Világbajnoki ezüstérmes lett a magyar bádogos csapat és mind a szigetelő, mind a tetőfedő csapat a tisztes 4. helyen végzett a november 9-11. között megrendezett világversenyen.

A 3 napos versenyen 25 csapat vágott bele a minden eddigi­nél összetettebb és nehezebb feladatok megoldásába a Nem­zetközi Tetőfedő Szövetség (Internationale Föderation des Dachdeckerhandwerks – IFD) Fiatal Tetőfedők Világbajnoksá­gán. Nehézséget okozott a szűk, alig 8 órás időkeret, és nehezítést jelentett, hogy a szigetelő versenyszámban idén először a verseny­zők nem használhattak elektromos kéziszerszámokat, munkájukat kizárólag hagyományos eszközökkel kellett elvégezniük. Mind­három magyar csapat szépen teljesített, munkájukat nem csak a zsűri, de a legnagyobb versenytának is elismerték a verseny után.

A magyar bádogos team komoly riválisát, a német válogatottat megelőzve állhatott a dobogóra ezüstérmesként, a világbajnoki címet a házigazda Svájc csapata szerezte meg. A magyar bádogos csapat tagjai Vlkovszky Norbi és Márk András, mentoruk Hidasi Tibor.

Az ÉMSZ a bádogos mellett tetőfedő és szigetelő versenyszámok­ban indított magyar csapatot a világversenyen. A szigetelők és a tetőfedők is a tisztes 4. helyen végeztek. A tetőfedő csapat tagjai Bacsi Áron és Lengyel Krisztián, mentoruk Virth Csaba.
A szigetelő team tagjai Nagy Gergő Gábor és Kristóf Tamás, mentoruk Valyon András.

Nagyon jó eredmény, hogy összetettben sikerült megőriznünk Svájc, Ausztria és Németország után a 4. helyünket.

Idén először voltak hölgyek a VB versenyzői között. A német csa­pat egyik tagja is egy hölgy – Julia Peetz – volt, és az észt szige­telő teamet is két hölgy alkotta.

Magyarország a nemzetközi zsűriben is képviseltette magát: az ÉMSZ Vezetőségének tagja, Nemere Judit a bádogosok munkáját értékelte.

Nemere Judit, az ÉMSZ Vezetőségi tagja a zsűriben a bádogos csapat munkáját értékelte

 

Forrás: ÉMSZ