Új rekord született az építőiparban

137
1.ábra. Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2022. 1. negyedév)

Kiugróan magas Aktivitás-Kezdés mutatóval indult az idei év a hazai építőiparban. 2022 első három hónapjában közel 1300 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Az első negyedéves Aktivitás-Kezdés új rekordnak számít, soha ilyen magas összegben nem indultak el építkezések egy negyedév alatt. Az eddig csúcsnak számító, 2021 második negyedévi szintet közel 37 százalékkal szárnyalta túl az összeg. Az ugrásszerű növekedés azonban elsősorban két nagy projekt elindulására vezethető vissza, a Budapest-Belgrád vasúti korridor Soroksár – Kelebia szakaszának és az M44-es Kecskemét és Szentkirály közötti szakaszának munkálataira. (1.ábra)

Stagnáló magasépítési aktivitás

2022 első három hónapjában valamivel több mint 430 milliárd forintot tett ki a megkezdett magasépítési beruházások értéke, ami jó évkezdetnek tekinthető. Az Aktivitás-Kezdés valamivel alatta maradt az előző év azonos időszaki értékének, 2021 utolsó két negyedévéhez viszonyítva azonban nem látszik jelentős változás a magasépítési Aktivitás-Kezdés mutatóban, 2020 április és december közötti időszakánál pedig lényegesebb jobb számokat hozott az idei első három hónap.

A magasépítéseken belül a lakáscélú magasépítéseket mérsékelt Aktivitás-Kezdés jellemezte, 90 milliárd forint alatt maradt a megkezdett építkezések összege. A nem lakáscélú magasépítések Aktivitás-Kezdés mutatója 2022 első negyedévében összesen közel 350 milliárd forintot tett ki, ami ugyan 2021 első két, nagyon erős számokat hozó negyedévétől elmarad, ugyanakkor szinte megegyezik a tavalyi év harmadik és negyedik negyedévének értékeivel.

2022 első három hónapjában a legnagyobb elinduló magasépítési projektek közé tartozott a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia Sukorón, az eMAG logisztikai központ Dunaharasztiban, valamint az ActiCity Rendezvényközpont Veszprémben. Budapesten kivitelezési fázisba lépett többek között a BEM Center irodaház és a Kimpton Hotel építése a II. kerületben, illetve a Corvin 7 irodaház II. üteme a VIII. kerületben.

Nagy számokat hozott az évkezdet a mélyépítésekben

A Budapest-Belgrád vasútvonal Kelebia és Soroksár közötti szakasza, valamint az M44-es Kecskemét és Szentkirály közötti szakasza esetében a kivitelezések elindulása a hazai mélyépítések megugró Aktivitás-Kezdés mutatóját hozta. A megkezdett beruházások összértéke példátlanul magasra, 850 milliárd forintra rúgott 2022 januárja és márciusa között, ami még a korábbi rekord nagyságú 2018 első negyedéves értéknek is kétszerese. Figyelemre méltó, hogy a mélyépítéseket tekintve a 2022-es év első három hónapjának Aktivitás-Kezdés mutatója meghaladta mind a 2020-as, mind a 2021-es teljes évre vonatkozó értéket.

Az előbbiekben említett két nagy beruházás miatt a mélyépítéseken belül az induló út-és vasútépítések összértéke közel 800 milliárd forintot tett ki, ami toronymagasan az elmúlt évtized legkiemelkedőbb értéke. A nem út- és vasútépítés mélyépítési projektek ezzel szemben 2021 utolsó két negyedévéhez hasonlóan ismét alacsony összegben indultak.

A legnagyobb mélyépítési projektek között van, a korábbiakban már említett két giga beruházás mellett például a 33. főút debreceni II. szakaszának fejlesztése.

Nyugat-Magyarország részesedése visszaesett

Az idei év első három hónapjában Közép-Magyarország részesedése volt a legmagasabb a megkezdett kivitelezési munkákból, 46 százalék, ami több százalékpontos növekedést jelent a korábbi éveket jellemző arányhoz képest. Az építési fázisba lépő projektek összértékének 38 százaléka jutott Kelet-Magyarországra. Ezekkel párhuzamosan Nyugat-Magyarország részesedése közel a felére esett, csupán 16 százalékot tett ki, szemben a 2014-21 közötti időszakra jellemző 29 százalékos értékkel.

Az elmúlt egy évet tekintve az összes régió közül a Dél-Alföldön és Budapesten volt a legmagasabb az elindult beruházások összértéke. Az elemzés második felében részletesen is vizsgált Nyugat-Dunántúlhoz a kivitelezések összegének 6 százaléka tartozott.

2. ábra. A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2022. 1. negyedév)

Mérsékelt maradt a társasházi lakásépítés-indítás

Egyelőre az új társasházi projektek indítását mérsékelt ütem jellemzi, az év első három hónapjában a tavalyi év utolsó negyedévéhez képest csökkent a megkezdett társasházi kivitelezések összértéke, ahogy a tavalyi első negyedévtől is elmaradtak a számok. Idén január és március között 85 milliárd forintot tett ki a társasházi Aktivitás-Kezdés. A fejlesztőket az óvatosság jellemzi a beruházások elindítását illetően. A piaci bizonytalanságok, mint az építőanyag jelentős, és előre nehezen megjósolható ütemű drágulása és az ellátási láncokkal kapcsolatos problémák nehezítik a projektek tervezhetőségét, illetve a dráguló finanszírozás miatt a kereslettel kapcsolatos kockázatok is a lassabb indításra ösztönözhetik a beruházókat.

2022 első negyedévének legnagyobb elindult projektjei közé több budapesti építkezés tartozott, ilyen a BudaPart társasház BRG épületének építése a VI. ütem keretében a XI. kerületben, illetve a Le Jardin társasház I üteme és a BLU lakópark komplexum a XIII. kerületben.

A 2022 januárja és márciusa között befejezett projektek összértéke valamivel 40 milliárd forint felett alakult, ami az elmúlt évek legalacsonyabb Aktivitás-Befejezési mutatója. Mindemellett az előrejelzések szerint az idei év során rekordok közeli átadás várható a társasházi lakásépítésekben. Hozzá kell azonban tenni, hogy a korábban említett problémák, mint a szállítási láncok megszakadása lassíthatják a beruházások átadását, ami miatt egyes projektek az előzetesen tervezettel szemben jövőre csúszhatnak át.

A megindult társasházi építkezések régiók közötti megoszlása meglehetősen egyenlőtlen volt 2022 első negyedévében. A kivitelezési fázisba lépő lakásépítések összértékének 72 százaléka Közép-Magyarországon koncentrálódott, Budapesten 71%, ami több, mint 10 százalékponttal meghaladja a 2014-2021 között jellemző arányt. Kelet- és Nyugat-Magyarország súlya eközben csökkent, az előbbi Aktivitás-Kezdés mutatóból való részesedése csupán 12 százalékot tett ki.

Nyugat-Dunántúl

Az idei év első negyedévében bővülés volt megfigyelhető a Nyugat-Dunántúlon induló építőipari kivitelezésekben. Még úgy is, hogy a korábban említett, és az első negyedév számait jelentősen feljebb tornázó két gigaprojekt nem ehhez a területhez kötődött. Az Aktivitás-Kezdés mutató értéke a Nyugat-Dunántúlon a 90 milliárd forintot közelítette, ami magasabb, mint 2021 bármelyik negyedévében volt. Az első negyedév javuló számai még kevésbé látszottak a legutóbbi 4 negyedéves értékeken a gyenge 2021-es számok miatt, az elmúlt egy évben a magasépítések esetében az Aktivitás-Kezdés 150 milliárd forint alatt maradt. A mélyépítéseknél az elmúlt 4 negyedévben valamivel több mint 70 milliárd forintos összegben indultak el kivitelezések. A kezdődő építőipari munkálatok összértékét tekintve egyébként a csúcsévnek 2018 számított a Nyugat-Dunántúlon, amikor az M85-ös út munkálatai jelentősen felfelé lökték az Aktivitás-Kezdés mutatót, de ekkor indult el például az M8-as Körmend-Rábafüzes szakaszának kivitelezése is.

3. ábra. Elkezdett és befejezett építőipari projektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg Nyugat-Dunántúlon, folyóáron, legutóbbi 4 negyedév adatai összesen. (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2022. 1. negyedév)

A társasházi lakásépítések esetén az elmúlt két év legmagasabb Aktivitás-Kezdés mutatóját produkálta a Nyugat-Dunántúl 2022 első negyedévében. Ebben a régióban 2016-18 között volt a csúcson az induló társasházi lakásépítési projektek összértéke, ezután csökkenésnek indult, azóta pedig az éves összegek stagnáltak. 2017 és 2018 között több nagyobb összegű projekt kivitelezése kezdődött meg a régióban, például a City House lakópark Mosonmagyaróváron, vagy a Rakpart22 társasház és a Vénusz Garden társasház Győrben. Bár 2020-21-ben alacsonyabb volt az Aktivitás-Kezdés, ekkor is indultak beruházások, mint a Márta Rezidencia idősek otthona Nagycenken, illetve a Keszthely Bay Resort lakópark I üteme Keszthelyen. Az idei első negyedévben a legnagyobb projektek között kezdődött meg a Hattyú utcai társasházak építése Győrben.

A KSH számai szerint az utóbbi két évben 2020 és 2021-ben lényegesen kevesebb lakásépítési engedélyt adtak ki a Nyugat-Dunántúlon, mint 2016-2019 között. Különösen alacsonyabb volt a nem egylakásos épületben helyet kapó otthonokra kiadott engedélyek száma. Azon társasházi projektek azonban, melyek az idei évben még megszerzik az építési engedélyt 2026 végéig 5 százalékos áfa mellett értékesíthetik lakásaikat, tehát az engedélyeztetés idén még növekedhet is akár, ami már látszott az első negyedévben is. Ezek a beruházások azonban várhatóan csak akkor indulnak majd el, ha azt a piaci környezet is lehetővé teszi.

A nem lakáscélú magasépítéseknél 2020 és 2021 kimagasló Aktivitás-Kezdést hozott a Nyugat-Dunántúlon. Az ekkor indult projektek között olyan beruházásokat találhatunk, mint a Port Hotel Medical & Spa szálloda Hévízen, a Mindszenty József Múzeum beruházás, vagy a Nestlé Purina állateledelgyártó üzem T4 üteme Bükön. A 2021-ben kezdődött legnagyobb nem lakáscélú magasépítési projektek között említendő a Vízi Élménypark élményfürdő Győrben, valamint a Nestlé Balaton üzemépülete Bükben.

A nem lakáscélú magasépítések esetében az idei év sem indult rosszul, a kiugróan magas számokat hozó 2020 utolsó és 2021 első negyedéve után az utóbbi hat év harmadik legmagasabb Aktivitás-Kezdése jellemezte a régiót. 2022 februárjában indult el például a kőszegi Kutató-Fejlesztő Központ és Campus felsőoktatási épület építése.

A Nyugat-Dunántúlon 2018 hozta messze a legmagasabb mélyépítési Aktivitás-Kezdést, ami az M85 gyorsforgalmi út különböző szakaszainak építésének köszönhető, de ekkor indult az M15 autóút M1 autópálya-Rajka közötti szakaszának beruházása, valamit a már említett M8 gyorsforgalmi út Körmend-kelet-Rábafüzes közötti szakaszának építése is. A 2018 utáni években 1-1 nagyobb projekt indulása kapcsán ugrott meg a mélyépítések esetében az Aktivitás-Kezdés mutató, mint például az M85 gyorsforgalmi út Fertőrákos csomópont- Sopron országhatár szakasz építése volt 2019 Q3-ban, vagy a 83. főút Győr és Tét közötti két szakaszának beruházásai 2020 Q3-ban.

A régióban megkezdett mélyépítési munkák összege 2022 első három hónapjában kiemelkedően nagy volt a 2021-es év bármelyik negyedévéhez viszonyítva, szinte közelítette a tavalyi teljes év Aktivitás-Kezdés értékét.

_____________________________________________________________________________Az EBI Építésaktivitási Jelentésről

A kutatás célja: A projektadatbázis rendszeres (negyedévenkénti) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.

A készítők: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az iBuild a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

 

További információ:
https://www.ibuild.info/ebi-cma/2022/1/HU/ebi_epitesaktivitasi_jelentes_kivonat.html,
ebi@ibuild.info