügyfelek hatékony megoldásokat követelnek, amelyeket egyszerű megvásárolni, megtanulni és használni” – mondta Kiss Márton, a Graphisoft globális termékfejlesztési alelnöke. „Az Archicad Collaborate lehetővé teszi az irodák számára az Archicad, BIMx és BIMcloud SaaS megszerzését olyan áron, amelyet még a kisebb cégek is megengedhetnek maguknak.”
Az Archicad Collaborate részletes leírása itt található.

DDScad

A DDScad jól egyesíti a kiemelkedő építészetet a csúcsminőségű építési teljesítménnyel, köszönhetően az intelligens gépészeti, elektromos, valamint épületgépészeti (MEP) tervező eszközöknek, valamint az integrált számítási és átfogó dokumentációs megoldásoknak, amelyek minden építőipari rendszerhez egyaránt illeszkednek. A felhasználóknak lehetővé válik magas minőségű MEP projektek tervezése és megvalósítása mind határidőn, mind költségkereten belül úgy, hogy közben zavartalanul együtt tudnak dolgozni a BIM projekt érintett résztvevőivel.

A mérnökök több időt tudnak megtakarítani azáltal, hogy a DDScad hatékony megoldásán keresztül modellezik az építési rendszereket. A gyártói adatokhoz való hozzáférés, amely alapvető része a MEP terveknek, most dobozos megoldásként is elérhető. Ráadásul az új termék adat technológia a megnövelt OPEN BIM kapacitással együtt nagyobb szabadságot és rugalmasságot is biztosít a mérnököknek.

A DDScad jelentős mértékben támogatja az elektromos hálózat tervezését munkánk során.” – mondta Uwe Bullwinkel, a német Schnittger Wilde mérnöki tervezővállalat részéről. „A 19. verzió még nagyobb rugalmasságot biztosít, például az elosztó tábla párhuzamos tápellátása időben érkezik a fotovoltaikus rendszerek tervezéséhez. Az új áttekintő diagram segítségével többek között gyorsan át tudjuk nézni az érintett tápellátó rendszereket. Az ehhez hasonló innovációk miatt bizonyul a DDScad a legjobb választásnak a hatékony MEP tervezéshez.”

A DDScad egyre több országban már havi és éves előfizetéses konstrukcióban is elérhető a Graphisoft Store-ból. Az előfizetésbe bevont országok száma fokozatosan bővül, a DDScad azonban örökös licencként is megvásárolható. Bővebb információ itt olvasható a DDScad-ről.

Multidiszciplináris munkafolyamat fejlesztések

Az Archicad folyamatosan erősíti a multidiszciplináris csapatokban dolgozó építészek és a szakági mérnökök közötti együttműködést. A MEP Modeler legújabb verziója jelentős előrelépést jelent a beépített MEP modellezési munkafolyamatban, miközben a szerkezetelemzési modell új fejlesztése lerövidíti a strukturális tervezés idejét a nagy és komplex projektek esetében.

 

Forrás: Graphisoft