Megjelent a Kormányhatározat az építésgazdaság hatékonyságjavítását, teljesítménynövelését és az épített környezet fenntartható fejlesztését célzó középtávú stratégiáról és intézkedési tervről

1135

A Magyar Közlöny 2021/100. számában jelent meg a Kormány 1337/2021. (VI. 1.) Korm. határozata az építésgazdaság hatékonyságjavítását, teljesítménynövelését és az épített környezet fenntartható fejlesztését célzó középtávú stratégiájáról és intézkedési tervéről, melyet 19 pontban foglaltak össze.

1. Egyetért a Nemzeti Fenntartható Építésgazdasági Stratégia (a továbbiakban: Stratégia) céljaival és az építéságazat teljesítményének, termelékenységének és hatékonyságának javítása érdekében együttműködik az építésgazdaság szereplőivel, hogy az építőipari szektor technológiai váltása minél korábban megvalósulhasson.

2. Egyetért az állami beruházások minőségbiztosításának, erőforrás-, költség- és időhatékonyság javításának érdekében szükséges célkitűzésekkel és ennek érdekében felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával – tegyen javaslatot azon beruházásokra, amelyek esetén az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet és az állami tulajdonban levő ÉMI Nonprofit Kft. állami építési beruházásokkal kapcsolatos egyes műszaki szolgáltatási feladatok elvégzésére vonatkozó kijelöléséről szóló 51/2016. (III. 17.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 51/2016. (III. 17.) Korm. rendelet] alapján a Mintavételi és Megfelelőségigazolási Terv (a továbbiakban: MMT) alkalmazását és az MMT-ben foglaltak teljesülését ellenőrizni kívánja. Határidő: 2021. szeptember 30.

3. Felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszterrel és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel együttműködésben vizsgálja meg egy később, a Kormány által meghatározott kivitelezési értéket meghaladó állami beruházások vonatkozásában kötelező, a közbeszerzési eljárások megindítását megelőző előzetes költségbecslés realitásvizsgálata folyamatának és a beruházások kockázati besorolását biztosító szakvélemény bevezetésének lehetőségét, és a vizsgálat eredményének tükrében készítsen előterjesztést a szükséges jogszabályok módosításáról. Határidő: 2021. július 31.

4. Felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a pénzügyminiszter és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával – a nemzetközi jó gyakorlatok tapasztalatait hasznosítva, és az építésügy átalakítását célzó intézkedési tervről és a hozzá kapcsolódó feladatokról szóló 1567/2015. (IX. 4.) Korm. határozattal összhangban, valamint az iparági szereplőkkel egyeztetve – tegyen javaslatot a Kormány által meghatározott kivitelezési értéket meghaladó közberuházásoknál alkalmazandó Építőipari Tételes Referencia Költségadatbázis legkésőbb 2023. évtől való bevezetésére, alkalmazásának szabályozására és üzemeltetésére vonatkozóan. Határidő: 2021. július 31.

5. Egyetért az Otthonteremtési Program, az Épületek Hosszútávú Felújítási Stratégiája és a Gazdaságvédelmi Akcióterv célkitűzéseivel összehangoltan a Kormány által korábban támogatott Nemzeti Mintaház Park (Szentendre) demonstrációs helyszín továbbfejlesztésével, amely lehetővé teszi, hogy az építtetők és épülethasználók megismerjék a modern, fenntartható és ugyanakkor elérhető árú építési technológiákat, termékeket, eljárásokat, kapcsolódó mintaértékű és másolható megoldásokat, terveket.

6. Felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával a családok otthonteremtésének segítése céljával tegyen javaslatot a Szentendrén megvalósuló Látogatóközpont továbbfejlesztésére, az elérhető legjobb és leggazdaságosabb technológiák, termékek és eljárások, illetve a Nemzeti Mintaterv Katalógusban (2020) szereplő tervek bemutatására. Határidő: 2021. június 30.

7. Egyetért azzal a céllal, hogy a stratégiai jelentőségű építési alapanyagok, építőanyagok és építési termékek minőségbiztosítása érdekében kiemelt jelentőségű a hazánkban forgalomba és beépítésre kerülő cement és mész termékek független minőségellenőrzése és gyártástanúsítása, amelynek érdekében a kapcsolódó termékek minőségellenőrzését az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: ÉMI Nonprofit Kft.) lássa el, és felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a Kormány számára készítsen előterjesztést és részletes intézkedési tervet a végrehajtásra és a szükséges jogszabálymódosításokra vonatkozóan.  Határidő: 2021. július 31.

8. Egyetért azzal, hogy az építőipari konjunktúra kedvező hatásainak fenntarthatósága érdekében különösen fontos az építőipari nyers- és alapanyag termelés ellátásbiztonságának garantálása, amelynek elősegítése érdekében felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat bevonásával

a) készítsen jelentést azon a területekről, amelyek bányászati vagy környezetvédelmi engedéllyel rendelkeznek, de a bányanyitás és kitermelés egyéb korlátozó tényező miatt nem kezdhető meg,

b) készítsen előterjesztést az a) alpont szerinti bányák megnyitásához szükséges intézkedésekről.

Határidő: a) alpont tekintetében 2021. szeptember 30.; b) alpont tekintetében 2021. október 31.

9. Felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy készítsen előterjesztést – a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Stratégiával összhangban – az építési-bontási hulladékok újrahasznosítási arányát javító újrahasznosító regionális központok létrehozásáról. Határidő: 2021. szeptember 30.

10. Egyetért azzal, hogy az állami beruházások során az építéságazati digitalizáció, készlethatékonyság, a beépítésre kerülő termékek minőségbiztosítása és a termékéletút-követés céljából szükséges

a) az építési termékek műszaki információinak, teljesítményének és szabályozási dokumentumainak egységes, bárhol hozzáférhető, modern központi adat- és információtárának kialakítása, és

b) a szállítói (forgalmazói) termékinformációs adatlap és a kapcsolódó egységes, intelligens és elektronikus szállítólevél bevezetése a termékek egységes azonosítása mellett.

11. Felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – a pénzügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – készítsen előterjesztést a 10. pont szerinti célok eléréséhez szükséges részletes intézkedések megtételéről. Határidő: 2021. június 30.

12. Felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – az innovációért és technológiáért felelős miniszter és a pénzügyminiszter bevonásával – vizsgálja meg, hogy az építési kivitelezések beruházóinak, építtetőinek és az épülethasználók kockázatcsökkentése céljából szükséges-e az építőipari tervezői, műszaki ellenőri és felelős műszaki vezetői, valamint a kivitelezői általános szakmai felelősségbiztosítás bevezetése az építőipari ágazatba, és a vizsgálat eredményétől függően készítsen előterjesztést.  Határidő: 2021. július 31.

13. Egyetért az „ÉPÍTŐ ágazati technológiai korszerűsítést, kapacitásbővítését és kompetencia-fejlesztését célzó támogatási program” folytatásának szükségességével és felhívja a pénzügyminisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszter bevonásával a Stratégia megvalósításának futamideje alatt (2021–2023) erre a célra, továbbá az ágazati szereplők értéklánc-mentén történő integrációját támogató, a duális képzési programokban való részvételt és az ágazat digitalizációját célzó fejlesztésekre

a) a 2022. évben 12 000 000 000 forint és

b) a 2023. évben 12 000 000 000 forint forrást biztosítson

Határidő: a) alpont esetében a felmerülés ütemében ; b) alpont esetében az éves költségvetési törvény tervezése során

14. Felhívja a pénzügyminisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszterrel együttműködésben a 4. és 5. pontban megfogalmazott feladatok ellátására az ÉMI Nonprofit Kft. számára 2021. évben 2 500 000 000 forint forrást biztosítson. Határidő: a felmerülés ütemében

15. Felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával az 5. ponttal összefüggésben az ÉPÍTŐ támogatási program keretében a Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont fejlesztési céljaira, azon belül (Szentendre) az ágazati szereplők mintalétesítményeinek kialakítására és a Látogatóközpont üzemeltetésére a) a 2021. évben 1 500 000 000 forint,

b) a 2022. évben 150 000 000 forint és

c) a 2023. évben 150 000 000 forint forrást biztosítson.

Határidő: a) és b) alpont esetében a felmerülés ütemében; c) alpont esetében az éves költségvetési törvény tervezése során

16. Felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával gondoskodjon az ÉMI Nonprofit Kft. részére az építőanyagok, építési termékek vizsgálati hátterének megerősítése érdekében és a laboratóriumi háttér és infrastruktúra fejlesztéséhez

a) a 2021. évben 900 000 000 forint,

b) a 2022. évben 5 000 000 000 forint és

c) a 2023. évben 3 370 000 000 forint forrás biztosításáról.

Határidő: a) és b) alpont esetében a felmerülés ütemében; c) alpont esetében az éves költségvetési törvény tervezése során

17. Felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a 16. ponttal összefüggésben évente készítsen jelentést a Kormány számára.

Határidő: 2021. július 31-étől folyamatosan minden év július 31. napja

18. Felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy évente készítsen jelentést a Kormány részére a Stratégia és a Stratégiához kapcsolódó intézkedési terv végrehajtásáról és eredményeiről.

Határidő: 2022. február 15-étől folyamatosan minden év február 15. napja

19. Felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával az e kormányhatározatban meghatározott feladatok összehangolt megvalósítása, és a nem programszerű, sajátos építményfajtákat és speciális létesítményeket célzó állami, illetve a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű építési beruházások, továbbá az 51/2016. (III. 17.) Korm. rendeletben foglalt feladatok hatékony megvalósítása érdekében készítsen átfogó törvénytervezetet.

Határidő: 2021. szeptember 15.

 

 

Forrás: Magyar Közlöny