Három kontinens, nyolc ország, huszonhét felsőoktatási intézmény és közel 400 versenyző részvételével kezdődött meg pénteken Szentendrén a Solar Decathlon Europe 2019 (Szoláris falu) elnevezésű, egyetemi, innovációs házépítőverseny.

A rendezvényt videó üzenetben köszöntötte Magyarország köztársasági elnöke, Áder János, aki arról beszélt, hogy az építészetben is fontos a felelős gondolkodás, amely nélkül “nem az a kérdés, hogy milyen lesz a jövőnk, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán”. Hozzátette, hogy a fenntartható fejlődés kulcsa a jövőt formáló nemzedék.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, hogy minisztériuma azért támogatta hárommilliárd forinttal a verseny megrendezését és egy mintaház park létrehozását, mert a kezdeményezés a kormány számos gazdaságpolitikai célkitűzését szemlélteti, és bizonyítja, hogy léteznek ipari-felsőoktatási együttműködésben megszülető mérnöki megoldások a globális problémákra.

Rail Cargo banner
A magyar koeb Team épülete a Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő versenyen MTI fotó: Mohai Balázs

A miniszter hangsúlyozta, hogy a Solar Decathlon  Europe 2019 küldetése szorosan kapcsolódik az idén májusban a kormány által elfogadott építésgazdasági stratégiában megfogalmazottakhoz is, amelynek célja a modern technológiák megismerése, energiahatékony megoldások oktatása, környezetbarát építőanyagok gyártása, az építési hulladékok újrafelhasználásának ösztönzése, valamint a hazai innovatív gyártók és innovatív termékeket használó tervező és kivitelező vállalkozások K+F tevékenységének támogatása.

Az innovációs bajnokságra, amelynek a rendezési jogát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) háttérintézményeként működő Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) még 2017-ben, Szentendre Város Önkormányzatával és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel partnerségben nyerte el, 80 kamionnal hozták a házak elemeit a versenyzők, akiknek 14 nap alatt kellett felépíteniük a 10 épületet.

A tíz versenyszám, amelyben a csapatok megmérkőznek:

  1. építészet,
  2. mérnöki tervezés és kivitelezés,
  3. energiahatékonyság,
  4. kommunikáció és társadalmi figyelemfelhívás,
  5. városszövetbe való integráció és hozzáadott érték,
  6. innováció és életképesség,
  7. fenntarthatóság,
  8. komfort feltételek,
  9. a lakóház funkcionalitás, valamint
  10. energiamérleg.

A kéthetes verseny július 13-tól 28-ig tart, amit két hónapos meghosszabbított kiállítás követ, mely szeptember 29-én zárul. A verseny ideje alatt is ingyenesen látogatható a Szoláris falu minden érdeklődő számára. A verseny július 28-án eredményhirdetéssel zárul.

A magyar és algériai tagokból álltó SOMEshine Team épülete MTI fotó: Mohai Balázs

Nyitvatartási időben a mintaházakban a csapattagok állnak a látogatók rendelkezésére,  akik angol-magyar nyelven ismertetik a házakkal kapcsolatos  információkat. Egy-egy ház bemutatása körülbelül 20 percbe telik, így a külföldi csapatok magyar tolmácsai 20 percenként tudnak új látogatókat fogadni, míg az angol nyelvű tájékoztatás folyamatosan zajlik.

Előregisztráció csak a 10 fő feletti csoportoknak szükséges az SDE2019 honlap tetején található előregisztráció gomb segítségével.

 

További információ: www.sde2019.hu

 

 

Forrás: MTI/sde2019