Felelőtlenség lazítani a kivitelezői felelősségbiztosításon

220

Bizonyos esetekben már nem kötelező a kivitelezői felelősségbiztosítás a házépítéseknél. Pedig a tapasztalatok szerint éppen itt van a legnagyobb szükség rá. Havonta átlagosan két kárigény érkezik a Magyar Építőipari Szakemberek Közösségéhez a szervezet által közvetített kedvezményes szakmai felelősségbiztosítás keretében.

A változás főleg a házépítkezéseket érinti. Amennyiben az építtető természetes személy, tavaly október 24-étől nem kötelező a kivitelezői felelősségbiztosítás[1].

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője

Amilyen elhamarkodottan lett kiterjesztve 2017-ben családi házak építésére és felújításokra a kivitelezői felelősségbiztosítás, olyan elhamarkodott a lazítása.Pedig szükség lenne rá. A felelősségbiztosítás hasznos a kivitelezőnek és a megrendelőnek, ezért azt javasoljuk a szakembereknek, hogy ne hagyják el” – mondta Markovich Béla, a szervezetet létrehozó Mapei Kft. ügyvezetője.

2017-es indulása óta mintegy 100 kárigény érkezett a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége kedvezményes kivitelezői felelősségbiztosításának terhére. A kárigények a néhány százezer forinttól a milliós tételig terjedtek. Egy ilyen kár lehetetlen helyzetbe hozhatja a vállalkozást és az építtetőt egyaránt, mivel a mikro- és kisvállalkozások többsége alultőkésített, nagyon rossz a cégek likviditási helyzete.

Ezzel szemben a Szakemberközösség által kínált legkedvezőbb konstrukció éves díja annyiba kerül, mint egy használt betonkeverő ára. Nem csoda, hogy a szolgáltatás nagyon sikeres volt, eddig 700 kivitelező kötött felelősségbiztosítást.

A tőkeerő hiánya mellett nagy problémát jelentenek a gyenge vállalkozási ismeretek, melynek fejlődéséhez a szakemberbiztosítás, ha közvetve is, de hozzájárult. A Szakemberközösség jogsegélyszolgálatához rendszeresen érkeznek panaszok, hogy a szakemberek nehezen tudják érvényesíteni a jogaikat: nem fizetik ki a megrendelők a munkát, késedelmesen fizetnek, indokolatlan pótmunkákat követelnek, megalapozatlan minőségi kifogásokkal élnek. Gyakori probléma, hogy nem készül szerződés, vagy ha készül, nem olvassák el aláírás előtt. Óriási erőfeszítéseket teszünk azért, hogy ezen változtassunk, és fejlődjön az építőipar kultúrája – mondta Markovich Béla.

 

 

Forrás: Hírnévügynökség

 

_____________________________________________________________________
[1] – Forrás: https://www.e-epites.hu/hirek/tudnivalok-az-egyszeru-bejelentes-2019-oktober-24-napjatol-eletbe-lepett-valtozasairol

 

 

Rail Cargo banner