Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kkv-k – megduplázták az eredeti összeget

739

Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások: a több mint kétszeres túljelentkezés miatt a kormány a duplájára, 100 milliárd forintra emelte az eredetileg országosan meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszeget a vállalkozások technológiai megújítását segítő két program pályázatán – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázat első támogatói szerződéseinek átadásán.

A tárcavezető kiemelte: a kormány célja a járvány elleni védekezés új szakaszában a gazdaság újraindítása. Hozzátette, hogy egyszerűsített eljárással megszülettek az első támogatói döntések a május végén meghirdetett VEKOP pályázatán.

Kifejtette: a kormány válasza a gazdaság újraindítására egy komplex csomag, a Gazdaságvédelmi akcióterv, ennek a pénzügyi kerete nagyjából a bruttó hazai termék (GDP) 20 százalékának felel meg. Ebben szerepelnek azok az uniós fejlesztési források is, amelyeket gazdaságvédelmi célokra csoportosított át a kormány az elmúlt hetekben. A cégek két operatív program, a GINOP és a VEKOP keretében meghirdetett felhívásokra jelentkezhetnek összesen 100 milliárd forintos pályázati keretösszegre – közölte.

Varga Mihály elmondta, hogy a VEKOP pályázaton nagyjából 750 cég nyerhet plusz fejlesztési forrást. A több szempontból újszerű pályázaton megújították az eljárást, minimálisra csökkentették a pályázók adminisztratív terheit. A túljelentkezés azt mutatja, hogy a magyar vállalatok megragadják a fejlesztési lehetőségeket, számos vállalat tervez fejlesztést a következő években.

Az első nyertesek közül három vállalkozás támogatási szerződését írták alá kedden a Pénzügyminisztériumban (PM): a Dunai Kikötő Kft., a Logipack Packaging Kft., és a Karzol-Trans Kft. vezetőivel.

 

 

Forrás: MTI