A GKI konjunktúraindexe és összetevői, 2017-2021 Forrás: GKI

A GKI konjunktúraindexe november után decemberben is kissé csökkent, nyári szintjére került. A GKI-nak az– EU támogatásával készített– felmérése szerint az üzleti várakozások két és fél éves csúcsukról jelentősen estek, a fogyasztóiak viszont a novemberi zuhanás után most érezhetően javultak, még ha el is maradtak októberi szintjüktől.

Az üzleti szférán belül decemberben minden ágazat pesszimistább lett, különösen a kereskedelem. Az ipari bizalmi index csökkenését a termelési várakozások gyengülése és a készletek növekedése okozta, a rendelésállományok – ezen belül az exportrendeléseké is – megítélése javult. Ugyancsak romlott az előző időszaki termelés megítélése. Az építőipari bizalmi index decemberben négyhavi mélypontjára került, de sokkal kedvezőbb kilátásokat jelez, mint a járvány korábbi hullámai során. Az év utolsó hónapjában a magas- és mélyépítő cégek kilátásai egyaránt romlottak. Kedvezőtlenebb lett az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállományokkal kapcsolatos elégedettség is.

A kereskedelmi bizalmi index három hónapos emelkedést követően most decemberben áprilisi értéke alá esett. Az eladási pozíció és a rendelések megítélése jelentősen, a készleteké közepes mértékben romlott.

A szolgáltatói bizalmi index csökkenését az általános üzletmenet megítélésének és a forgalmi várakozásoknak a romlása okozta. Az előző időszaki forgalom megítélése is romlott.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága második hónapja enyhén csökken, de minden ágazatban több a létszám növelésére, mint csökkentésére számító cég. Decemberben az iparban és az építőiparban erősödött, a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban viszont ennél erőteljesebben mérséklődött a létszámbővítési ambíció. Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme a novemberi jelentős romlás után javult.

A cégek áremelési törekvése az ipar kivételével tovább erősödött. Az építőiparban az elmúlt húsz évben még sohasem volt ilyen intenzitású az áremelési törekvés. A lakásépítő vállalkozások csaknem háromnegyede készül áremelésre a következő három hónapban. A kereskedelmi cégek körében decemberben ez az arány kétharmad volt, a szolgáltató szektorban pedig „csak” 50%, de ez utóbbiak körében a decemberi megugrás látványos.

A fogyasztók inflációs várakozása viszont több hónapos erősödés után gyengült. A magyar gazdaság jövőbeni helyzetét a vállalatok minden ágazatban lényegesen rosszabbnak látták, mint novemberben, s hosszú idő után több a romlásra, mint a javulásra számító cég. A lakosság viszont novemberi erős pesszimizmusa után decemberben e tekintetben is kissé derűlátóbb lett.

A GKI fogyasztói bizalmi index a novemberi jelentős csökkenés után decemberben kisebb mértékben, de emelkedett. A lakosság saját pénzügyi helyzetét, megtakarítási lehetőségét és a nagyértékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is javulónak érzékelte.

 

További információ: www.gki.hu

 

 

Forrás: GKI