A PERI első teljesen hidraulikus, lánctalpas zsaluzókocsijával építették az ausztriai A26-os Duna-hídhoz vezető alagutat.

Az A26-os híd Linz és környékének kiemelten fontos projektje, amelynek célja, hogy enyhítse a városi közlekedési hálózat zsúfoltságát. A projekt sikeres megvalósításához a szakemberek egy teljesen újszerű technológiát vetettek be: most először használták Ausztriában a PERI mérnökei által kifejlesztett hidraulikus lánctalpas alagút zsaluzókocsit.

2020 óta folynak az új Duna-híd fel- és lehajtó szakaszának alagútépítési munkálatai. Az alagút nagy része a föld alatt halad, így csökkentve a városrész zaj- és környezet-szennyezését. Az új dunai függőhíd 1600 méter hosszúságú feljáró alagútjainak építése során a szakembereknek számos kihívásnak kellett megfelelniük: az öt különböző alagút-keresztmetszet, a profilátmenetek, az 50 és 750 méter közötti váltakozó kanyar-sugarak, valamint a változó meredekség csak néhány olyan adottság volt, amelyek kivitelezésére hatékony és biztonságos megoldást kellett találni.

Speciális lánctalpas zsaluzókocsi

A szerkezetépítő vállalat számára a projekt kivitelezési szakaszában a megoldásra és együttműködésre fókuszáló munkamódszerek voltak a legfontosabbak. Ennek fényében a PERI mérnökei kifejlesztették Ausztria első egyedi, teljesen hidraulikus, lánctalpas meghajtású, 250 tonna tömegű acél zsaluzókocsiját, amely képes volt a különböző keresztmetszetek előállítására az összesen 170 betonozási szakaszon. Tekintettel arra, hogy a nagyon szűk ívsugarak megnehezítették a zsaluzókocsi szállítását, egy innovatív lánctalpas rendszert alkalmaztak a mozgatására. A zsaluzókocsi méreteinél fogva is lenyűgöző volt: 8,07 méter magas és 14,50 méter hosszú, valamint 10,70 méter széles mozgatás közben, de szélessége 11,20 méteresre volt növelhető betonozás közben.

A zsaluzókocsit az alagút bejárata előtt szerelték össze a PERI szakemberének irányításával. Amikor az első betonozási szakasz sikeresen befejeződött, a zsaluzatot már másnap lebontották, és a zsaluzókocsi tovább haladhatott a következő betonozási szakaszhoz. Ezzel a hatékony munkamódszerrel sok időt takarítottak meg a projekt kivitelezése során.

PERI VARIOKIT rendszerű szigetelő-, és vasszerelő kocsik

Az alagút zsaluzókocsi igénybevétele előtt egy 6 méter hosszú, gumikerekű, villanymotorral felszerelt mobil szerelőkocsit használtak a szigetelési munkákhoz. Ezt követte a 12 méteres ütemekhez igazított vasszerelő kocsi, amely a szigetelőkocsihoz hasonlóan működött. Mindkét kocsi egy stabil VARIOKIT alapkeretből állt, amelyre a keresztmetszetekhez igazított PERI UP állványzatot állítottak fel. Ez lehetővé tette a kocsik gyors, költséghatékony átalakítását és mozgatását. A PERI UP állványzat munkaállványként is szolgált a helyszíni személyzet számára. A meghajtást végül egy integrált hidraulikus rendszer vezérelte.

Átfogó projekt-támogatás

A PERI Ausztria mérnökei és a PERI Infrastruktúra Értékesítési Támogató Egysége közösen dolgoztak azon, hogy a projekt számára olyan megoldást találjanak, amely újszerűségével egyszerre gazdaságos és kiváló minőségű végeredményt hoz létre. Az összetett geometriai adottságok és egyéb kihívást jelentő feltételek miatt az ügyfél olyan koncepciót keresett, amely a munkálatokat képes a lehető leginkább optimalizálni. A PERI már a tervezési szakaszban intenzíven vett részt, és a megvalósítás során is folyamatos kapcsolatban állt a kivitelezést végző ICM construction GmbH-val, így a zsalurendszerek segítségével a projektet a tervezett határidőre sikerült befejezni.

 

Forrás: PERI