Csupán néhány hetük maradt a társasházak lakóinak és közös képviselőinek, hogy vissza nem térítendő fejlesztési és állagmegóvási támogatásra pályázzanak az OTP Business-nél. A Társasházi Pályázat 20 lakóközösséget, összesen 15 millió forinttal támogat.

A magyarországi társasházak több mint négyötöde tervez valamilyen felújítást a következő három évben – olvasható a Magyar Nemzeti Bank tavalyi lakáspiaci jelentésében. A lakóközösségek leginkább a víz- és csatornarendszer, vagy az elektromos hálózat felújításába, a homlokzat hőszigetelésébe, illetve a közös helyiségek festésébe vágnának bele, ám kevesebb mint 20 százalékuk rendelkezik ehhez elegendő forrással.

A legtöbb lakóközösségnek tehát minden forrásra szüksége van, amit igénybe vehet terveihez, de lakástakarék-pénztári konstrukcióval egyre kevesebb társasház rendelkezik. Ezért jelenthet komoly segítséget, hogy az OTP Business idén is kiírta Társasházi Pályázatát, amelynek keretében 20 lakóközösség juthat összesen 15 millió forint, vissza nem térítendő támogatáshoz.

A kezdeményezés célja – tizenharmadik éve – a társasházak környezetének korszerűsítése, a közösségi élet támogatása, valamint a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések ösztönzése. Az érdeklődőknek azonban csupán 3 hetük maradta május 30-i határidőig, hogy a pályázat weboldalán található űrlap kitöltésével benyújtsák jelentkezésüket.

Már a tavalyi pályázatokon is látszott, hogy a korlátozások a szűkebb környezetükre irányították lakóközösségek figyelmét. Nagyon sok olyan fejlesztési elképzelés érkezett hozzánk, amelyben a mindennapokat közvetlenül érintő, a közösségi tereket élhetőbbé tévő beruházáshoz kerestek segítséget a lakók. Hasonló célok láthatóak az idén eddig beérkezett pályázatok között is, hogy sokan a környezetük szépítésével könnyítenék meg ezt a bizonytalanságokkal teli időszakot” – mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási Főosztályának vezetője.

A tavalyi nyertesek egyike, az egyik Margit körúti társasház például a környék zajától és rossz levegőjétől védett „menedéket” alakított ki a pályázat segítségével a korábban elhanyagolt belső kertjében. A 300 négyzetméteres területet – rajta egy lerobbant kazánház épületét is – megújítva, a lakóközösség többfunkciós közösségi teret hozott létre, egy kerti sétánnyal, terasszal, padokkal és új növényekkel.

Díjazás mindkét kategóriában:

  • I. helyezés:    1 200 000 Ft
  • II. helyezés:   1 100 000 Ft
  • III. helyezés:  1 000 000 Ft
  • IV. helyezés:     900 000 Ft
  • V. helyezés:      800 000 Ft
  • VI. helyezés:     700 000 Ft
  • VII. helyezés:    600 000 Ft
  • VIII. helyezés:   500 000 Ft
  • IX. helyezés:     400 000 Ft
  • X. helyezés:      300 000 Ft

A pályázatokat idén is két kategóriában nyújthatják be a jelentkezők. Az „Otthon a közösségben” kategória a társasházak és lakásszövetkezetek üzemeltetésének hatékonyabbá vagy akár fenntarthatóbbá tételét, illetve a közös helyiségek fejlesztését célozza, tehát például online leolvasható mérőórák felszerelése, szelektív hulladékgyűjtők kialakítása, esetleg biciklitárolók, vagy pihenő- és játszóhelyek kiépítése tartozik ide. Az „Otthon a jövőben” kategóriába a lakók biztonságát és védelmét célzó beruházások, illetve az energiahatékonysági felújítások tartoznak, így például a baleset-megelőzés, az épületek akadálymentesítése, digitális kaputelefon rendszer kialakítása, vagy akár energiatakarékos (LED) lámpák telepítése.

Ahogy eddig, a pályázati lehetőség ezúttal is nyitott az ország bármely társasháza vagy lakásszövetkezete számára. Nem csak a közös képviselők, egy közgyűlési meghatalmazással akár a lakók maguk is pályázhatnak. Emellett az sem feltétele a pályázat benyújtásának, hogy a társasház az OTP Banknál vezesse pénzforgalmi számláját.

A pályázatok 2021. május 30-ig, az erre létrehozott oldalon nyújthatók be, ahol az érdeklődők a kiírás részletes információit is megtalálják.

 

 

Forrás:OTP Bank