Ünnepélyes keretek között adták át a PREbeton gyárát, a Market cégcsoport vasbeton szerkezetek előregyártásával foglalkozó leányvállalatának üzemét. A zöldmezős beruházásként megvalósult gyár saját szegmenségben Magyarország egyik legmodernebbje.

Forrás: Market

Varga Mihály pénzügyminiszter és Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója avatta fel a Market-csoporthoz tartozó PREbeton Zrt. gyárát 2020. július 17-én. A gyár a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program 2,6 milliárdos támogatása mellett, összesen 5,85 milliárd forintból valósult meg. Az átadón a miniszter aláhúzta: a gazdaságvédelem érdekében támogatni kell a beruházásokat, mert azok munkahelyeket teremtenek, és ma a munkahelyek a legfontosabbak.

A vasbeton szerkezeteket előregyártó üzem jelenleg 50, és a termelés felfutásakor pedig 100 fő számára is munkát tud biztosítani, valamint nyitott a külpiaci megrendelések teljesítésére- mondta el Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója az átadáskor. A cégvezető kifejtette: az elmúlt évek Marketes teljesítménye tette lehetővé a beruházás megindítását, melynek végeredményeként javul az építkezések hatékonysága, csökkenthető az építéshelyszíni munkaerő, növelhető azok teljesítésbiztonsága.

Új technológiák debutálnak a PREbeton üzemében

Az üzemben vasbeton elemek előregyártása zajlik, mellyel jelentős mértékben kiváltható a monolit vasbeton technológia és az építéshelyi összeszerelés, így lerövidülhet az építkezések ideje, hatékonyabbá és környezetbarátabbá válik a kivitelezés. A gyár szegmensében az egyik legmodernebbnek számít Magyarországon, és az üzemben számos nemzetközi legjobb gyakorlatot itt valósítanak meg elsőként. A gyár egységes standardot kínál tervezőknek, kivitelezőknek, melyet már a beruházás kezdetekor, és a tervezés során is tudnak használni.

A 10 ezer négyzetméter területű gyáregységben saját beton-, lakatos-, asztalos üzem működik. Az egyedi géppark és technika lehetővé teszi a standard elemek gyártása mellett a különleges betonformák létrehozását is. Az itt készült elemeket alapvetően a Market saját építkezéseinél használják fel, de a belpiaci mellett az exportigények ellátására egyaránt felkészült.

 

 

Forrás: Market Építő Zrt.