Akkor is sok társasház igényelne állagmegóvási beruházásokat, ha a koronavírus járvány nem irányította volna rá a lakóközösségek figyelmét szűkebb környezetükre. Az OTP Business idén ismét összesen 15 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatja a Társasházi Pályázatán nyertes lakóközösségeket. A társasházak és lakásszövetkezetek lakói fejlesztési, közösségépítési, biztonsági és állagmegóvási beruházásokkal is pályázhatnak.

A magyarországi társasházak csaknem fele szorul valamilyen felújításra, 36 százalékuk pedig jelentős beavatkozásokat igényelne – olvasható a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi lakáspiaci jelentésében. A válaszokból az is kiderül, hogy a lakóközösségek több mint 80 százaléka tervez valamilyen állagmegóvási, felújítási munkát a következő 3 évben. Mindez azonban komoly ráfordításokat igényelne, ám egyre kevesebb társasház rendelkezik lakástakarék-pénztári konstrukcióval, tehát a lakóközösségek csak más megtakarításaikból, vagy egyéb forrás bevonásával tudnák a munkát finanszírozni.

Ebben a helyzetben jelenthet hatalmas segítséget, hogy az OTP Business idén is kiírta Társasházi Pályázatát, amelynek keretében 20 lakóközösség juthat összesen 15 millió forint,vissza nem térítendő támogatáshoz.

A magyarországi lakóközösségek számra 13. éve nyújtunk támogatást Társasházi Pályázatunk keretében, ám még mindig évről évre nő az érdeklődők száma, tavaly már több mint 860 lakóközösség nyújtott be pályázatot. Úgy tapasztaljuk, hogy a régebbi építésű házakban elkerülhetetlen felújítási munkák mellett egyre több lakóközösség számára fontosak a mindennapjaikat egyszerűbbé, biztonságosabbá vagy élhetőbbé tévő beruházások” – mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási Főosztályának vezetője.

Kategóriák

A pályázatokat két kategóriában nyújthatják be a jelentkezők:

Az „Otthon a közösségben” kategória a társasházak és lakásszövetkezetek üzemeltetésének hatékonyabbá vagy akár környezettudatosabbá tételét, illetve a közös helyiségek fejlesztését célozza, tehát például online leolvasható mérőórák felszerelése, szelektív hulladékgyűjtők kialakítása, esetleg biciklitárolók, vagy pihenő- és játszóhelyek kiépítése tartozik ide.

Az „Otthon a jövőben” kategóriába a lakók biztonságát és védelmét célzó beruházások, illetve az energiahatékonysági felújítások tartoznak, így például a baleset-megelőzés, az épületek akadálymentesítése, digitális kaputelefon rendszer kialakítása, vagy akár energiatakarékos (LED) lámpák telepítése.

Díjazás mindkét kategóriában:

  • I. helyezés:   1 200 000 Ft
  • II. helyezés:  1 100 000 Ft
  • III. helyezés: 1 000 000 Ft
  • IV. helyezés:    900 000 Ft
  • V. helyezés:     800 000 Ft
  • VI. helyezés:    700 000 Ft
  • VII. helyezés:   600 000 Ft
  • VIII. helyezés:  500 000 Ft
  • IX. helyezés:    400 000 Ft
  • X. helyezés:     300 000 Ft

Ha a lakók elképzeléseinek költsége vagy célja túlmutat a pályázat keretein – tehát például lépcsőházi ablakcserét vagy szigetelési munkákat fontolgatnak –, az OTP Business a megfelelő hitelkonstrukcióval is megoldást nyújthat számukra.

Ahogy eddig, a pályázati lehetőség ezúttal is nyitott az ország bármely társasháza vagy lakásszövetkezete számára. Nem csak a közös képviselők, egy közgyűlési meghatalmazással akár a lakók maguk is pályázhatnak.  Emellett az sem feltétele a pályázat benyújtásának, hogy a társasház az OTP Banknál vezesse pénzforgalmi számláját, erre csak az esetleges díjazás átvételéhez lesz szüksége a lakóközösségnek.

A pályázatok 2021. május 30-ig, az erre létrehozott oldalon nyújthatók be, ahol az érdeklődők a kiírás részletes információit is megtalálják.

 

 

Forrás: OTP Bank