Adott egy 32×30 méteres belvárosi telek, amelynek munkatér-határolásához több mint 2500 m2-nyi, 60 centi vastag résfalra van szükség. Ehhez tartozik három sorban összesen 123 darab horgony, valamint extra alapozásként 92 darab, 600 mm-es CFA-cölöp. Szakavatott olvasóink szemei előtt alighanem máris egy jelentős projekt képe jelent meg – egy ilyen építkezésnél pedig számos olyan kihívás akad, amiket elsőre nem lehet a számokból, tervekből kiolvasni. Így volt ez a budapesti Sas utca 24. alatt épülő, leendő hotel esetén is, amelynek munkálataiba az alapozásért felelős Bauer Magyarország Speciális Mélyépítő Kft. avat be minket.

Nemhiába mondják, hogy az élet a legnagyobb rendező. Az idén 30 éves Bauernél is volt egy jól megtervezett forgatókönyv arra, hogyan tudják nagy biztonsággal megvalósítani egymás után azt a két kis alapterületű, nagy mélységű belvárosi munkagödröt (a szóban forgó Sas utcai mellett egy Vadász utcai sportközpontét), amelyekkel megbízták őket. Végül aztán a projektkezdések – rajtuk kívülálló okok miatt – úgy alakultak, hogy a két, egyesével is szép feladatot jelentő, hasonló technikájú munkát párhuzamosan kellett megvalósítani.

Ahhoz, hogy ezen úrrá legyenek, szükség volt a cég nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó, biztos hátterére. A megduplázódott eszközigényt a német anyacég és több európai leányvállalat bevonásával sikerült zökkenőmentesen kielégíteni – persze ettől még jókora plusz szervezést igényelt például az újonnan legyártott, réselésnél használatos szakaszolóelemek célba juttatása Németországból.

A párhuzamosság nemcsak gépből és egyéb kellékekből követelt kétszer annyit, hanem munkaerőből is. Mindezt akkor, amikor a jó szakmunkást kis túlzással lasszóval kell fogni idehaza. A Bauernél ezzel kapcsolatban megjegyzik, mindez őket kevésbé érinti, hiszen az általuk végzett speciális szakmunkákra állandóan bevetésre kész létszámmal rendelkeznek, így az említett esetben is inkább csak a segédmunka-erő toborzását kellett fokozni.

A Sas utcai ingatlan egy saroktelek, a szomszédos járdákon lévő védendő elemek (pl. hirdetőoszlop, kandeláber, díszburkolat, elektromos kapcsolószekrény) miatt azonban a helyszínt csak egy oldalról – az Arany János utca felől – lehetett szűkösen megközelíteni. Márpedig tudjuk, mindez nem a legegyszerűbb kiindulási alap, ha az ember réselésre készül…

Maga a résfal 20 méteres mélységig jut le, és amint arra már utaltunk, 2524 m2-es, névleges vastagsága 60 centiméter, de földbe zsaluzott fal lévén ez gyakorlatilag 65 cm-t jelent. A szakemberek a szomszédos épületek, illetve a résfalak magassági és vízszintes mozgását a kivitelezés teljes időtartama alatt monitoringozták. A mérési eredmények maximuma 5 mm volt, vagyis az elmozdulások messze a tervezett értékek alatt maradtak, így a szomszédos épületek megóvása a teljes időtartam alatt garantált volt.

A kitámasztásért 123 darab horgony felel, amelyek együttesen 2214 folyómétert tesznek ki. A három sor közül az alsó teljes egészében víznyomás alatt készült, a középső sor pedig a talajvíz határa környékén, így egyes pontjain jelentkeztek a vízbetörések. Összességében ez szerencsés körülménynek mondható, a belvárosban ugyanis a Duna állásától függően előfordulhat, hogy mind a 3 sornyi horgonyzást víznyomás alatt kell megoldani.

A süllyedéskülönbségekre vonatkozó, szigorú előírások miatt a majdani szálloda épülete az egyenetlen terhelés következtében további, cölöpalapozást is igényelt. Ennek oka, hogy a résfal annyira merev szerkezet, hogy az arra jutó terhek gyakorlatilag nem engednek mozgást, így középen mindenképpen süllyedéskülönbség alakul ki. Ezt csökkentendő a gödör meghatározott pontjain a mínusz 15 méteres szintről további 9,5 méteres, 600 mm átmérőjű, folyamatos spirállal fúrt cölöpökre (92 db, 870 fm) volt szükség.

Gép beemelése

Az addig is meglévő logisztikai kihívások sora tehát kiegészült azzal, hogy a cölöpözésnél használatos 70 tonnás gépet le kellett juttatni az addigra nagyrészt kitermelt, kihorgonyzott gödörbe. A műveletet egy olyan 250 tonnás daru végezte, amelynek tartozékait két kamion hozta a helyszínre, és amelynek letalpaló elemei egyenként 2×2 méteresek voltak. Mindez teljes útzárat igényelt, így éjszaka került rá sor.

Ehhez hozzátehetjük, hogy a cölöpözés nem a legmélyebb földkiemelési szintről történt, hanem annál 1,5 méterrel feljebb lett kialakítva a munkasíkja. Ebből kifolyólag a földkiemelést végző gépet is ott tartották, hogy a cölöpözés után befejezhesse a munkálatokat.

A Sas utcai épületet folyamatos, végleges víztelenítésre tervezték, az ehhez tartozó, hatékony védelmet garantáló drénrendszer kialakítása szintén a Bauer feladata volt. A minimális beszivárgó vizeket egy zsomp gyűjti össze, amelyből könnyedén ki lehet szivattyúzni azt, szárazon tartva a pincét. Az eljárás azért is előnyös, mert egy ehhez hasonló építménynél eleve adott egy számos elektromos motort kezelő gépészet, így sem fogyasztás, sem felügyelet szempontjából nem jelent lényeges többletet a szivattyú üzemeltetése.

A Bauer Magyarország Kft. ezekkel a belvárosi, kis alapterületű, nagy mélységű munkagödreivel is bizonyítja, hogy nincs olyan mélyépítési feladat, amit 3 évtizednyi tapasztalattal a háta mögött, a célnak megfelelő technológia kiválasztásával és alkalmazásával ne tudna sikeresen megoldani.

 

www.bauerhungary.hu

 

 

Forrás: Gold Communications