KSH: Élénkülés, erőteljes területi átrendeződéssel

614

2021 első félévében 9795 új lakás épült, 13%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 15 274 volt, 22%-kal több, mint 2020 azonos időszakában.

A használatba vett lakások száma ugrásszerűen nőtt a fővárosban és csökkent vidéken. Budapesten 4532 lakást vettek használatba, ami közel háromszorosa az egy évvel korábbinak. Ugyanakkor a megyei jogú városokban 30, a többi városban 19, a községekben pedig 26%-kal kevesebb lakást adtak át, mint 2020 I. félévében.

A természetes személyek által épített lakások aránya 45-ről 28%-ra csökkent, a vállalkozások által építetteké 54-ről 71%-ra nőtt 2020 I. félévéhez képest. Az új lakóépületekben használatba vett lakások 33%-a családi házban, 64%-a többlakásos épületben, 0,9%-a lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 13,5 m2-rel, 83 m2-re csökkent 2020 I. félévéhez képest.

2020 I. félévében a saját használatra épített lakások aránya 42% volt, amely idén 27%-ra csökkent. Az értékesítési céllal épített lakások aránya ezalatt 56-ról 71%-ra nőtt.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 15 274 volt, 22%-kal több, mint 2020 I. félévében. A használatba vett lakások számával ellentétesen alakult az építési engedélyeké: utóbbiak a fővárosban visszaestek és vidéken indultak növekedésnek. Budapesten 42%-kal kevesebb, a megyei jogú városokban 72, az egyéb városokban 49, a községekben pedig 77%-kal több lakás építését tervezték, mint 2020 azonos időszakában. Az építtetők az esetek 67%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

2020 I. félévéhez képest az engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma minden megyében növekedett. A tervezett lakásoké Hajdú-Bihar megyében közel a háromszorosára, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint a kétszeresére nőtt. Minden negyedik építendő lakás Pest megyében található, ahol a számuk 70%-kal emelkedett és meghaladta a 4 ezret.

2020 azonos időszakához képest a kiadott új építési engedélyek alapján 58%-kal több, összesen 8566 lakóépület építését tervezik az országban. A tervezett lakóépületek száma minden megyében növekedett. A tervezett nem lakóépületek száma országos szinten 2329, 21%-kal több, mint 2020 I. félévében.

 

További információ: www.ksh.hu

 

 

Forrás: KSH