Fotó: Zalaegerszegi Szakképzési Centrum, fotós: Böröcz Csaba

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá június 8-án az ÉMI Nonprofit Kft. és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum. A partnerség keretében a két intézmény rendszeres tudás- és tapasztalatcserét, kutatás-fejlesztési projekteket, közös oktatási-képzési programokat valósít meg, valamint stratégiát alkot a hazai épített környezet fenntarthatósága, továbbá az építéságazat fejlődése érdekében. Az ÉMI a Zalaegerszegi mellett a Budapesti Komplex, és a Miskolci Szakképzési Centrumokkal kötött megállapodást.

Gyutai Csaba, az ÉMI vezérigazgatója az együttműködésekkel kapcsolatban elmondta: az ÉMI Nonprofit Kft. Magyarország meghatározó építőipari szereplőjeként kiemelt figyelmet fordít az oktatás és az ipar közötti együttműködések kialakítására, erősítésére.

Hozzátette, az Innovációs és Technológiai Minisztérium háttérintézményeként működő ÉMI továbbá támogatja a Kormány szakképzés megerősítésére irányuló törekvését. Mindezek érdekében kötött a vállalat stratégiai együttműködési megállapodást június 8-án a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal, valamint lépett partnerségre a közelmúltban a Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal, és a Miskolci Szakképzési Centrummal.

A megállapodások célja, hogy hosszú távon biztosítsanak platformot közös projektek megvalósításához a partnerek számára. Az együttműködések értelmében az ÉMI és a szakképzési intézmények a folyamatos tudástranszfer mellett közös oktatási programokat valósítanak meg, valamint stratégiát dolgoznak ki a fenntartható épített környezet és az építés ágazat fejlődése érdekében. Az ÉMI központi, miskolci, valamint mobil laboratóriumait a Szakképzési Centrumokkal közösen innovációs tanműhelyként fogja használni.

A június 8-i eseményen az együttműködési megállapodást Gyutai Csaba, az ÉMI vezérigazgatója, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum részéről Szabó Károly kancellár, Vizlendvai László főigazgató és Szunyogh Valéria gazdasági vezető írta alá. A stratégiai együttműködés a kutatás–fejlesztés (K+F) és az oktatás területén már jelenlévő kapcsolatok erősítésének és összehangolásának tekinthető.

Az ÉMI vezérigazgatója további K+F együttműködésekkel kapcsolatban elmondta, hogy a tervek között szerepel az ÉMI és a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya együttműködése, melynek az elképzelések szerint egy innovatív építőanyagokkal épülő smart city kialakítása lesz a célja.

 

További információ: www.emi.hu

 

 

Forrás: ÉMI Nonprofit Kft.