Új tagot igazolt az Újház felsővezetői csapata: Bagaméri László október 10-től tölti be a kereskedelmi igazgató pozícióját. Az új vezető a Praktikertől érkezett az Újházhoz és közel 30 éves szakmai múlttal rendelkezik többek között az áruháznyitás, a választék kialakítása, működésfejlesztés, és a hosszútávú értékesítési stratégia megvalósítása terén.

A cég közölte, Bagaméri László a jövőben kiemelten tervezi kezelni a fenntarthatóság ügyét, illetve fontosnak tartja felkészíteni az Újházat arra, hogy mind szakértelem, mind kínálat terén ki tudja szolgálni a gyorsan változó vásárlói igényeket.

„Megtiszteltetésnek érzem, hogy egy olyan nagy múltú céghez csatlakozhatok, mint az Újház. Kereskedelmi igazgatóként arra fogok törekedni, hogy azokat az értékeket, amelyeket a vállalat negyed évszázados működése során elért, a stabilitást, a vásárlóközpontúságot, a szakértői szerepet, a továbbiakban is megőrizzük. Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos, hogy ne csak kövessük a trendeket, hanem előttük járjunk, és ne csak kiszolgálni tudjuk az újabb vásárlói igényeket, de megoldásokat, válaszokat is kínáljunk a felmerülő kérdéseikre” – mondta el terveivel kapcsolatban az új igazgató.

Bagaméri László korábban a Tesco Global Stores több régiójának működési igazgatója volt, több évtizedes hazai és nemzetközi kereskedelmi tapasztalattal rendelkezik multinacionális vállalatoknál. Hobbija az autóversenyzés, 2010-ben országos rali bajnok is volt.

Forrás: sajtóanyag