Háromévi intenzív munka után 2020. január végén lezárult a SKILLCO* projekt. Az Erasmus+ Partnerség Program keretében megvalósított SKILLCO projekt célja az építőiparban előforduló szakképzettségi hiányosságok feltérképezése, és ez alapján a hiányosságok pótlását biztosító oktatási anyagok összeállítása volt.

A projektben a szlovén, az észak-rajna vesztfáliai és a magyar építőipari szövetség (ÉVOSZ), valamint a celjei, a kerpeni és a budapesti építőipari szakiskolák mellett az Európai Építőipari Szövetség (FIEC) munkatársai vettek részt.

A „Tanulás és képzés a 4 készségterület számára kidolgozott új oktatási anyagokkal, valamint az új SKILLgAPP alkalmazás építőipari profilokhoz” címmel rendezett konferenciával zárult a SKILLCO projekt. A 2019. december 11-én Ljubljanában, a Szlovén Kereskedelmi és Iparkamara épületében megrendezett záró konferencián több mint ötven szakember, ágazati szakmai szövetségek, szakképző intézmények és építési vállalkozások képviselői, valamint tanárok, szakképzési szakértők és újságírók vettek részt.

A rendezvényen a projekt munkájában közreműködő partnerek bemutatták az egyes munkacsoportok által elkészített kutatási eredményeket és tananyagokat. A konferencia napirendje és az előadások anyaga az alábbi linken érhetők el: https://www.skillco.eu/hu/content/rendezvenyek/conferences/utolso-konferencia/

A SKILLCO projekt célja az ágazati készséghiányok feltárása, és ezeknek a hiányosságoknak a pótlása és a munkaerő-piaci igényekhez való igazítása, a munkahelyekhez szükséges új készségek fejlesztése, valamint a szakképzés minőségének és hatékonyságának a munkavállalók versenyképességének növelése érdekében történő javítása volt.

Ennek érdekében a partnerországok építési vállalkozásai körében végzett felmérés alapján a projekt keretében az alábbi négy képzettségi hiányosság pótlására készült tananyag a szakiskolai tanulók és a szakmunkások számára:

  • Szövegértés: az építési a projekt dokumentációjának olvasása/megértése, időtervek készítése
  • Költségszámítás: építési projektek költségkalkulációjának szakszerű elkészítése/értelmezése.
  • Munkahelyi biztonság és egészségvédelem: a csont-izomrendszeri rendellenességek megelőzésére szolgáló intézkedések és az ergonómia alapjai.
  • Környezettudatosság („zöld ismeretek”): az építőipari és a bontási hulladékok szakszerű elhelyezése és újrahasznosítása.

A projektpartnerek mind a négy kiválasztott témakörre kidolgoztak egy tananyagmodult a szakiskolákban tanuló fiatalok számára (A modul), és egyet az építőiparban dolgozó szakmunkások számára (B modul). A tananyagok tesztelése 2018/2019 évben mindhárom országban szakiskolai tanulók és építőipari szakmunkások részvételével próbatanfolyamok keretében történt.

Magyarországon az építőipari szakiskolai tanulók körében a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Schulek Frigyes Szakgimnáziumában, míg a szakmunkások körében az ÉVOSZ Budapesten, Pécsett, Zalaegerszegen és Debrecenben szervezett pilot képzéseket.

Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Építőipari Szövetség Szakképző Intézetének (BFW) koordinálásával 2018 októberében kezdődő és 2019 november végén befejeződő kísérleti szakaszban a három országban összesen 923 fő vett részt a tanfolyamokon. A kidolgozott új tananyagegységek mindhárom ország tantervében az európai képesítési keretrendszer 4. szintjébe épülnek majd be.

Ezzel egyidejűleg az Nyugat-Német Kézműveskamara (WHKT) munkatársai kifejlesztették a SKILLgAPP nevű digitális applikációt, ami az építőipari szakmát tanulók, a már végzett szakmunkások és a szakiskolai tanárok számára egyaránt hozzáférhetővé teszi a projekt eredményeként elkészült anyagokat, az egyes témakörhöz készített rövid videó filmeket és a négy témakörre vonatkozó kvíz kérdéseket.

A projekt eredményei, azaz a kutatási eredmények, tananyagok és az applikáció magyar nyelven is bárki számára szabadon elérhetőek és letölthetőek a projekt honlapjáról (www.skillco.eu).

 

 

Pete Zoltán
ügyvezető igazgató helyettes
ÉVOSZ

 

 

_____________________________________________________________________

*SKILLCO – ágazati készség szövetségek az építőipari szakmunkások tudásának és készségeinek fejlesztésére