A tavalyi évben megjelent világjárvány betett a hazai ingatlanpiacnak, ezzel ellentétes irányba fordítva az eddigi évekre jellemző trendeket. A járvány negatív hatása leginkább a főváros lakáspiacán volt érezhető, de a vidéki nagyobb városok és megyeszékhelyek esetében is bezuhantak a kínálati árak. A járvány második hulláma után a hazai ingatlanpiacon elindult a korrekció, majd a 2021-es év beköszöntével rohamos drágulásnak indultak a négyzetméter árak az egész országban. Ezzel párhuzamosan pedig soha nem látott drágulás vette kezdetét az építőiparban is. Féléves ingatlanpiaci összefoglaló egy hazai ingatlanhirdető- és kereső portáltól.

Megváltoztak az eddigi évekre jellemző trendek az ingatlanpiacon

A fordulatokkal teli 2020-as évet a még inkább váratlan eseményeket tartogató 2021-es év követte. A hirdetési portál 2021-es elemzései több ingatlanpiaci trendfordulót mutatnak.

Az eddigi években jellemzően a különböző lakástípusok – mint tégla- vagy panellakás – voltak népszerűek a költözni kívánók körében. A meghirdetett lakások közül is inkább a felújítandó lakások iránti kereslet volt magasabb, leginkább az alacsonyabb árfekvés miatt. Emellett pedig a téglalakások arányosan nagyobb ütemben drágultak, mint a téglalakások.

A portál felmérése szerint az elmúlt fél évben országos szinten rekordszintű drágulás ment végbe a kertes házak átlagos négyzetméter ára esetén. A 2020 első félévében mért átlagos négyzetméter árat több, mint 17%-kal haladja meg az idei első féléves átlagár. Emellett a fővárosi ingatlanpiacon a panellakások fölénybe kerültek a téglalakásokkal szemben az átlagos négyzetméterár-változás alapján. Hat hónap alatt a portál adatbázisában található budapesti lakások közül a panelek átlagos négyzetméter ára 4,4%-kal, míg a téglalakásoké csupán 2,5%-kal drágult.

 

A meghirdetett különböző ingatlan típusok 2020 és 2021 első félévében mért átlagos négyzetméter ára országos szinten (Ft/m2) Forrás: Ingatlannet.hu

Minek köszönhető az ingatlanpiaci kettősség?

A koronavírus-járvány miatt bekövetkezett egy ingatlanpiaci leállás, vagyis az adásvételi számok az öt évvel ezelőtti szintre estek vissza, a lakásmegtekintési hajlandóság pedig több tíz százalékkal csökkent.

A forgalom ugyan visszaesett, azonban a kínálati árak csak a tavalyi év első felében csökkentek. 2020 végén emelkedő tendenciát mutattak az ingatlanpiaci árak, ezt követően 2021 januárjától rohamos drágulás vette kezdetét. A visszaeső kereslet miatti árcsökkenést megakadályozta a 2021. január 1-jén érvénybe lépett módosított otthonteremtési program, amely hatalmas löketet adott a használtlakás-piacnak.

A trendforduló is a pandémiához köthető, az úgynevezett karantén-hatásnak köszönhetően megváltoztak a fogyasztói igények az ingatlanpiacon. A hirdetési portál felmérése szerint ingatlanvásárlók a nagyobb életteret biztosító otthonokat keresik és felértékelődtek a kertes házak adta előnyök is.

A fővárosban meghirdetett különböző lakóingatlan típusok átlagos négyzetméter ára esetén mért áremelkedés 2021. január és június között (%) Forrás: Ingatlannet.hu

Az építőipart is további drágulás fenyegeti

Mint az ingatlanpiacot, éppúgy az építőipart is további drágulás fenyegeti az év második felében. Míg az első félévben a lakossági támogatások és a globális anyagár-drágulás okozott komoly áremelkedést, addig az év második felében az anyaghiány, a szakemberek kapacitás hiánya és az alacsony számú szakképzett munkaerő eredményezhet egyre magasabb árakat.

 

 

Forrás: Ingatlannet.hu