Összefoglaló a Közbeszerzési törvény módosuló rendelkezéseiről

4041

A 2020. december 10-i Magyar Közlönyben (274. szám) megjelent a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) módosítása, valamint az ehhez kapcsolódó módosult jogszabályi rendelkezések. A változásokról a Közbeszerzési Hatóság munkatársai készítettek összefoglalót.

2020. évi CXXVIII. törvény a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
2020. december 11.
Módtv. 47. §Kbt. új 161/A. §: DB eljárás elektronikus úton is megtartható
Módtv. 56. § 12. pontKbt. 111. § i) pont: veszélyhelyzet vagy egészségügyi válsághelyzet esetén humánjárvánnyal kapcsolatos beszerzések nemzeti kivételi körbe kerülése.
2021.
január 1.
Módtv. 8. § (2) bekezdésKbt. 21. § új (6) bekezdés: 3. melléklet szerinti, közétkeztetés tárgyú közbeszerzésekre a Kbt. szabályait a külön jogszabályban meghatározott sajátos rendelkezéseket figyelembe véve kell alkalmazni
Módtv. 34. § (1) bekezdésKbt. 111. §-a r) pont pontosítása: a módosítással a kivétel az épületek rendeltetésszerű használatához szükséges szolgáltatásokra is kiterjed, elsősorban a magasépítési tervezési munkához kapcsolódó – kis értékű – mélyépítésre irányuló tervezési munka megrendelésének megkönnyítése érdekében.
Módtv. 34. § (2) bekezdésKbt. 111. §-a v) és x) pont pontosítása:

  • a v) pontban szereplő kivétel megfogalmazásából elhagyásra került, hogy csak bizonyos CPV-kódú K+F beszerzésekre vonatkozik és az árubeszerzés mellett szolgáltatásmegrendelésre is kiterjed a kivétel
  • az x) pontban szereplő kivételben az ajánlattevői oldalon a Kbt. 6. § (1)-(2) bekezdés, illetve 7. § (1) bekezdés szerinti ajánlatkérő is megjelenhet, illetve 6. § (1)-(2) bekezdés szerinti tevékenységet végző más jogi személy is lehet (nem szükséges, hogy ajánlatkérő legyen).
Módtv. 52. § (1) bekezdésKbt. 195. § (1) bekezdés: felhatalmazó rendelkezés kormányrendelet megalkotására a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szervek, az állam 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságok vagy ezen gazdasági társaság 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságok közbeszerzési gyakorlata kialakítását szolgáló követelményekkel kapcsolatban
Módtv. 54. § (2) bekezdésKbt. 198. § (1) bekezdés 14. pont: felhatalmazó rendelkezés kormányrendelet megalkotására a Kbt. 195. § (1) bekezdés szerinti szervek közbeszerzéseinek előkészítésére, eljárás feltételeire vonatkozó követelmények meghatározására
Módtv. 55. §Kbt. 198. § (1) bekezdés 23. pont: felhatalmazó rendelkezés kormányrendelet megalkotására a közétkeztetés tárgyú közbeszerzés sajátos szabályainak meghatározására
Módtv. 57. § 1. pontKbt. 4. § (3) bekezdés: hatályát veszti
2021. február 1.
Módtv. 2., 6., 9. §védelmi és biztonsági célú koncessziók szabályai
Módtv. 3. §Kbt. 7. § (5) bekezdése új f) pont: nem minősül különleges vagy kizárólagos jognak, ha a tevékenység ellátásának jogát a gazdasági szereplő a Kbt. vagy a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló törvény szerinti hirdetménnyel induló eljárásban nyerte el.
Módtv. 4. § (2) bekezdésKbt. 9. § (8) bekezdés b) pont módosítása: a reklám és társadalmi célú reklám előállítására irányuló szolgáltatások nem tartoznak bele a médiaszolgáltatással kapcsolatos kivételi körbe
Módtv. 5. §Kbt. 12. § (4) bekezdés módosítása: az ajánlatkérőnek nem minősülő kapcsolt vállalkozás %-os korlátozás nélkül vehet igénybe harmadik szervezetet a teljesítéshez, de e kapcsolt vállalkozásnak ténylegesen részt kell vennie a teljesítésben, a szerződés nem irányulhat áruk, szolgáltatások, építési beruházások továbbértékesítésére.
Módtv. 7. §Kbt. 16. § (1) bekezdés módosítása: a becsült érték megállapításának módja kiegészül a mennyiségi eltéréssel (a legnagyobb mennyiség figyelembevételének kötelezettségével), tekintettel arra, hogy a Módtv. 17. §-a szerint mennyiségi eltérés megadásával is sor kerülhet a közbeszerzés mennyiségének meghatározására
Módtv. 8. § (1) bekezdésKbt. 20. § (2) bekezdés új h) pont: irányelvvel összhangban beépítésre kerül, hogy koncesszió esetén a becsült érték megállapításakor figyelembe kell venni a koncesszió időtartamának esetleges meghosszabbítását.
Módtv. 12. §Kbt. 35. § (7) bekezdés módosítása: közös ajánlattétel esetén az ajánlati/részvételi határidő lejártát követő kiválás lehetséges, de a fennmaradó gazdasági szereplők csak akkor vehetnek részt az eljárás további részében, ha megfelelnek minden alkalmassági követelménynek és a változás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével.
Módtv. 14. §Kbt. 45. § (1) bekezdés módosítása: iratbetekintés határideje 5 napra rövidül, és az iratbetekintést nem kötelező személyesen biztosítani, elektronikus hozzáférhetővé tétellel is lehet.
Módtv. 15. §Kbt. 46. § módosítása: EKR-ben a személyes adatkezeléssel kapcsolatos módosítások.
Módtv. 16. §Kbt. 54. § (4) és (7) bekezdés módosítása: ajánlati biztosíték visszajár, ha a kötöttség ideje alatt az ajánlat visszavonására vagy a szerződés megkötésének meghiúsulására az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból került sor, de fennállnak a szerződéskötés alóli mentesülés feltételei [Kbt. 131. § (9) bekezdés]. A kötöttség 90/120 napot meghaladó időszakra vonatkozó fenntartása esetén nem kérhető a biztosíték fenntartása.
Módtv. 17. §Kbt. 58. § (1) bekezdés módosítása: a közbeszerzés mennyisége mennyiségi eltérés megadásával is meghatározható.
Módtv. 18. §Kbt. 62. § (1) bekezdés h) és j) pont módosítása: a kizáró ok fennállása tekintetében két esetet lehet elkülöníteni:

  • ha a gazdasági szereplő korábbi eljárásból hamis adatszolgáltatáson/adott eljárásban elkövetett jogtalan befolyásoláson alapuló kizárása miatt jogorvoslatra nem került sor: ajánlatkérő mérlegelheti, hogy a gazdasági szereplő megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető-e a kizárás alapjául szolgáló cselekmény alapján
  • ha a gazdasági szereplő korábbi eljárásból hamis adatszolgáltatáson/adott eljárásban elkövetett jogtalan befolyásoláson alapuló kizárása miatt jogorvoslatra került sor: amennyiben a kizárást a Döntőbizottság véglegessé vált/bíróság jogerős határozata jogszerűnek mondta ki.

Kbt. 62. § új (1a) bekezdés: csődeljárással, végelszámolással, felszámolási eljárással kapcsolatos kizáró ok alóli kivétel, ha az ajánlatkérő – üzletmenet-folytonosságra tekintettel – megállapítja a szerződés teljesítésére való képességet.

Kbt. 62. § (7) bekezdés módosítása: hamis adatszolgáltatás/jogtalan befolyásolás miatti kizárás esetén ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóságot a kizárásra okot adó cselekmény és az eset lényeges körülményeit is be kell mutatnia tájékoztatásában.

Módtv. 20. §Kbt. 63. § (1) bekezdés a) és b) pont módosítása: a tárgyi kizáró okok fennállását ajánlatkérőnek megfelelően bizonyítania kell tudni (nem feltétel a végleges közigazgatási határozat/jogerős bírósági döntés).
Módtv. 21. §Kbt. 64. § (1) bekezdés módosítása: öntisztázási kérelemmel a gazdasági szereplő akkor is a Közbeszerzési Hatósághoz fordulhat, ha a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezetett kizáráshoz.
Módtv. 22. §Kbt. 69. § (2) bekezdés módosítása: a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti nyilvántartások ellenőrzésének általános, minden gazdasági szereplőre kiterjedő kötelezettsége megszűnik.

Kbt. 69. § (4) bekezdés módosítása: a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti nyilvántartások ellenőrzése csak az igazolások benyújtására kötelezett ajánlattevő ajánlata vonatkozásában kötelező

Kbt. 69. § (6)-(7) bekezdés módosítása: e szakaszok kiegészítésre kerülnek a nyilvántartás ellenőrzési kötelezettséggel azon ajánlattevők ajánlata vonatkozásában, akiket ajánlatkérő az igazolások benyújtására felhív; ezzel együtt e nyilvántartásokat ajánlatkérő bármikor ellenőrizheti az eljárás során.

Módtv. 23. §Kbt. 70. § (1) bekezdés módosítása: ajánlatkérő a teljeskörű bírálat nélkül akkor is eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha az ajánlatok bírálata hiányában is megállapítható, hogy egyéb okból az eljárás eredménytelenné nyilvánításának van helye.

Kbt. 70. § (2) bekezdés módosítása: ha egy ajánlattevő az ajánlatát nem tartja fenn, akkor az ő ajánlatát nem csak az értékelés során, hanem bármely eljárási cselekmény – azaz a fennmaradó bírálati cselekmények – vonatkozásában figyelmen kívül kell hagyni.

Kbt. 70. § (2a) bekezdés módosítása: 180 napot meghaladó kötöttségfenntartás esetén az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntést a Kbt. 75. § (1) bekezdés c) pontra figyelemmel hozhatja meg.

Módtv. 24. §Kbt. 71. § új (3a) bekezdés: a törvény bizonyos esetekben lehetővé teszi a hiánypótlást az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását illetően: garancia, kezességvállalás vagy biztosítási szerződésen alapuló készfizető kezesség formájában nyújtott biztosíték esetén hiánypótlásra van lehetőség, ha a megfelelő dokumentum már kibocsátásra került, viszont ezt az ajánlattevő elmulasztotta benyújtani.

Kbt. 71. § (5) bekezdés: a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolásokkal kapcsolatos, illetve az előzetes vitarendezés keretében kibocsátott hiánypótlás esetén kizárólag a hiánypótlásra felhívott ajánlattevő/részvételre jelentkező nyújthat be hiánypótlást, más ajánlattevő/részvételre jelentkező önkéntes hiánypótlást nem teljesíthet.

Kbt. 71. § új (9a) bekezdése: legkedvezőbb ajánlati elem meghatározása esetén ha az ajánlatban olyan ellentmondás van, hogy az adott ajánlati elemre ettől függetlenül is megadható a maximális pontszám, az ajánlat nem nyilvánítható érvénytelenné és a Kbt. 71. § (9) bekezdés b) pont nem alkalmazandó (vagyis a módosítás révén a felolvasólapon szereplő értéktől függetlenül a szakemberrel kapcsolatos alátámasztó dokumentumokban szereplő érték vehető figyelembe).

Módtv. 25. §Kbt. 75. § (1) bekezdés c) pont módosítása: az ajánlati kötöttség lejártával kapcsolatos eredménytelenségi jogalap kiegészül azzal, hogy eredménytelen az eljárás, ha a 180 napos ajánlati kötöttség lejártát követően a nyertes sem tartja fenn ajánlatát.
Módtv. 26. §Kbt. 80. § (4) bekezdés módosítása: a pontosítás az előzetes vitarendezési kérelem alapján lehetővé teszi a számítási hiba-javításra való felhívást.
Módtv. 27. §Kbt. 81. § (4) bekezdés módosítása: az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálata mellett egyéb aránytalan vállalások vizsgálatára is sor kerülhet nyílt eljárásban az értékelést követően.
Módtv. 28. §Kbt. 87. § (4) bekezdés módosítása: annak pontosítása, hogy tárgyalásos eljárásban a kötöttség a tárgyalások befejezésének időpontjától (lezárás helyett), azaz a végleges ajánlat benyújtására meghatározott ajánlattételi határidő lejártától kezdődik.
Módtv. 29. §Kbt. 88. § (9) bekezdés módosítása: a tárgyalások lezárásának módosítása befejezésre.
Módtv. 31. §Kbt. 105. § (6) bekezdés módosítása: a módosítás a keretmegállapodások esetén a versenyújranyitás lefolytatásának könnyítésére irányul azzal, hogy ilyen esetben is lehetővé válik az ún. fordított bírálat alkalmazása.
Módtv. 32-33. §Dinamikus beszerzési rendszer működésére vonatkozó pontosítások (kategóriák alakíthatók ki, a részajánlattétel szabályai nem alkalmazhatók; a részvételi határidő törvényben rögzített minimuma az első közbeszerzésre vonatkozó felhívás megküldését megelőzően, a rendszer felállításakor irányadó)
Módtv. 35. §Kbt. 114. § (1)-(2) bekezdés módosítása: a Kbt. 62. § (1) bekezdés g) és q) pont hatályon kívül helyezése és az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő vonatkozásában a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti nyilvántartás-ellenőrzési kötelezettség előírása átvezetése a nemzeti eljárásrendben.

Kbt. 114. § új (6a) bekezdés: ajánlatkérő nem köteles nemzeti eljárásrendben az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára, de ebben az esetben a vonatkozó érvénytelenségi jogalapot nem alkalmazhatja.

Módtv. 36. §Kbt. 114/A. § (1) bekezdés módosítása: a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti nyilvántartás-ellenőrzési kötelezettség minden gazdasági szereplő vonatkozásában előírja a törvény a Kbt. 114/A. § szerinti eljárásban.
Módtv. 37-38. §Koncessziós beszerzési eljárás szabályainak pontosítása a közbeszerzési irányelveknek megfelelően (az egyes közbeszerzési dokumentumok elektronikus úttól eltérő rendelkezésre bocsátásának szabályai, a kizáró okok alkalmazásának lehetőségei).
Módtv. 41. §Kbt. 134. § (5) bekezdés módosítása: a szerződéses biztosítékok határidőre történő nyújtására vonatkozóan nem kérhető igazolás, nyilatkozat.
Módtv. 42. §Kbt. 135. § (1) bekezdés módosítása: a teljesítésigazolás kiállításának szabályait a Kbt. elhagyja, de a szerződésben a teljesítés tényének elismeréséről, a teljesítésigazolás kiállításáról is rendelkezni kell.
Módtv. 43. §Kbt. 138. § (3) bekezdés módosítása: alvállalkozó bejelentése során az alvállalkozó elérhetőségét, képviseletre jogosultját is meg kell jelölni), a nyertes ajánlattevőnek továbbá a szerződésbe foglaltan kell nyilatkoznia a kizáró okok alatt nem álló alvállalkozó bevonásáról, vagyis a teljesítés során nem kell külön nyilatkoznia e tekintetben.
Módtv. 45. §Kbt. 152. § (2) bekezdés módosítása: bizonyos hivatalbóli kezdeményezők szubjektív jogorvoslati határideje 90 napra nő:

  • a közbeszerzéshez támogatást nyújtó, illetve a támogatás felhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezet;
  • az európai támogatásokat auditáló szerv;
  • a közbeszerzésekért felelős miniszter;
  • az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter.
Módtv. 46. §Kbt. 161. § (1) bekezdés módosítása: elhagyásra kerül, hogy „Nem tartható tárgyalás, ha a jogorvoslat tárgya kizárólag a gazdasági szereplő által a közbeszerzési eljárás során bemutatott referenciáknak az eljárást megindító felhívásban előírtakkal való műszaki egyenértékűségének megállapítása.”
Módtv. 48. §Kbt. 164. § (3) bekezdés módosítása: hosszabb ügyintézési határidő a Döntőbizottság eljárását illetően bizonyos ügyekben (szerződésmódosítás, teljesítés, mellőzés, hivatalból indított jogorvoslati eljárás, ha a szerződést már megkötötték).
Módtv. 49. § (1) és (3) bekezdésA kizáró okok rendszerének átalakítása részeként megszüntetésre kerül a közbeszerzéstől való eltiltás lehetősége, ekként a Döntőbizottság eljárása tekintetében is ezen jogkövetkezmény és kapcsolódó bírságolási jogkövetkezmény is elhagyásra kerül.
Módtv. 49. § (2) bekezdésKbt. 165. § új (7c) bekezdés: a Döntőbizottság nem szab ki bírságot, ha az ajánlatkérő a jogorvoslat tárgyává tett cselekményt a jogszabályban foglaltak szerint folyamatba épített ellenőrzést végző szervnek az érintett eljárásban adott előírása alapján teljesítette.
Módtv. 50. §A kizáró okok módosításának következtében a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartásvezetési kötelezettsége is átalakul.
Megjelenik, hogy a Közbeszerzési Hatóság kizárólagos joggal ellátja a CoRe üzemeltetését.
Módtv. 53. § (2) bekezdésHatálybaléptető rendelkezések:
Kbt. 138. § (3) bekezdés: Az alvállalkozók szerződés teljesítése során történő bejelentésének módosított szabályait a 2021. február 1. előtt indult közbeszerzési eljárások alapján kötött szerződésekre is alkalmazni kell a még be nem jelentett alvállalkozók tekintetében. Szerződéstervezet, megkötött szerződés módosítása ebben az esetben nem szükséges.
Kbt. 152. § (2) bekezdés: meghatározott hivatalbóli kezdeményezők hosszabb szubjektív jogorvoslati határidejére vonatkozó új szabály a 2021. február 1. napját követően megvalósult jogsértések miatt kezdeményezett jogorvoslati eljárásokra alkalmazandó.
Módtv. 56. §Kbt. 9. § (1) bekezdés j) pont: a módosítással az árbevétel kevesebb, mint 20 %-a származhat a nyílt piacról (azaz 20 % már nem, maximum 19%)
Kbt. 61.§ (4) bekezdés: részajánlattétel kizárásának indokát a felhívásban meg kell adni
Kbt. 52. § (5) bekezdés és 114. § (4a) bekezdés: közbeszerzési dokumentumok (nem jelentős) módosítása esetén enyhülnek az ajánlattételi/részvételi határidő meghosszabbítása kötelezettségének esetei (ehhez a módosítás megküldésére/módosító hirdetmény feladására hosszabb idő áll ajánlatkérő rendelkezésére)
Kbt. 68. § (1) bekezdés: az EKR-ben – amennyiben az üzemzavarok kezelése másként is megoldható – nem szükséges köztes időtartamnak beépülnie a benyújtási határidő és a bontás közé.
Kbt. 115. § (1) bekezdés: az európai uniós finanszírozásban részesülő közbeszerzések esetén nem alkalmazható a Kbt. 115. § szerinti eljárás
Kbt. 115. § (2) bekezdés: a Kbt. 115. § szerinti eljárásban nem írható elő alkalmassági követelmény
Kbt. 135. § (7) bekezdés: előleg igénybevétele lehetőségének biztosítási kötelezettsége tekintetében 250 millió forintra emelkedik az előleg értéke.
Módtv. 57. §Hatályon kívül helyezések:

  • Kbt. 62. § (1) bekezdés g), p) és q) pont szerinti kizáró ok hatályon kívül helyezésre kerül
  • összegezés módosítása tekintetében a módosítás lehetőségének száma hatályon kívül helyezésre kerül (nincs meghatározva, hogy hányszor lehet az összegezést módosítani)
  • azon szabály hatályon kívül helyezése, hogy rendkívüli sürgősségre tekintettel hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredményeként nem köthető keretmegállapodás
  • teljesítésigazolás kiállítása szabályai hatályon kívül helyezésre kerülnek
  • Döntőbizottság eljárásának eltiltással kapcsolatos szabályainak hatályon kívül helyezése
  • Kbt. 62. § (1) bekezdés q) pont szerinti kizáró ok alkalmazásának idejére vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezése
Technikai pontosítások
Módtv. 30. §EU Irányelvnek megfelelő pontosítás az innovációs partnerség fogalmában
Módtv. 44. §A módosítás pontosítja a szerződésmódosítások során figyelembe veendő szerződéses értékre vonatkozó szabályokat azzal, hogy az indexált érték esetén az ellenszolgáltatás helyett szerződéses díjra utal.
Módtv. 54. §Felhatalmazó rendelkezés módosítása az EKR-rendelet tekintetében (a rendelet a keretmegállapodás és dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása esetén a szerződések és azok teljesítésére vonatkozó adatok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseket is megállapíthat).
Módtv. 56. §További szövegcserés pontosítások (egyes kizáró okokra történő hivatkozások pontosításra kerülnek a kizáró okok rendszerét érintő módosításokra tekintettel; annak rögzítése, hogy tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérőnek nem csak lehetősége, hanem kötelessége meghatározni azon minimumkövetelményeket, amelyekről nem fog tárgyalni; Közbeszerzési Döntőbizottság eljárása tekintetében az ügyintézési határidő szabályainak pontosítása)
2021.
július 1.
Módtv. 10. § Kbt. 28. § új (5) bekezdés: előzetes piaci konzultáció megvalósítható úgy, hogy az ajánlatkérő a műszaki leírás és a szerződés tervezetét az EKR-ben, illetve azon kívüli más rendszerben előzetesen közzéteszi véleményezésre
Módtv. 13. §Kbt. 43. § (1) bekezdés módosítása: közzétételi kötelezettség teljesítése EKR-ben és a CoRe-ba az adatokat az EKR-nek szükséges azonnal, változtatás nélkül továbbítani
Módtv. 19. §Kbt. 62. § új (8) bekezdése: a versenyjogi jogsértéssel összefüggő kizáró okot megalapozó határozatokra, a kizáró ok ellenőrzését szolgáló információkat a GVH az EKR-ben közzéteszi
Módtv. 39-40. §Kbt. 125. § (1)-(2) bekezdés módosítása: koncessziós beszerzési eljárásnál az értékelési szempontok előírásának pontosítása (csökkenő fontossági sorrendet kell alkalmazni az értékelési szempontok, alszempontok meghatározása körében).

Kbt. 125. § (4) bekezdés módosítása: koncessziós beszerzési eljárásnál a fontossági sorrend módosítása nem járhat alapelvi sérelemmel és nem elegendő az ajánlattevőket tájékoztatni erről, hanem, amennyiben az értékelési szempontok az eljárást megindító felhívással együtt közzétételre kerültek, úgy új hirdetményt kell feladni; ha nem, elegendő az ajánlattevőket tájékoztatni a változásról és új felhívást küldeni.

Módtv. 53. §Hatályba léptető rendelkezés: a szerződésekkel, azok teljesítésének adataival összefüggő adatszolgáltatási (közzétételi) kötelezettséget a módosításnak megfelelően a 2020. július 1-jét megelőzően kötött szerződések esetén is teljesíteni kell.
Módtv. 56. §
  • a Közbeszerzési Hatóság által a honlapján naprakészen vezetett nyilvántartásokat 2020. július 1-jétől az EKR-ben kell vezetni
  • koncessziós beszerzési eljárásnál az értékelési szempontokat nem szükséges az eljárást megindító felhívásban meghatározni
Technikai módosítások
Módtv. 51. §
  • Közbeszerzési Hatóság jogosult az általa naprakészen és honlapján vezetett nyilvántartások tekintetében az EKR-be feltöltött adatok vonatkozásában módosítást végrehajtani
  • ehhez az EKR működéséért az EKR üzemeltetője felel
  • a felelős közbeszerzési szaktanácsadók által megszerzett tanulmányi pontszámok az EKR-ben is nyilvántartásra kerülnek

 

 

 

Forrás: ÉVOSZ