Továbbra is csökken az induló építőipari projektek értéke – EBI Építésaktivitási Jelentés 2020 negyedik negyedév

1091

2020-ban a világjárvány miatt jelentős zuhanás volt tapasztalható az építőiparban is, az évet pedig az utolsó negyedév sem tudta megmenteni. Az előző év alacsony értékűnek számító negyedik negyedévéhez hasonló mértékű, 442 milliárd forintos összegben kezdődtek megkivitelezési munkák – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Az év közepén tapasztalt hatalmas csökkenés révén a szektorban a 2019-hez képest 15%-kal, 2018-hoz képest pedig 30%-kal kisebb összegben kezdődtek meg építési munkák, miután 2020-ban csak kevesebb, mint 2000 milliárd forintot (1990 milliárd) tett ki az építőipari Aktivitás-Kezdés mutató értéke. A csökkenés mindegyik jelentősebb alszektort érintette. (1.ábra)

Ismét mérséklődött a magasépítési aktivitás

Habár a 2020-as év meglehetősen erősen indult a magasépítések terén, a második negyedévtől kezdődően visszaesett a lendület, az első három hónapot leszámítva a magasépítési szektorban az előző időszaknál egyre kisebb összegben indultak el építési munkák az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint, az utolsó negyedévben már csak 280 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés. Összességében a tavalyi évben a megkezdett magasépítési kivitelezések összege 1353 milliárd forint volt, ami lényegesen kisebb a 2019-es és a 2018-as számnál is, melyekhez képest az eltérés nagysága, 10 illetve 17 százalékos volt.

A visszaesés hátterében döntően a társasházi lakáscélú magasépítési számok jelentős zuhanása áll. A kivitelezési fázisba lépő társasházi projektek összértéke az év első negyedében még meg is haladta az előző év azonos időszakának számait, a bezuhanás az azt követő 9 hónapban viszont olyan nagymértékű volt, hogy a 2020-as évben ténylegesen építeni kezdett projektek értéke a 2015-2016-os évek szintjére esett vissza a szektorban, a 2019-es évhez képest közel 40 százalékos csökkenést mutatva. A nem lakáscélú magasépítések esetében 2020-ban az Aktivitás-Kezdésben alig volt eltérés felfedezhető az előző évhez képest.

Az év utolsó negyedében elindult legnagyobb projektek közé tartozik a Hotel Hévíz építése, a budapesti Citadella helyreállítása és fejlesztése, valamint több vidéki ipari és üzemi épület megépítése, mint a Nestlé Purina állateledelgyártó üzeme Bükön, vagy a ZalaZone hadiüzeme Zalaegerszegen.

A mélyépítéseket az utolsó negyedév sem menthette meg

Felemás éve volt a mélyépítési szektornak 2020-ban, hiszen az első negyedévben sikerült a megelőző év azonos időszaki Aktivitás-Kezdés értékét tartani, a negyedik negyedév pedig 70 százalékkal volt magasabb a 2019 végi értéknél. Ezzel szemben az év középső fele jelentősen alulmúlta a 2019-es számokat, a második és harmadik negyedévben elindult építési munkák értéke együttesen 45 százalékkal csökkent 2019 közepéhez képest.

Összességében a hazai mélyépítési szektort 2020-ban jellemző, 636 milliárd forintos Aktivitás-Kezdés mutató majdnem 40 százalékkal volt alacsonyabb, mint a 2017-2019-es évek átlaga. Említést érdemel viszont, hogy a 2010-2016-os átlaghoz képest ez az érték még mindig 25 százalékkal magasabb, így továbbra is 2017-2019-es évek tekinthetők kiugrónak.

A mélyépítési szektoron belül a megelőző, kimagasló évekhez képest csökkent az induló kivitelezési projektek összértéke az út- és vasút szektorban, 2019-hez képest a 32 százalékkal. A nem út- és vasútépítések esetében a visszaesés szintén jelentős volt, de az előzőekben bemutatottnál azért szerényebb, 15 százalékos csökkenés volt csak megfigyelhető az Aktivitás-Kezdésben.

A 2020 végén elindult legnagyobb értékű mélyépítésű projektek között van például a Budapest Atlétikai stadion és a zalaegerszegi ZalaZone járműipari tesztpálya építésének elkezdése.

Közép-Magyarország növelte az országos részarányát

Az összes megkezdett kivitelezést tekintve látható, hogy Közép-Magyarország és a Nyugati régiók 2020-ban szinte teljesen azonos Aktivitás-Kezdés értéken zártak, mint 2019-ben, sőt minimálisan nőtt is esetükben a mutató. A Keleti régiókban ugyanakkor hatalmas mértékben, 41 százalékkal esett vissza az építési fázisba lépő projektek összértéke, amely zuhanás leginkább az év második felében jelentkezett. Így végül a régiók közül Közép-Magyarország és a Nyugati régiók is növelték a részesedésüket a megkezdett építkezések összegéből, míg a Keleti régiók részaránya 25 százalékra apadt, derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. (2.ábra)

2. ábra. A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2020. 4. negyedév)

Az idei év már jobb lehet a lakáspiacon?

A koronavírus okozta gazdasági válság és az év elejétől ismételten 27 százalékosra növekvő áfakulcs együttesen kiugróan alacsony Aktivitás-Kezdést eredményezett a társasházi lakáspiacon. Az utolsó félév olyannyira lecsökkent számokat produkált melyhez hasonlót egészen 2014-2015-ig visszatekintve nem találunk. Az idei évtől újonnan visszahozott 5 százalékos áfakulcs azonban megállíthatja a mélyrepülést és növekedést generálhat a szektorban, így az idei évben jóval magasabb Aktivitás-Kezdés számokhoz térhet vissza a piac.

Teljesen más kép rajzolódik ki akkor, ha az Aktivitás-Befejezés mutatókat vizsgáljuk, hiszen a befejezett projektek összértéke rekordmagas, 424 milliárd forintos értéken zárt 2020-ban. Ez az előző, eddigi csúcsnak számító 2019-es összegnél is 40 százalékkal magasabb, 2018-hoz képest pedig megduplázódott. A 2021-re vonatkozó előzetes adatok  révén várható, hogy hasonlóan magasan lehet a befejezett projektek értéke.(3. ábra)

3. ábra. Az adott időszakban elkezdett és befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron. (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2020. 4. negyedév)

A szektor Aktivitás-Kezdésének országos szintű 40 százalékos csökkenése az ország régióit egyenlőtlenül érintette. Budapesten mindössze 9 százalékkal csökkent a 2020-ban elkezdett projektek összege 2019-hez képest, ugyanakkor mindegyik másik régióban 40 százaléknál nagyobb volt a visszaesés, Pest megyében pedig 85 százalékos. Ezen tendenciák miatt a régiós arányok is átalakultak, Budapest jelentősége révén Közép-Magyarországra koncentrálódott több mint kétharmada az elkezdett társasházi kivitelezések értékének. A nyugati és keleti régiók pedig jóval a többéves átlaguk alatt maradtak. (4.ábra)

4. ábra. A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2020. 4. negyedév)

Növekvő szállodaépítési kedv, megtorpanó főváros

A 2019-es rekordmagas értéket is felülmúlta a tavalyi év, 2020-ban 91 milliárd forintnyi összegben kezdődött meg szállodakivitelezés az országban, ami 6 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. Kiemelkedőre sikerült az utolsó negyedév, mely időszakban 36 milliárd forintnyi Aktivitás-Kezdést regisztráltak, az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint.

Az előbb említett összeg azonban az előző évektől eltérően oszlott meg a főváros és a vidéki területek között. A 2019-es közel 50-50 százalékos arányhoz képest 2020-ban a Budapestet jellemző mindössze 13 százalékos részesedés mellett, a vidéki Aktivitás-Kezdés 87 százalékot tett ki. A 2020-ashoz hasonló alacsony értéket a fővárosban 2016 óta nem regisztráltak, a megkezdett építések értéke majdnem a negyedére esett vissza. Ezzel élesen szemben áll a vidéki éves 82 százalékos növekedés, azonban ebben az esetben is jelentős területi különbségek figyelhetőek meg. A két húzórégió 2020-ban Észak-Magyarország és a Balaton környéke voltak.

A tavalyi év végén indult el a Hotel Hévíz 5* és a budapesti Hampton by Hilton szállodák építése. Az év korábbi részében pedig a Minaro Hotel Tokaj, a Green Resort Balatonfüred, és a szántódi BalaLand Hotel építése vette kezdetét.

2020-ban a befejezett szállodaépítések összege is tovább nőtt, összesen 48 milliárd forintnyi értékben adtak át hoteleket, ami 33 százalékos növekedést jelentett. A régiós megoszlásban a főváros nagyobb súlyt képviselt a befejezett projektek összértékét tekintve, mint az elkezdettek esetében, részaránya majdnem kétharmados. Az idei évben pedig nem áll meg a növekedés és várhatóan még nagyobb értékben kerülhetnek átadásra szállodák.

Átadták például a Botaniq Turai Kastélyt és a budapesti Kozmo Hotelt, ezek mellett pedig várhatóan az idei év első felében fejeződnek be a munkálatok Budapesten a Matild Palota, az InterCity Hotel és a B&B Hotel esetében, míg vidéken az esztergomi Mária Valéria Hotel, a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborok és a felcsúti ifjúsági sportszálláshely készülhet el. (5. ábra)

5. ábra. Az adott időszakban elkezdett és befejezett szállodaépületek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban szállodaépítésre fordított összeg, folyóáron. (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2020. 4. negyedév)

Szárnyalnak az építési beruházások az oktatásban

2020-ban is kimagasló értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák az oktatási célú épületek esetében. Habár a 2018-as 140 milliárd forintos csúcsot nem sikerült elérni és a 2019-es értéktől is elmaradt a tavalyi év néhány százalékkal, de 120 milliárd forintnyi elkezdett projekttel ez a harmadik legsikeresebb év, messze felülmúlva a 2000-2016-os 44 milliárd forintos átlagot. 2020-ban vette kezdetét például a budapesti EMC Mérőlabor szerverközpont kivitelezése 16 milliárd forint értékben, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Hagyományos Kínai Orvoslási tanszék és a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium beruházás, valamint a Debreceni Egyetem Innovációs Központ és Learning Center építése, míg idén év elején kezdődhet el a szegedi Egészségtudományi Képzési Tömb felújítása és bővítése.

Az oktatásban építőipari beruházások 102 milliárd forint összegben készültek el 2020-ban hazánkban, az elmúlt évek kiemelkedő tendenciája érződik az átadásokon is. Befejeződött például a részben k+f központ Univerzum Office Building építése Budapesten, a PTE Általános Orvosi Kar campusának felújítása, és a Ludovika Szárnyépületének átalakítása, valamint a Rózsakerti Demjén István Református Gimnázium építése is. (6. ábra)

6. ábra. Az adott időszakban elkezdett és befejezett projektek összértéke és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron, oktatási célú épületek szegmens. (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2020. 4. negyedév)

Rövid távon pedig még több projektet fejezhetnek be, közülük többet Pest megyében. Érden a Batthyány Sportiskola és Általános Iskola, valamint a Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának a felújítását, továbbá a Fenyves-Parkváros Köznevelési Centrum megépítését, Biatorbágyon pedig általános iskola kivitelezését tervezik.

 

A teljes kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az ebi@ibuild.info címre írva kaphat tájékoztatást.

 

 

 

Forrás: ELTINGA