Kiskunhalason átadták a Merkbau Zrt. új nyílászáró üzemét. A nemrég 30 éves születésnapját ünneplő társaság a a beruházásnak köszönhetően nagyobb telephelyre viheti át a nyílászárógyártást. A termelés már idén elkezdődhet. 

A cég 580 millió forintos beruházással hozta létre az új üzemet, melyhez a költségvetéstől 287 millió forintos támogatást kapott.

Az ünnepélyes átadón Merényi Jakab vezérigazgató felidézte, tavaly tavasszal, a járvány kezdetén úgy tűnt, újra el kell halasztaniuk a nyílászáró-üzem régóta tervezett építését. A versenyképesség-növelő támogatási program azonban lehetővé tette a fejlesztést, amely a harmincéves cég történetében a leggyorsabban elkészült beruházás volt.

Az üzemben évente 6-7 ezer darab – műanyag, illetve alumínium – nyílászáró készül, mintegy 600-700 millió forint értékben, lakossági és ipari megrendelésre. A kis sorozatgyártás mellett egyedi igények kielégítésére alkalmas gyárban 15-20 munkatárssal indul a termelés, a dolgozói létszám a megrendelésektől függően tovább emelkedhet.

Az alig több mint fél év alatt elkészült, 1600 négyzetméteres üzemcsarnokhoz egy 50 kWh-ás napelemes rendszer kapcsolódik, mely az energiaigény jelentős részét kielégíti – tudatta a szakember.

 

További információ: www.merkbau.hu

 

 

Forrás: MTI/merkbau.hu