Június elején díjátadó gála keretében kerülhetett sor a 11. alkalommal megrendezett „Az Év Irodája” verseny 2020. évi nyerteseinek kihirdetésére. Az „Év Irodája 2020 Különdíj”-at a Market Építő Zrt. Market 6.0 székháza nyerte.

Az irodatrendek bemutatásában élenjáró szakmai verseny keretében évről évre keresik a szakma legjobbjait, annak formálóit, a munkáltatói kultúrát befolyásoló piaci szereplőket, és azokat, akik a hazai irodapiacon kiemelkedő értéket teremtenek. A pandémia ellenére hatalmas volt a verseny körüli érdeklődés, több mint 200 nevezés érkezett a 18 meghirdetett kategóriában. A jelöltek közül szakmai zsűri választotta ki és díjazta az irodapiac legjobbjait. A szakemberek a pályamunkák, fotók és több oldalas kérdőívek alapján első körben a shortlistes indulókat szűrték le, majd a helyszínbejárásokat követően döntöttek a díjazottakról.

A Market székház már az előzsűrizés alkalmával nagy érdeklődést generált

Az „Év Irodája 2020 Különdíj”-at a Market-cégcsoport a saját maga által tervezett és – mindösszesen 8 hónap alatt – megépített Bojtár utca 51. szám alatti Market 6.0 székháza nyerte. A díjat Dr. Németh Edit, az ELTE GTI, Menedzsment és Üzleti Jog Tanszékének egyetemi adjunktusa és egyben „Az Év Irodája” zsűrielnöke egy igen erős, akár életműdíjjal is felérő laudáció keretében adta át a Market Építő Zrt. képviseletében megjelent Scheer Sándor vezérigazgatónak, Báthory Balázs vezérigazgató-helyettesnek, Mikusi Róbert vezérigazgató-helyettesnek és Keszthelyi Kristóf tervezési főmérnöknek.

Dr. Németh Edit a díjátadón elmondta, hogy a Market 6.0 székház már az előzsűrizés során nagy érdeklődést generált és egyértelműen minden zsűritag figyelmét felkeltette. Az iroda bejárását követően a jelentős számú delegáció egybehangzóan arra jutott, hogy a versenyen meghirdetett minden kategóriában a Market 6.0 székház „megütötte a vau!-faktort” és elvihetné az összes díjat.

Az iroda a szervezeti kultúrához, a szervezeti folyamatokhoz nagyon jól illeszkedik, a szervezeti sajátosságokat figyelembe veszi, mondhatjuk azt, hogy a design nagyon magas fokon megjelenik az irodai térben, a különböző kommunikációs terekben, a munkaterekben és a design elemek a szervezet működését, a szervezet hagyományát is képviselik az egyes design bútorokban vagy akár a dekorációkban.” – indokolta a zsűri döntését Dr. Németh Edit.

További pozitívumként kiemelték, hogy a Market a magyar kortárs művészeket, designer-eket is előszeretettel felkarolja, ezeknek a művészeknek az alkotásait szívesen jeleníti meg a munkatereiben, valamint hogy a fenntarthatóság, a környezetvédelem az épület minden megoldásában jelen van.

„Építeni szeretünk!”

Nevezési anyagában a Market csapata hangsúlyozta, hogy „…mi nem pusztán egy új irodaházat akartunk építeni magunknak, hanem valami nagyot, kortalant és kiemelkedőt, amelyben kiteljesedhetünk és követendő példát mutathatunk másoknak is. Mindezt kizárólag a saját szaktudásunkra, kreativitásunkra és negyed évszázados know-how-nkra támaszkodva akartuk megvalósítani, bevonva leányvállalatainkat is, hogy együtt, csapatként mutathassuk meg a világnak, mit tud a Market Építő Zrt.! Azt a célt tűztük ki, hogy egy különleges, rendkívül hatékony, ugyanakkor emberközpontú okosépületet alkossunk, egy etalont, amely az iparág minden szegmensére és szereplőjére hatással lesz és egyedülálló az egész országban.”

A Market tervezőinek asztalán első körben egy rendkívüli hatékonysággal bíró épület bontakozott ki, amely a funkcionalitást, a racionalitást és a technológiai bravúrokat egy fegyelmezett, hightech német cégközpontra jellemző módon vizionálta. A Market csapata azonban nem akarta, hogy túlságosan gúzsba kösse őket ez a funkcionalitás. Úgy gondolták, hogy a szerelemhez – márpedig ez az volt – kell egy kis őrültség, egy kis káosz, egy kis kuszaság is.

Megfogalmazódott az igény: kell egy zseni! Egy zseni, aki túllép a konvenciókon, a német precizitáson, a tökéletességre való törekvésen, aki játékossággal, csipetnyi káosszal, apró gegekkel lelket visz a tervek közé. Ez a fajta játékos szemlélet F. Kovács Attila személyében érkezett, aki designer-építészként felelt a homlokzat, illetve a teljes belsőépítészet megtervezéséért. Ötleteinek köszönhetően a Market 6.0 irodájának minden egyes szegletét a kettősség teszi izgalmassá és szerethetővé: ez az a hely, ahol egyesül és kiegészíti egymást a rend és a káosz, az indusztriális és a természetközeli, a racionális és az emocionális.

A Market cégcsoport szinten is megjelent „Az Év Irodája” versenyen

„Az Év Irodája” versenyen a Market cégcsoport több tagja, több kategóriában is képviseltette magát:

  • a Property Market „Az Év Fejlesztő Cége 2020” kategóriában,
  • a BudaPart CITY irodaház „Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje 2020” kategóriában,
  • a BudaPart GATE irodaház „Az Év Legzöldebb Projektje 2020” és „Az Év Kereskedelmi Fejlesztése 2020” kategóriákban,
  • a BudaPart otthonok „E” épület „Az Év Tervezett Lakó Projektje 2020” kategóriában, míg
  • a BudaPart othonok “B” és “D” épületek „Az Év Lakóingatlan Fejlesztése 2020” kategóriában

rendkívül erős mezőnyben került a fináléba, a döntős cégek közé.

 

További információ: www.market.hu

 

 

Forrás: Market Zrt.