Várják a nevezéseket a Mesterek Mestere díjra

1030

November 30-ig lehet nevezni a Mesterek Mestere Díjra. A hatodik alkalommal meghirdetett pályázat célja, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó szakembereket, növelje az építőipari szakmák presztízsét, társadalmi elfogadottságát, segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon.

A pályázatra önálló burkolóként vagy egy legfeljebb 3 fős kivitelezői csapat tagjaként dolgozó, aktív kőműves és burkoló szakemberek jelentkezhetnek referenciákat bemutató fotók megküldésével és a pályázati adatlap kitöltésével. A pályázat benyújtási határideje 2020. november 30. A díj a 2021. februárban megrendezésre kerülő Országos Szakember Találkozón kerül átadásra.

Külföldről hazatelepült szakemberekre is számítanak

Arra számítunk, hogy az elmúlt hónapokban a koronavírus járvány miatt hazatelepült szakemberek is pályáznak majd. Bízom benne, hogy lesznek olyanok, akik nem csak pályáznak, hanem akik a maradás mellett döntenek. Nagy szükség van rájuk itthon” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

A beérkező pályázatokat független szakmai zsűri értékeli. A fődíj odaítélésének szempontjai, a pályázó szakmai felkészültsége, a pályázati munka színvonala és minősége. A zsűri természetesen nem veszi figyelembe a pályaművek összhatását, a burkolat és fuga színét, hiszen mindezt a tervező vagy a tulajdonos választja ki.

A független szakmai zsűri által kiválasztott győztes pályázó egymillió forint értékű díjazásban részesül, valamint viselheti a Magyarország Mesterek Mestere 2020. címet. A szakmai díj mellett közönségdíj is kiosztásra kerül, mely a közönségszavazással kerül odaítélésre.

Nyeremények:

  • 300 000 Ft pénzjutalom a Mapei Kft. jóvoltából
  • 300 000 Ft értékű szerszám a Bosch Kft. jóvoltából
  • 52 990 Ft értékű digitális vízmérték a Flex Tools Kft.-nek köszönhetően
  • 100 000 Ft értékű vásárlási utalvány a Raimondi jóvoltából
  • 158 000 Ft értékű mosdót, mosdó alatti szekrényt, sötét dió álló mosdócsaptelepet, mosdólefolyót ClickClack rendszerrel a RAVAK Hungary Kft. jóvoltából
  • 41 000 Ft értékű ajándék a Schlüter-System Kft. jóvoltából.
  • 20 000 Ft értékű Glettvaskészlet a SIGMA jóvoltából

A Mesterek Mestereinek üzenetei

A legfontosabb az alkotási vágy. Ezt mondom a munkatársaimnak is, hogy legyen bennük alkotási vágy. Aki csak a pénzért dolgozik, abból soha nem lesz senki. Ha létrehozok valamit és az a megrendelőnek tetszik, az nekem is örömet okoz” – nyilatkozta Filó Mihály, 2015. Mesterek Mestere.

Vancsó László, 2016 Mesterek Mestere szerint „ez egy nagyon szép szakma, amivel tulajdonképpen csomagoljuk a házat, a lakásokat. Mindent meg lehet csinálni, csak fantázia kérdése: íveket, hajlításokat, 3D-s burkolásokat, mozaik csodákat. Elkezdtem ezeket a határokat feszegetni”.

A korábbi évek Mesterek Mesterei:

  • 2019. – Dinesz Árpád
  • 2018. – Varga Ferenc
  • 2017. – Deák Sándor és Szabó József
  • 2016. – Vancsó László
  • 2015. – Filó Mihály

 

A pályázati felhívás az alábbi címen tekinthető meg: https://www.mapei.com/hu/hu/mesterek-mestere

 

 

Forrás: Hírnévügynökség