TARTALOM
A szakma hírei
Az előjelek kedvezőtlenek
Az ÉVOSZ számára súlyponti kérdés, hogy az ágazat lendülete ne törjön meg üzletileg
kezelhetetlen mértékben 2023-ban és 2024-ben. Koji László, az ÉVOSZ elnöke lapunknak
nyilatkozva arról is beszélt, hogy miként lehetne csökkenteni a lakásépítések visszaesését,
és növelni a felújítások számát.
Egyetlen döntési pont
Kemény Péter, az ÉVOSZ alelnöke a hónapok óta tartó szakmai viták eredményeként megszületett állami építési beruházások rendjéről szóló törvény tervezetének fontos elemeiről nyújtott tájékoztatást.
A Masterplast belép a moduláris építés piacára
A moduláris építésben rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében a Masterplast egyedi
gyártásfejlesztésbe kezdett, melynek eredményeként elkészült az első Masterplast Modulhouse épület Sárszentmihályon.
JEGYZET
Bálint Péter – Cintányér
FÓKUSZ
Szervita Square Building
Fecske Károly városüzemeltető, városi energetikus – Végre egy csemege a budapesti új épületek felhozatalából. A beruházás megálmodója, építtetője, fejlesztője és a kivitelező is régi motoros a szakmában, várható volt, hogy igényes megoldással rukkolnak elő.
SZAKKÉPZÉS
Betonszerkezet-építő továbbképzés
Pete Zoltán ügyvezető igazgató-helyettes, ÉVOSZ – Az ÉVOSZ az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatán elnyert támogatás segítségével a 2022/23-as tanévben megvalósítandó hatvan tanórás betonszerkezet-építő szakmai továbbképzést szervezett.
SZIGETELÉS
A Neoacid a hibás
Dr. Laczkovits Zoltán okl. épületszigetelő szakmérnök – A Magyar Építéstechnika 2022/10. számában „A poliizobutilén építőipari felhasználása” címmel jelent meg egy 5 oldalas cikk. Ez adta a gondolatot, hogy érdemes egy szakcikket írni az 1980-as években széles körben alkalmazott, nem járható, egyenes rétegrendű, 2 mm vastagságú Neoacid csapadékvíz-szigetelésű lapostetők páratechnikai problémájáról.
Tisztázzuk a bütyökügyet!
Dvorák Andrea szaktanácsadó, Dörken Kft. – Merre nézzen a bütyök?! Azaz a magas testsűrűségű polietilénből előállított szigetelésvédő lemezt hogyan is kell valójában beépíteni.
Magastetők szarufák feletti hőszigetelése PIR keményhabokkal
Zajácz András alkalmazástechnikus, CREATON South-East Europe Kft. – Közös érdekünk, hogy épületeink kellő mértékű hőszigetelésével csökkentsük energiafelhasználásunkat. Cikkünkben a PIR keményhabokkal történő szarufák feletti hőszigetelés előnyeit és sokoldalú alkalmazási lehetőségeit ismertetjük.
FENNTARTHATÓSÁG
Épületet modulgyárból – Közel nulla energiaigény körforgásos építéssel, hulladékmentesen
Németh Ágnes alapító-tulajdonos, Cube Factory Kft. (HuGBC tag) – Manapság az építőipar üti a legnagyobb sebeket: az iparág által létrehozott építmények és épületek életciklusa alatt és után gyakorolt hatások már eddig is helyrehozhatatlan károkat okoztak. Az embernek azonban szüksége van élettérre, és mindezt a lehető legjobb minőségben szeretné birtokolni.
Környezetvédelmi megfontolások az építőiparban
Dr. Horváth Levente irodavezető, Budapesti Gazdasági Egyetem, Fenntarthatósági és Esélyegyenlőségi Iroda – Az építőipar 6 százalékkal járul hozzá a GDP-hez és a foglalkoztatottak 8 százaléka az iparágban dolgozik, ehhez képest arányaiban sokkal jelentősebbek a kapcsolódó kibocsátások, de a megtakarítási potenciálok is sokkal magasabbak
AZ ÉPÍTŐIPAR DIGITÁLIS ÁTÁLLÁSA
A Bluebeam Revu megoldja a kivitelezők PDF alapú kommunikációját
A piacmeghatározó SWIETELSKY Magyarország Kft. BIM szakemberei a piaci átlagnál nyitottabbak az új digitális megoldásokra. Követik és kipróbálják az újdonságokat, de csak akkor építik be a mindennapi munkafolyamataikba, ha az hozza az általuk elvárt hatékonyságot. A Graphisoft által forgalmazott amerikai fejlesztésű Bluebeam Revu szoftver fő funkcióit már nemcsak tesztelték, hanem alkalmazzák is.
ANYAGOK
A padló, ami mindent elbír – Iparipadló-megoldások
A 2000-es években kifejlesztett új betonadalékszerek lehetővé tették a betontechnológia
robbanásszerű fejlődését, amelynek köszönhetően a betonnal kapcsolatos szinte bármilyen
megrendelői igény kiszolgálható.
A poliuretán építőipari felhasználása – I.
Dr. habil. Bozsaky Dávid tanszékvezető egyetemi docens, okl. építészmérnök, Kőrössi Éva egyetemi adjunktus, okl. építészmérnök, Széchenyi István Egyetem Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék – A poliuretánokkal az építőiparban keményhab, bevonatszigetelés, festék, lakk és ragasztó formájában találkozhatunk. Kétrészes írásunkban részletesen ismertetjük az anyag tulajdonságait és mindezeket az alkalmazásokat.
TŰZVÉDELEM
Változik az Országos Tűzvédelmi Szabályzat! – 8. rész
Lestyán Mária építésztervező szakmérnök, szakújságíró – A kivitelező vállalkozási szerződésével összefüggésben az új Ptk. szerint kellékszavatossággal, lakásépítés és közhasznú épület építési esetén pedig akár 10 évig is jótállási kötelezettséggel tartozhat.
TECHNOLÓGIA
Új technológia váltakozó alagútkeresztmetszetek kivitelezésére
A PERI első teljesen hidraulikus, lánctalpas zsaluzókocsijával építették az ausztriai A26-os Dunahídhoz vezető alagutat.