Az építőipari szociális partnerek kapacitásfejlesztése

767

Az Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Integrációs Főigazgatóságának támogatásával megvalósuló SuSodCo project célja az építőipari szociális párbeszéd hatékonyságának és eredményességének növelése a közép-, délkelet- és dél-európai régió országaiban. A szociális párbeszéd területén mutatkozó készséghiányok felszámolása érdekében a projekt keretében négy egymásra épülő, szemináriumból és workshopból álló kapacitásépítő rendezvény kerül megrendezésre. Ezzel párhuzamosan a hat partnerország szociális párbeszéd partnerei egy-egy felkért hazai PR/média szakértő irányításával kidolgozzák nemzeti szociális párbeszéd kampányuk kommunikációs stratégiáját, és elkészítik kampány kommunikációs tervét.

A 2020 decemberében a horvát partnerek által szervezett első kapacitásépítő rendezvény a SuSodCo projekt kutatási szakaszának legfontosabb eredményeire összpontosított, bemutatva a partnerországok, azaz a bolgár, horvát, ciprusi, görög, magyar és szlovén építőipar előtt álló szociális párbeszéd kihívásokat.

Forrás: ÉVOSZ

2021 áprilisában az ÉVOSZ által szervezett második kapacitásépítő rendezvény mottója a „Kommunikációs stratégia a hatékony társadalmi párbeszéd érdekében” volt. A pandémia miatt azonban a decemberihez hasonlóan a személyes részvétel helyett ezt a programot is csak online webinárium keretében lehetett megtartani.

Forrás: ÉVOSZ

Az április 15-i szemináriumon elsőként a hazai előadók a magyarországi szociális párbeszéd helyzetét mutatták be a munkaadók és a munkavállalók szemszögéből, majd Bene János, a Generatív Tanácsadó Iroda Kft. vezetője a Kék Óceán Stratégiának a szociális párbeszéd hatékonyságnövelése érdekében történő alkalmazási lehetőségéről adott elő.

Ezt követően az európai munkaadói és munkavállaló szervezetek, azaz a FIEC és az EFBWW képviselői ismertetették az európai szociális párbeszédre vonatkozó kommunikációs stratégiájukat. Végezetül a projekt koordinátora, Valentina Kuzma a Szlovén Építőipari és Építőanyagipari Kamara képviseletében a szociális párbeszéd elősegítését célzó Európai Uniós források és pályázati lehetőségek körét foglalta össze.

Az április 21-i workshopon Dr. Kurcz Adrienne, az AOS Tanácsadó Kft. ügyvezetőjének a hatékony kommunikációs stratégia követelményeit összefoglaló tréningjét követően a hat partnerország társadalmi párbeszédben érintett szakemberei csoportmunkában megfogalmazták nemzeti kommunikációs stratégiájuk főbb sarokpontjait, amit a záró plenáris ülésen megosztottak a workshop résztvevőivel.

A projektben 2021. évben még további két, egymással összefüggő kapacitásépítő rendezvény kerül megrendezésre. 2021 júniusában a bolgár partnerek szervezésében megvalósuló rendezvény témája „A digitális készségek fejlesztése és a gazdaság digitalizálásának az építőipari szociális párbeszéd programjában történő visszatükröződése” lesz. A ciprusi partner által szervezett 2021 szeptemberi rendezvényen pedig „A szociális párbeszéd megvalósításához szükséges kommunikációs készségek lényeges elemei, valamint a partnerek készségbeli hiányosságai pótlásának lehetőségei” kerülnek megvitatásra.

A partnerek a kidolgozott nemzeti kommunikációs stratégia alapján országukban egy nemzeti ágazati média kampányt fognak megvalósítani, melynek célja a szervezetek iránti figyelemfelkeltés, láthatóságuk és ismertségük külső PR/marketing szakértők útmutatása alapján történő növelése.

A projekttel kapcsolatos további információk a www.susodco.eu honlapon találhatók.

 

Pete Zoltán
ÉVOSZ
ügyv. ig. helyettes