A Liget Budapest Projektnek köszönhetően elkészült a komáromi Csillagerőd teljes körű rekonstrukciója és bővítése – jelentette be Baán László. A Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa elmondta: a hatmilliárd forintos beruházással a komáromi erődrendszernek, amely az 1800-as évek végén Közép-Európa legnagyobb katonai komplexuma volt, egyik legjelentősebb épületegyüttese nyerte vissza korhű, eredeti állapotát.

Az erődben a rekonstrukció révén egy új, több mint 7000 négyzetméteres kulturális központ is létrejött, ahol a Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszgyűjteményének több száz jeles darabja hét évtized után végre méltó otthonra talál majd.

Az épület elkészültét követően megkezdődhet a műtárgyak beköltöztetése: az új létesítmény oktatási, ismeretterjesztési feladatokat fog ellátni korszerű, interaktív múzeumi körülmények között, így a Csillagerőd igazi családbarát kulturális intézményként nyitja majd meg kapuit a látogatók előtt 2020 tavaszán.

Csillagerőd épülete a Duna felől

A különleges fejlesztést sajtóbejáráson mutatták be, melyen Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója kiemelte: folytatódik az átadások éve, hiszen májusban adták át az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épületét, és elkészült a komáromi Csillagerőd épülete is.

Még az ősszel Millennium Házaként nyílik meg a felújított egykori Olof Palme Ház, bejárata előtt egy, a Városligetben újdonságnak számító Rózsakerttel. Szintén még az ősszel birtokba vehetik a családok Budapest egyik legnagyobb és legkomplexebb játszóterét a Városligetben.

Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa beszámolt róla, hogy a több mint két évig tartó munkálatok során – Mányi István Ybl-díjas építész tervei alapján – az erődépületet és környezetét teljes körűen felújították és bővítették egy új, több funkciós kulturális központtal, modern kiállítótérrel is, amelynek köszönhetően a meglévő épület nettó alapterülete több mint 7000 m2-re növekedett.

A több mint két évig tartó munkálatok során felújították az erődépületet és környezetét

Az épületben a Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszmásolati gyűjteményének csaknem 300 jeles darabja talál majd otthonra, az antikvitás korától a reneszánszig megidézve a világ szobrászatának kiemelkedő alkotásait. Az intézmény megnyitását követően a látogatók megcsodálhatják majd többek között Verrocchionak Bartolomeo Colleonit és Donatellónak Gattamelatát ábrázoló, több méter magas lovas szobrainak másolatát, csakúgy mint középkori, valamint reneszánsz síremlékek, vagy a milói Vénusz, a Laokoón szoborcsoport vagy Michelangelo több szobrának másolatát.

Kétségtelenül az ország egyik legtöbb megpróbáltatást kiállt képzőművészeti gyűjteménye volt a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában tárolt gipszmásolati kollekció, amely a XX. század elején azzal a céllal készült, hogy a szobrászat átfogó történetét élethű másolatokon keresztül mutassák be a látogatóknak. Az anyag nagy része több mint hét évtizede raktárba került, illetve szétszóródott az országban, s számos mű súlyosan sérült. Ez a probléma oldódik meg a mostani fejlesztéssel, a gyűjtemény legjelentősebb része – a szükséges restaurátori munkák elvégzését követően – a kibővített komáromi Csillagerődbe kerül, egy kisebb kollekció pedig az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban (OMRRK) kap majd helyet” – emelte ki Baán László.

A miniszteri biztos elmondta, hogy a munkálatok befejezését követően elkezdődhet a nagyméretű szobrok beköltöztetése, installálása és az állandó kiállítás berendezése. A megújult és egy kulturális központtal kiegészült Csillagerőd oktatási, ismeretterjesztési feladatokat is ellát majd korszerű, interaktív múzeumi körülmények között, így igazi családbarát kulturális intézményként várja a családok és iskolai csoportok látogatását jövő év tavaszától.

Oktatási, ismeretterjesztési feladatokat lát majd el a Csillagerőd, korszerű, interaktív múzeumi körülmények között

Az épület története

A Csillagerőd a komáromi erődrendszer egyik tagja. Az erődrendszer az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházása volt, 200 ezer fős sereget is képes volt befogadni. Megépítésekor Közép-Európa legnagyobb katonai komplexuma volt. Ennek egyik fontos eleme, a Csillagerőd 1850 és 1871 között épült, a két világháború között a Magyar Királyi Honvédség használta, a második világháborút követően szükséglakásokat alakítottak ki benne.

Később a helyi ÁFÉSZ tulajdonába került és a cég zöldségraktárként hasznosította a helyiségeit. A rendkívül leromlott állapotú épületegyüttes a Liget Budapest Projektnek köszönhetően újult meg és kapott az egész országban egyedülálló kulturális funkciót.

A felújításról

A komáromi Csillagerőd felújítását megelőzően a bécsi katonai archívumban megtalálták az épület tervrajzait, ennek köszönhetően – ahol lehetséges volt – az eredeti állapotában állították vissza az erődöt.

Korhűen felújított belső terek

Az új, kibővített komplexumban a XXI. századi igényeknek megfelelően nemcsak kiállítóterek, hanem vetítő- és előadóterem, múzeumpedagógiai foglalkoztató, múzeumshop és kávézó is helyet kaptak. Az ágyú- és lőállásokat visszaállították történelmi állapotukba, az udvaron pedig egy szabadtéri színpadként is használható területet alakítottak ki.

A Csillagerőd udvara szabadtéri színpadnak is alkalmas

Az erődrendszer két évig tartó felújítása során 32.000 m3 földet mozgattak meg, 1.200 m2-nyi kőfelületet újítottak fel és 115.000 db bontott téglát építettek be.

 

A kiállításról

A komáromi Csillagerőd új, különleges történeti értéket képviselő szobormásolatokból álló kiállítása lehetővé teszi a szobrászat történetének áttekintését az antikvitástól a reneszánszig, a stílusok keletkezésének és egymásutániságának bemutatását; ikonográfiai és ábrázolási típusok és sémák kialakulásának és alkalmazásának szemléltetését.

A helyreállított laktanya is kiállítótérként funkcionál

Ezek mellett a középkori és reneszánsz emlékek antik kapcsolataira is rávilágít a tervezett tárlat, így lehetőség nyílik pl. a Laokoón szoborcsoport és Michelangelo szobrainak művészettörténeti párbeszédbe állítására is.  Az eredetileg sokszor sötét terekben vagy nagy magasságban beépített műalkotások után készült gipszmásolatokat itt közelről, akár körüljárhatóan és szemmagasságból lesz mód tanulmányozni.

 

További információ: ligetbudapest.hu

 

 

Forrás: BePresent

 

 

 

Condair hirdetes