A GKI konjunktúraindexe és összetevői (2017-2021) Forrás: GKI

A GKI konjunktúraindexe novemberben kissé csökkent. Az üzleti várakozások tovább emelkedtek, a fogyasztóiak viszont zuhantak. A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások két és fél éves csúcsukon vannak. A fogyasztóiak viszont egyetlen hónapban ritkán látható mértékben estek, aminek következtében tavaszi szintjükre kerültek. A gazdaság minden szereplője áremelkedésre számít.

Az üzleti szférán belül novemberben a szolgáltatások kivételével minden ágazat kissé optimistább lett, főleg a kereskedelem. Az ipari bizalmi index novemberi, szerény emelkedése a termelési kilátásokról és a készletekről alkotott vélemény jelentős javulásának volt köszönhető. A rendelésállományról – ezen belül az exportról– valamint az elmúlt időszak termeléséről alkotott vélemény viszont romlott. A beruházási szándék élénkült.

Az építőipari bizalmi index novemberben hibahatáron belül emelkedett, ezen belül a magasépítő cégek kilátásai tovább javultak, a mélyépítőké viszont romlottak. Az előző háromhavi termeléssel való elégedettség kissé csökkent, a rendelésállományé viszont javult. A legfontosabb növekedési korlát továbbra is a munkaerőhiány, de az anyag- és kapacitáshiány is széles körben okoz gondokat.

A kereskedelmi bizalmi index értéke kéthavi csökkenést, majd kéthavi növekedést követően novemberben gyorsuló ütemben emelkedett tovább, első ízben meghaladva járvány előtti szintjét. Az eladási pozíció, a készletekés különösen a várható rendelések megítélése jelentősen javult.

A szolgáltatói bizalmi index novemberben kissé csökkent. Mind az általános üzletmenet, mind az előző és a következőidőszak forgalmának megítélése romlott.

A foglalkoztatási szándék a kereskedelem kivételével minden ágazatban gyengült, különösen az iparban. Azonban így is minden ágazatban érezhetően több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég. Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme nagyon jelentősen erősödött.

Az áremelési törekvés minden ágazatban markánsan erősödött, most legkevésbé a kereskedelemben, de itt a cégek csaknem 60%-a így is áremelésre készül. Megugrott a fogyasztók inflációs várakozása is.

A magyar gazdaság jövőjének megítélése novemberben az építőiparban látványosan, a kereskedelemben kissé javult, az ipari és a szolgáltató cégek körében viszont drámaian romlott, utóbbiak között már több a romlásra, mint javulásra számító cég. E tekintetben a fogyasztók pesszimizmusa is markánsan erősödött.

A GKI fogyasztói bizalmi index novemberben a hónapok óta tartó hullámzás után jelentősen, idei áprilisi szintjére esett, ami jóval elmarad válság előtti értékétől.A lakosság saját pénzügyi helyzetét – melyet októberben már a válság előttivel azonosnak érzett –novemberben ennél rosszabbnak vélte. Féléves javulás után kedvezőtlenebb lett a saját jövőbeli megtakarítási képesség megítélése is. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is az októberinél rosszabbnak érzékelték.

 

További információ: www.gki.hu

 

 

Forrás: GKI