Az „Építményszerkezet tűzvédelmi jellemzői TvMI” fő változásai

A 2020. január 22-i Országos Tűzvédelmi Szabályzat változásainak köszönhetően módosult az Építményszerkezetek tűzvédelmi jellemzői Tűzvédelmi Műszaki Irányelv.

Lestyán Mária
építésztervező
szakmérnök, szakújságíró

Ha nem tűzvédelmi tervezőként, szakér­tőként végezzük a tevékenységünket, első körben ezzel a TvMI-vel javasolt meg­ismerkedni, mivel ez az irányelv lesz a segítésünkre abban, hogy az egyes épí­tési anyagok, szerkezetek megfelelőségét milyen dokumentációk és feltételek mellett lehet ellenőrizni.

A TvMI és a vonatkozó jogszabályok értel­mében minden olyan építményszerkezet tűzvédelmi követelményeknek való megfe­lelőségének igazolására szükség van – még abban az esetben is, ha egyébként az adott szerkezetre vonatkozó követelmény nem szigorodik, vagy az adott szerkezetet az építési tevékenység ténylegesen nem érinti –, amelyet építmény, építményrész terve­zése, építése, átalakítása, bővítése, korsze­rűsítése, helyreállítása, felújítása, haszná­lata, a rendeltetés módosítása során az alap tervezési paraméterektől eltérő tervezési paraméterekkel kell igazolni.

Alap tervezési paraméterektől eltérő ter­vezési paraméter többek között például: többletterhek megjelenése (emeletráépítés, tetőtérbeépítés, funkcióváltás, installációk, gépészeti elemek, napkollektorok, napele­mek, stb. elhelyezése), kiürítés, mentés fel­tételeinek, útvonalainak a megváltozása, az építményszerkezet tartószerkezeti vázban betöltött statikai szerepének megváltozása, építményszerkezet tűzvédelmi szempont­ból történő besorolásának megváltozása.

Az építményszerkezet előírásoknak való megfelelőségét átalakítás körében-mér­tékében a létesítmény, építmény, épít­ményrész tervezése, építése, átalakítása, bővítése, korszerűsítése, helyreállítása, felújítása, használata, a rendeltetés módo­sítása során minden esetben igazolni szükséges, függetlenül attól, hogy van-e engedélyezési vagy tűzvédelmi szakható­sági eljárás.

Abban az esetben, ha nem áll rendelke­zésre tervdokumentáció és a műszaki tar­talmat nem a tervező határozza meg, a kivitelezőn van a felelősség, hogy a tűz­védelmi előírásoknak, az elvárt bizton­sági szintnek megfelelő építési terméke­ket, szerkezeteket válasszon, építsen be és megfelelőségüket igazolja.

FŐ TÉMAKÖRÖK

Az Építményszerkezetek tűzvédelmi jel­lemzői TvMI fő érintett témái az alábbiak:

  • Tűzvédelmi osztály és tűzállósági telje­sítmény igazolási módozatai
  • Tűzállósági vizsgálati módszerek
  • Tűzhatás kitéti görbéi
  • Tűzvédelmi követelmények megállapí­tása egyes összetett szerkezetek esetén
  • Meglévő építményszerkezetek táblázatos tervezési értékei
  • Alacsony energiaigényű épületek tűzvé­delmi szempontból megfelelő kialakítása
  • ETAG-ok és EAD-ok elérhetősége
  • Az Európai Bizottság jelen irányelv szempontjából fontosabb határozatai és rendeletei
  • Építményszerkezetek tűzállósági telje­sítményének biztosítása járulékos tűzvé­delmi megoldásokkal
  • A TvMI kiadásakor hatályos jogszabályi fogalmak
  • Alátámasztó dokumentumok tartalmi elemei
  • Építményszerkezetek tűzvédelmi telje­sítményének meghatározása
  • Trapézlemez alapszerkezetű tetőfödém térelhatároló szerkezetek tervezési és kivitelezési elvei
  • Épületlábazatok elvi kialakítása
  • Ellenőrző lista építményszerkezetek ter­vezéséhez, ellenőrzéséhez

Annak eldöntéséhez, hogy egy építési ter­mék tűzvédelmi szempontból megfele­lő-e az adott épületben, szerkezetben való alkalmazáshoz, az alábbiakat kell ismerni a konkrét létesítménnyel összefüggésben:

  • Kockázati osztály besorolás
  • Szintszám – OTSZ szerint
  • Kijárati szint – OTSZ szerint
  • Rendeltetés – OTSZ szerint
  • Szomszédos tűzszakaszhoz való csatla­kozás módja – tűztávolság
  • Menekülési útvonalak elhelyezkedése
  • Tűzoltási felvonulási terület biztosítha­tósága
  • Tűzszakaszhatárok
  • Épületszerkezet típusa – elvárt tűzvé­delmi teljesítménye
  • Épületszerkezet minősítése, igazolás módja
  • Tűzvédelmi Műszaki Irányelvekben fog­lalt megoldások

Ha át szeretnénk tekinteni azokat a szem­pontokat és igazolási módokat, amelyek egy építési termék, szerkezet megfelelőségének értékeléséhez szükségesek, a legegysze­rűbb, ha a végéről kezdjük olvasni a TvMI-t, az N melléklettel: „Ellenőrző lista épít­ményszerkezetek tervezéséhez, ellenőrzésé­hez, tervezők, kivitelezők, felelős műszaki vezetők, műszaki ellenőrök számára”.

A tűzvédelem, az elvárt biztonsági szint teljesítése komplex szemléletet igényel. Nem elég csak az egyes szerkezetek, épí­tési termékek megfelelőségét biztosítani, hanem kiemelt hangsúlyt kell fektetni a szerkezeti kapcsolatokra, átvezetések, áttörések gyengítő hatására, a védelmi síkok felületfolytonosságára, stb.

Nem szabad elfeledkezni arról, hogy min­den terven, szerződésben szereplő építési termék és szerkezet név mögött teljesít­ménynyilatkozatok, minősítések vannak. Amikor egy termék, szerkezet neve felke­rül egy tervlapra, (bármely tervező által meghatározva), azáltal kiírásra és meg­határozásra kerül annak minden teljesít­ményjellemzője, műszaki paramétere, beépítési paramétere, feltétele, a gyártó alkalmazástechnikai előírásai, a kapcso­lódó műszaki irányelvek elvárásai és nem utolsósorban a minősítések mögötti szab­ványos vizsgálatokra vonatkozó szabvá­nyok korlátozásai is.

Az építési termékek, szerkezetek tűzvé­delmi teljesítményét annak tűzvédelmi osz­tálya (tűzzel szembeni viselkedési osztálya), valamint tűzállósági teljesítménye írja le.

Jelen TvMI kidolgozása idején tették közzé az MSZ EN ISO 13943:2017 „Tűzbizton­ság. Szakszótár” dokumentumot, és köz­vetlenül megjelenés előtti fázisban van az MSZ EN 13501-1 „Épületszerkezetek és építési termékek tűzvédelmi osztályo­zása. 1. rész: Osztályba sorolás a tűzzel szembeni viselkedési vizsgálatok eredmé­nyeinek felhasználásával” című szabvány, amelyekben az anyagok, építési termékek vonatkozásában a korábbi osztályba soro­lási nómenklatúra változott, követve és adaptálva a releváns, hatályban lévő euró­pai bizottsági határozatokban hivatalo­san elfogadott, illetve alkalmazott, magyar szakkifejezést.

Nevezetesen a témakörben releváns „reaction-to-fire” vizsgálatok korábban tűzveszélyességi vizsgálatként szere­peltek a hazai tűzvédelmi jogszabályok­ban és szabványokban, és az anyagokat az MSZ EN 13501- 1:2007+A1: 2010 sze­rint, továbbá az építményszerkezeteket az OTSZ-ben foglalt előírások szerint tűzvé­delmi osztályokba sorolták.

Az új nómenklatúrát alkalmazva az anya­gok és építési célú termékek viszonylatá­ban ezek elnevezése most tűzzel szembeni viselkedési osztályra és az ehhez aktuáli­san csatlakozó kiegészítő osztályokra vál­toztak (Pl. Bs2, d0, ahol B – a tűzzel szem­beni viselkedési osztály jelzete, az s a füstfejlesztéssel kapcsolatos, a d pedig az égve-csepegési tulajdonságra utaló kiegé­szítő osztály jelzete).

Az építményszerkezetek vonatkozásában a tűzvédelmi osztály elnevezés továbbra is érvényben maradt.

Ebben a TvMI-ben sem helyenként, sem a teljes szöveg tekintetében a korrekció elvégzésére nem került sor, elsősorban azért, mert a hatályba léptetés előtt álló OTSZ szöveghasználatával szemben ez az eltérés zavaró hatású lett volna.

VÁRHATÓ VÁLTOZÁSOK

Tehát jelenleg az építési termékek és egyes olyan szerkezetek, amelyek önma­gukban is építési termékek (pl. szendvics­panelek) vonatkozásában használt tűzvé­delmi osztály kifejezés tűzzel szembeni viselkedési osztályra fog változni folya­matosan az OTSZ és a TvMI-k módosí­tása során, és a tűzvédelmi osztály kife­jezést a jövőben az építményszerkezetek vonatkozásában fogjuk csak használni, akkor ha az a jelen TvMI-ben szereplő leírás alapján kerül majd meghatározásra. Az építményszerkezetek tűzvédelmi osz­tályának a meghatározása korábban az OTSZ-ben volt megtalálható, mely átke­rült januárban az Építményszerkeze­tek tűzvédelmi jellemzői című TvMI-be. Ezzel összefüggésben két új fogalmat is meghatároztak, ezek a „Kéreg/fegyver­zet” és „Réteges felépítésű építményszer­kezet” fogalmak.

TŰZVÉDELMI JELLEMZŐK IGAZOLÁSA

OTSZ 13. §. (4) Az építési termék, épít­ményszerkezet tűzvédelmi jellemzőit a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény alapján kell igazolni. A kivitele­zési dokumentáció tűzvédelmi munka­része nem helyettesíti az építési termék, építményszerkezet tűzvédelmi jellemzőit igazoló dokumentumokat.

A felelős műszaki vezető általános nyi­latkozata – mindent a terveknek megfele­lően készített el – nem elégséges az igazo­lásra. A nyilatkozatnak arra a szerkezetre kell vonatkoznia, amit igazolni szeretne, és azon az igazoló dokumentumok tartal­mán kell alapulnia, amely a szerkezet meg­felelőségének igazolására szolgál a Ttv. szerint. Hogy milyen tartalommal szüksé­ges rendelkeznie az alátámasztó dokumen­tumnak, nyilatkozatnak, azt a TvMI külön mellékletben adja meg.

Amennyiben tervező bevonása szüksé­ges az igazolás alapjául szolgáló dokumen­tum elkészítéséhez, tervező csak abban az esetben adhat nyilatkozatot, ha arra vonat­kozóan a kamarák tervezői jogosultságra vonatkozó szabályzatai, iránymutatásai és/ vagy az 55/2013. (X. 2.) BM rendelet alap­ján erre jogosult.

1+, 1 vagy 2+ rendszertanúsítást igénylő esetekben az igazolás akkor megfelelő, ha az igazoláshoz a felelős műszaki vezető szakértő, szakértői intézet vagy akkredi­tált vizsgáló laboratórium közreműködését dokumentáltan igénybe vette. (Itt a szakértő alatt megfelelő szakértelemmel és jogosult­sággal rendelkező személyt kell érteni!)

KIEGÉSZÍTÉSEK, ÚJDONSÁGOK

Az alábbi részek kiegészültek a TvMI-ben:

  • Tetőtérbeépítések szerelt térelhatá­roló szerkezetei az egyenes rétegrendű, éghető hőszigetelést is tartalmazó, A2 besorolású födémeknél
  • Légrés nélküli homlokzatburkolatok tűzvédelmi osztálya
  • Acélszerkezetek járulékos tűzvédelme

A TvMI új fejezete az Országos Tűzvé­delmi Szabályzat 2. sz. melléklet 1. táblá­zatának alkalmazását segítő fejezet. Az OTSZ 2. sz. melléklet 1. táblázata hatá­rozza meg az egyes építményszerkezetek­kel szemben támasztott elsődleges tűzvé­delmi követelményeket. A táblázat az adott építményszerkezet jellegétől, kialakításá­tól függően eltérő teljesítménykritériumot állapít meg. Az 5.2.–5.8. pontok az érvé­nyesítendő teljesítménykritérium meghatá­rozásához adnak segítséget.

A TvMI új pontokkal és mellékletekkel egészült ki, melyek az alábbiak:

  • Építményszerkezetek tűzvédelmi osztá­lyának meghatározása
  • Tetőtérbeépítések szerelt térelhatároló szerkezetei
  • Lábazatok
  • Kéreg/fegyverzet
  • J melléklet: Alátámasztó dokumentu­mok tartalmi elemei
  • K melléklet: Építményszerkezetek tűz­védelmi teljesítményének meghatározása
  • L melléklet: Trapézlemez alapszerkezetű tetőfödém térelhatároló szerkezetek ter­vezési és kivitelezési elvei
  • M melléklet: Épületlábazatok elvi kiala­kítása
  • N melléklet: Ellenőrző lista építmény­szerkezetek tervezéséhez, ellenőrzéséhez

Az Építményszerkezetek tűzvédelmi jel­lemzői TvMI tartalmának ismerete nélkül a betervezésre, beépítésre kerülő építési termékek, szerkezetek megfelelősége nem ellenőrizhető teljes körűen.

 

Forrás: Magyar Építéstechnika 2021/5 lapszám