Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar falu programban

151

Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar falu program keretében, ezúttal 12 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni önkormányzati kerékpárutak építésére, temetőfejlesztésre, építési telkek kialakítására, valamint elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: a most kiírt utolsó pályázatokkal 22-re emelkedett a Magyar falu program idei pályázatainak száma, ebből hatban már eredményt hirdettek. A pályázati kiírások hétfőn jelentek meg, benyújtania pedig szeptember 10.-ig lehet. A nyertes pályázókról 60 napon belül döntenek, a támogatási okirat aláírását követő öt napon belül pedig az önkormányzatoknál lesz a forrás.

Önkormányzati kerékpárutak építésére, meglévők fejlesztésére négymilliárd forint áll rendelkezésre, egy település legfeljebb 50 millió forintra pályázhat. A pályázaton helyben fontos, belterületi, vagy belterületet külterülettel összekötő kerékpárutak építését támogatják.

Most jelent meg a pályázati kiírás az önkormányzati és egyházi temetők fejlesztésére is, erre hárommilliárd forint áll rendelkezésre. Többek között épületrekonstrukcióra, illemhely-létesítésre, kerítésjavításra lehet igénybe venni. Infrastrukturális fejlesztések esetén 30 millió forint a maximális támogatási összeg, a kisebb fejlesztéseknél ötmillió forint.

A Magyar falu programban pályázni lehet építési telkek kialakítására is. A kormánybiztos elmondta: vannak települések, ahol nagy az érdeklődés a beköltözésre, de elfogytak a használt lakóingatlanok. A pályázattal elnyert pénzből az önkormányzatok többek között a telekalakítások hatósági díjait, az új telkek közművesítési költségeit finanszírozhatják. A programra hárommilliárd forint áll rendelkezésre, egy település legfeljebb 15 millió forintra pályázhat.

Pályázni lehet továbbá a településképet romboló, elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására, bontására vagy felújítására is, erre a célra kétmilliárd forint áll rendelkezésre, a maximális támogatási összeg ötmillió forint.

 

A pályázatok itt érhetők el.

 

 

Forrás: MTI