Év háza pályázat 2020

769

Április 20-ig nyújthatják be munkáikat családi házak, kis társasházak, illetve középületek tervezői az idei Év háza pályázatra. A legrangosabb hazai, független, szakmai pályázat két kategóriájában a 600 – 600 000 forintra növekedett fődíj mellett, idén több különdíj is gazdára vár. A pályázatot idén az építőipar egyik legnagyobb építőanyag-gyártója, Leier Hungária Kft. mint főtámogató mutatja be.

Az Év háza pályázat mára a magyar építészeti közélet részeként, annak legjelentősebb szervezeteinek és szövetségeinek a támogatásával, valamint a legelismertebb építészek zsűriben való közreműködésével 10. alkalommal keresi a példamutató építészeti teljesítményeket – 2020-ban a családi ház és kis társasház kategória mellett ismét középület kategóriában is. A díj az elmúlt évtizedben a legismertebb és legszélesebb körben érdeklődésre számot tartó építész szakmai elismeréssé vált.

A legutóbbi díjátadó atmoszférája ismét megmutatta, hogy az Év Háza több mint egy építészeti pályázat.  Amellett, hogy az elmúlt tíz évben az építészek egyik meghatározó éves kitüntetése lett, egy olyan éltető platform mely már sokakat összeköt a szakmai szálakon túl is. Nagy várakozással állunk az idei megmérettetés elé is. A tavalyi színvonal és visszajelzések alapján további bővülésre számítunk a nemrég bevezetett középület kategóriában, mely tovább erősíti a pályázat rangját és szakmai presztízsét.“- mondta Szoják Balázs, nívódíjas építész, a pályázat kurátora.

Idén Noll Tamás követi a pályázat elnöki pozíciójában Dévényi Sándort, aki Nagy Tamás és Cságoly Ferenc után, öt évig látta el ezt a feladatot. A pályázat kurátora továbbra is számít Dévényi Sándor véleményére, aki idén társelnöki pozícióban értékeli a beadott műveket. „Évekig, mint a Magyar Építész Kamara elnöke vettem részt a zsűrizésen, ami mindig izgalmas feladat volt, így örömmel fogadtam el a felkérést. Remélem, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan kifejezetten színvonalas munkák közül választhatjuk ki a legjobbakat családi ház és középület kategóriában egyaránt.”- mondta Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész.

Az országos, nyílt és nyilvános Év háza pályázaton az elmúlt két évben megépült családi házak, nyaralók és a maximum 4 lakásos lakóépületek tervezői mérettetheti meg munkáikat, illetve az ebben az időszakban elkészült középületeket is górcső alá veszi a neves zsűri. A pályázat célja, hogy megismertesse, számba vegye azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek mind esztétikai, mind környezeti, mind pedig gazdasági szempontból példaértékűek. Az Év háza díj jellegzetessége, hogy az a fiatalok, pályakezdők, első tervesek számára sem elérhetetlen pénzdíjas pályázat.

A pályázat szakmai partnerei évek óta a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a BM Területrendezési és Építésügyi Helyettes Államtitkársága, valamint a Magyar Művészeti Akadémia.

Az Év háza bíráló bizottsága az elmúlt években a fődíj mellett külön elismeréseket adhatott át, így például évek óta egy-egy épület tervezője a Magyar Építész Kamara, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját nyerheti el.

2015-től a díj egyik támogatója, idén pedig harmadszorra a családi ház, kis társasházak kategória főtámogatója a Xella Magyarország Kft. jóvoltából talál gazdára a „Zöld ház-energiahatékonyság” különdíj, illetve a 2017-ben támogatóként csatlakozott Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft. idén a középületek kategória főtámogatójaként különdíjat ajánlott fel.

További különdíjakat oszthat ki a zsűri a Leier Hungária Kft., Meva Zsalurendszerek Kft., a Prefa Hungária Kft. és a Guardian Orosháza Kft. jóvoltából.

 

Határidők, dátumok

  • A pályaművek beadási határideje: 2020. április 20. 16:00 óra
  • Eredményhirdetés és díjkiosztás: 2020. szeptember 25-én

A pályaműveket elektronikusan a www.evhaza.hu weboldalon lehet benyújtani!

 

További információ: www.evhaza.hu

 

 

Forrás: Build-Communication Kft.