Megtorpant a Mapei Kft. növekedése

316

A vállalat az első negyedévben 6,6%-os árbevétel-csökkenést tapasztalt az előző év azonos időszakához képest. A belföldi forgalom 7,2 milliárd forint volt, míg az export 28%-kal nőtt, elérve a 169 millió forintot.

„Európa legtöbb országban tapasztalható kisebb-nagyobb visszaesés. A hazai építőipari projektek és felújítások volumene jelentős csökkenést mutat előző évhez képest. A legtöbb területen csökkent az építőanyag iránti kereslet, melyet rövid távon részben sikerült kompenzálnunk” – mondta az eredményekről Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A vállalat célja, hogy megfelelő stratégiával és innovációval továbbra is versenyképes maradjon a változó piaci környezetben. Ennek érdekében költségcsökkentési intézkedések kerültek bevezetésre, melyek nem gátolják a piacon való érvényesülést. Emellett folyamatos erőfeszítéseket tesznek, hogy növeljék a vállalat piaci részesedését, kompenzálva a kereslet csökkenését, új szolgáltatások, termékek bevezetésével, továbbfejlesztett szakmai képzésekkel segítik a piaci szereplőket.

Markovich Béla bizakodó, úgy véli a második negyedév kismértékű javulást hozhat. A rezsiszámlák csökkenésével várhatóan élénkül lakosság építése kedve, valamint, ha Magyarország hozzájuthat az EU-s pénzekhez a visszatartott forrásokból, megindulhatnak a beruházások és támogatások.

 

Forrás: Hírnévügynökség