A kormány csütörtöki ülésén döntött arról, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendel el építőipari termékekre – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: részben azért “szaladtak el” az építőipari anyagok árai néhány terméknél, mert megnőtt az országból kivitt mennyiség.

A miniszterelnök megjegyezte: a korlátozást először be kell jelenteni Brüsszelben, az Európai Uniónak azt engedélyeznie kell, a notifikáció négy hónapig tart. Addig a kivitel esetében kötelező bejelentést és állami elővásárlási jogot vezetnek be, “megpróbáljuk Magyarországon tartani az építkezések szempontjából kulcsfontosságú anyagokat” – mondta.

Az áremelkedések megfékezéséért néhány építőanyag esetében extraprofitadót fognak bevezetni. Ezt mindenképpen megteszik a kavicsnál és a sódernél, de vizsgálják más termékeknél is a lehetőségét. Ezt azzal indokolta, hogy egyes építőanyagok esetében olyan extraprofitot akarnak realizálni, ami nem fogadható el, ezért ha bizonyos árszint fölötti eladási árat tapasztal a kormányzat, akkor az a fölötti ár 90 százalékát el fogja vonni.

Bevezetik azt a szabályt, hogy a művelési jogot szerző, de meg nem indított bányák esetében – amelyek a kínálat mértékét korlátozzák – az engedélytől számított egy éven belül meg kell kezdeni a tevékenységet, ellenkező esetben a megnyert jogot, koncessziót visszavonják és másoknak adják.

 

 

Forrás: MTI