EBI Építésaktivitási Jelentés – 2019 harmadik negyedév

1007

Stagnáló építőipari aktivitás

Közel ugyanannyi értékben indultak el új kivitelezések az építőiparban 2019 harmadik negyedévében, mint a megelőző 3 hónapban. Az Aktivitás-Kezdés értéke 626 milliárd forintot tett ki, ami csak egy hajszálnyival jelent magasabb összeget a második negyedéves számnál – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Így bár 2018 utolsó két negyedévénél szintén magasabb volt a megkezdődött építkezések értéke Magyarországon, az első 9 hónap számai messze elmaradtak az egy évvel korábbi azonos időszakban mérttől. Míg 2019 januárja és szeptembere között 1673 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés, addig 2018 ugyanezen időszakát 2200 milliárd forint feletti összeg jellemezte. (1.ábra)

1.ábra. Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

A magasépítési számok nem javultak

A magasépítési szektor továbbra is a korábbi évek szintje alatti számokat produkál, 2019 harmadik negyedévében az Aktivitás-Kezdés értéke az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint, 330 milliárd forint volt, ami alacsonyabb összeget jelentett az előző negyedévnél is. Január és szeptember között végül 974 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési projektek a szektorban az ibuild.info projektinformációs adatbázis alapján, amely összegnél 2017-ben és 2018-ban is magasabb értékű volt a magasépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés.

Bár a gyengébb aktivitás egyaránt jellemző a társasházi lakásépítésekre, illetve a nem lakáscélú magasépítésekre, ez utóbbit nézve jóval kisebb lemaradás volt tapasztalható a korábbi évekhez képest, sőt a harmadik negyedév kicsit magasabb számokat is hozott, mint a második. Összességében az idei év első 9 hónapjában elindított nem lakáscélú magasépítések értéke elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől, 974 milliárd forintjával pedig a 2017-es első 9 hónapban megkezdett kivitelezések értékét sem érte el, bár több nagyobb beruházás munkálatai is elindultak.

A legnagyobb nem lakáscélú magasépítések között találjuk Veszprémben a Városi és Sportuszoda építését, a Nyíregyházi Atlétikai Centrum beruházást, vagy a Zánkai Erzsébet-tábor és Fonyódligeti Erzsébet-tábor projektet illetve a szintén építési fázisba lépő, Budapest 9. kerületébe tervezett kézilabda sportcsarnokot is. Ez utóbbi megvalósítása ugyan az önkormányzati választások után bizonytalanabbá vált, de a legutóbbi hírek szerint a kormány és a főváros is támogatja a befejezését.

Az előbbieken kívül még a nagyobb beruházások közé tartozik Szolnokon a Liget Termálstrand és Élményfürdő projekt kivitelezésének elindulása, illetve több irodaház valamint raktár beruházás építésének megkezdése.

További javulás jellemezte a mélyépítéseket

Tovább folytatódott a javulás a mélyépítési szektorban, ahol a második negyedév jobb számait is sikerült felülmúlnia a harmadik negyedévben elindított kivitelezések értékének. Az Aktivitás-Kezdés ráta 296 milliárd forintot tett ki 2019 július és szeptember között, míg az első 9 hónapban közelítette a 700 milliárd forintot a munkafázisba lépő mélyépítési kivitelezési projektek összértéke, ami ugyanakkor a 2018-as első negyedéves kiugró értéknek köszönhetően így is elmaradt a 2018 január és szeptember között mérttől.

Az út- és vasútépítésekkel az előző, 2019. második negyedéves jelentésünkben részletesen foglalkoztunk. Mint írtuk, az idei második negyedév javulást hozott a szektorban az előző időszakokhoz képest, hiszen több nagyobb útprojekt is kivitelezési fázisba lépett. 2019. harmadik negyedévét azonban ismét szerényebb Aktivitás-Kezdés jellemezte, 150 milliárd forintot tett ki a megkezdett építési munkák értéke, így az év első 9 hónapjában 396 milliárd forint értékben indultak el ilyen projektek, ami alacsonyabb összeget jelentett a 2017-es és 2018-as év azonos időszakinál.

A legnagyobb megkezdett kivitelezések közé tartozott a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti vasútvonal villamosítása, az M4-es gyorsforgalmi út esetében az Abony és Törökszentmiklós közötti szakasz I. és II. ütemének építése, az M85-ös gyorsforgalmi út Fertőrákos csomópont és Sopron országhatár közötti szakaszának építése, illetve az M1-es autópálya útburkolat-felújítása.

Az út- és vasútépítésekkel szemben a harmadik negyedévben a nem út- és vasútépítési szektor lényegesen jobb számokat produkált, ami az utóbbi évek legmagasabb negyedéves Aktivitás-Kezdését jelentette. Elindult például a Balaton levezető rendszerének (Siófoki vízlépcső és Sió-csatorna) korszerűsítése, illetve a Szeged 4 városrészét geotermikus energiával ellátó hőhasznosító rendszer építése.

Kelet-Magyarország pozíciója romlott

Az idei első félévben kiemelt összegben indultak el kivitelezési beruházások Kelet-Magyarországon, köztük több jelentős összegű mélyépítési projekt, a harmadik negyedévben azonban az építési fázisba lépő projektek helyszíne inkább az ország más részeit érintette, olyannyira, hogy ha az első 9 hónapot vizsgáljuk, Kelet-Magyarország részesedése 38 százalékosra mérséklődött az első féléves 49 százalékról, ami azonban még így is magasabb arányt jelentett, mint a 2014-2018 között megfigyelt.

Az első félévhez képest lényegesen több projekt indult Közép-Magyarországon, de Nyugat-Magyarország is növelni tudta a részesedését, bár mind a kettő esetében alacsonyabb arányban indultak el építési projektek, mint a korábbi években, derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből (2.ábra).

2.ábra. A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

Kevesebb a beruházás a lakáspiacon

A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. Mint jelentéseinkben többször kitértünk rá, 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe.

Ez látszik a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is, 2019 júliusa és szeptembere között 55 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések a hazai piacon, ami 2016 első negyedéve óta a legalacsonyabb összeget jelentette, úgy hogy közben a kivitelezési költségek jelentősen emelkedtek, vagyis sokkal kisebb volumenű beruházáshoz kapcsolható az összeg.

Az év első 9 hónapjában összesen 189 milliárd forintot tett ki az elindult építkezések értéke, ami csak egy kicsivel volt magasabb a 2016 azonos időszakában mértnél, és jelentősen alatta maradt a 2017-es és 2018-as Q1-Q3-as szintnek. Amennyiben nem történik változás a piacon, a 2019-es év lehet a 2015-öt követő legalacsonyabb Aktivitás-Kezdést hozó év. (3. ábra)

3.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron.. (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

Arányaiban több társasházi lakásépítési projekt indult el Közép-Magyarországon a harmadik negyedévben, mint az első félévben, a visszaesés tehát főként a vidéket érintette.

Részletesebben megvizsgálva az adatokat az EBI Építésaktivitás Jelentés készítői azt találták, hogy a társasházi lakásépítések teljes Aktivitás-Kezdéséből 81 százalék a fővároshoz volt köthető, ahol a romló országos számok ellenére magasabb összegben indultak el társasházi kivitelezési projektek az idei év júliusa és szeptembere között, mint a korábbi két negyedévben. Kezdetét vette például az Universo, a Waterfront City és a Park West lakóparkok építése a fővárosban.  (4.ábra)

4.ábra.A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

Már hosszú ideje vártuk az Aktivitás-Befejezés mutató drasztikus emelkedését, ami a projekt csúszások illetve a tudatos halasztások miatt eddig nem látszott a piacon, az idei harmadik negyedévben azonban úgy tűnik, végre megtört a jég. 2019. július és szeptember között 122 milliárd forintra növekedett a befejezett társasházi lakások értéke, amely összegre eddig még soha nem volt példa Magyarországon, a következő negyedévek pedig várhatóan szintén magas Aktivitás-Befejezést hozhatnak majd.

Némileg csökkent a lendület az irodapiacon

Továbbra is azt mondhatjuk, hogy az irodapiacot erőteljes aktivitás jellemzi, az idei év első 9 hónapjában 136 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések. Ez ugyan alacsonyabb értéket jelentett a rekordévnek számító 2018 azonos időszakához képest, azonban a 2017-es értéknél magasabb összeget jelentett és nem sokkal maradt el a szintén erős évnek számító 2016 azonos időszakában mért Aktivitás-Kezdéstől sem.

2019 eddigi negyedéveiben nagyjából hasonló összegben kezdődtek meg irodaépítések, a harmadik negyedévben ez 47 milliárd forintot jelentett.  Érdekesség, hogy az idei évben Budapest szerepe az irodaépítésekben jelentősen alacsonyabb volt a 2016-os és 2018-as részesedéséhez képest, a kivitelezések 67 százaléka indult el itt, ami a 2017-eshez illetve a korábbi évek szintjéhez áll közelebb.

5.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett irodaprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban irodaépítésre fordított összeg, folyóáron. (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

Az idei évben vette kezdetét például a Liberty Irodaház, Pillár Irodaház, a BudaPart City irodaház, az Aréna Business Campus B épület illetve az Office Garden IV. ütemének építése a fővárosban.

Visszaesés mutatkozott az irodaátadásokban is az idei év első 9 hónapjában az előző év azonos időszakához képest, az átadott épületek összértéke 73 milliárd forint volt, ugyanakkor az Aktivitás-Befejezés mutató a 2016-os és 2017-es szintet jelentősen meghaladta. A következő negyedévekben pedig további nagy beruházások átadása várható, például a tervek szerint elkészül az Országgyűlés Hivatala, a Corvin irodák V. II. üteme és a BudaPart GATE C irodaház.

Enyhe visszaesés a raktár- és ipariingatlan építések esetében

Az idei év első 9 hónapjában 207 milliárd forint összegben indultak el raktár- és ipariingatlan kivitelezési munkák hazánkban, ami alacsonyabb Aktivitás-Kezdést jelentett, mint a 2015-2018 közötti időszakban az első három negyedévekben mért értékek, vagyis némileg csökkent a fejlesztők lendülete a piacon, különösen a harmadik negyedévre, mikor csupán 44 milliárd forintnyi építési munka indult el, amely összeg 2014 óta a legalacsonyabbat jelentette.

Elkezdődött például az ULL5 és ULL6 raktárépületek kivitelezése Üllőn, illetve Nyergesújfalun a Zoltek, Toray akkumulátorcella elválasztó film gyártó üzem építése.

6.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett ipari ingatlan és raktár építési projektek összértéke és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban ipari épületekre és raktárakra fordított összeg, folyóáron (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

Az idei évben elkészült raktár- és ipariingatlan beruházások összértéke egyelőre elmarad a rekordnak számító 2018 azonos időszakában átadottól, az Aktivitás-Befejezés mutató 190 milliárd forintot tett ki, a harmadik negyedévben például átadták a REHAU-Automotive autóalkatrész gyártó üzemét Újhartyánban, vagy a Magyar Állami Operaház és Erkel Színház Eiffel-csarnokát.

Az év hátralévő részében azonban még több beruházás elkészülése is várható, így 2019 a tavalyi rekordot is megdöntheti az átadott raktár- és ipariingatlanok értékét illetően. Elkészülhet például a Mercedes-Benz K2 OF lakkozó ütem II. üteme Kecskeméten, a Samsung lítiumos akkumulátorgyártó üzem II.-III. üteme Göd-Felsőgödön, az SK Innovation akkumulátorgyár I. üteme Komáromban, és a SRF BOPET fóliagyártó és fémbevonatoló üzem Jászfényszarun.

A teljes kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az ebi@ibuild.info címre írva kaphat tájékoztatást.

www.ibuild.info

 

 

Forrás: ELTINGA