A lakásépítések kormányzati ösztönzése, az engedélyezési eljárások gyorsítása és egyszerűsítése mellett kiemelt figyelmet kell fordítani az új építésű lakások költségtakarékos megvalósítására.

Az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló jogszabály (OTÉK) korábbi módosítása arra az esetre, hogyha egy építési telken négy vagy több lakást helyeznek el, lakásonként 1,5 személygépkocsi elhelyezésének biztosítását írta elő. Rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy a gépjármű-tárolási problémákhoz ez a megoldás érdemben nem járult hozzá, miközben erőteljesen megdrágítja a többlakásos lakóépületek megépítésének a költségét, területeket vonva el nagyobb számú lakások és azokat kiszolgáló közösségi helyiségek kialakításától.

Az ÉVOSZ indokoltnak tartja a vonatkozó jogszabály, az OTÉK felülvizsgálatát és az egy lakás-egy garázs szabályozásra való visszaállást.

A javaslat lényege, hogy a települések helyi építési szabályzata a négy, vagy attól több lakás építésénél kötelezően legfeljebb egy személygépkocsi elhelyezését írhassa elő.

Természetesen ez nem gátolja azt, hogy ha a megrendelő, az ingatlanfejlesztő ettől több személygépkocsi elhelyezését szeretné biztosítani, akkor azt meg is tehesse.

 

 

Forrás: ÉVOSZ