Európában bárhol megállná helyét az a révfülöpi nyaraló, amelynek látványát alapvetően meghatározza a tetőn és a homlokzat egy részén megjelenő tartós anyag, a PREFA alumínium. A tető szépsége és tartóssága azonban csak második nekifutásra lett az épület valódi védelme. Megmutatjuk, miért.
Révfülöpön, a fák között megbújó nyaraló időtlen szépségéhez az immáron megfelelő minőségű korcolt alumínium burok kivitelezése is hozzájárul. Az épület kapcsán könnyedén számba vehetjük a végeredményt befolyásoló tényezőket, amelyekre egy ilyen munka során az első kivitelező nem, de a második már odafigyelt.
A bádogosmunka ugyanis elsőre erősen megkérdőjelezhető minőségben készült el. A megrendelő jogosan döntött úgy, nem hagyja annyiban. Nehéz feladata van mindig annak a szakembernek, aki mások elrontott munkáját kell kijavítsa, vagy azt folytatva rendbe hozza. Esetünkben is ez történt. Amikor ugyanis a nagyjából 90 %-ban elkészült homlokzatburkoláshoz a PREFA szakértői megérkeztek, azonnal látták, nem hozzáértő kezekbe került a munka. Az alapvetően könnyen kezelhető, a homlokzat és a tető burkolására kiválasztott anyag, az alumínium burok kijavítására a tulajdonos kérésére a gyártó új kivitelezőt ajánlott.
A második nekifutásra elkészült tető és homlokzat minőségi kialakításához pedig nem fért kétség. „A kijavítást a teljes burkolat visszabontásával kellett kezdeni, sőt az alátétszerkezetet is át kellett alakítani.” – mondta Főczény Árpád, bádogosmester, akinek szakmai pályafutása alatt sajnos nem ez volt az első eset, hogy más munkáját kellett folytatnia, helyrehozni, vagy éppen újrakezdenie. „Volt már rá példa, hogy beázás vagy esztétikai hibák miatt újraépítettünk burkolatot, ami a megrendelőnek komoly anyagi terhet is jelenthet. Ezúttal nem csak a megrendelő, de a tervező is nagyon elégedett volt a végeredménnyel.”
A fehér homlokzattal látványos kontrasztot alkotó, egyszerre műszaki és esztétikai szerepet is játszó, átforduló homlokzatként vagy átforduló tetőként is aposztrofálható műszaki megoldás valóban csak hozzáértő kézbe való.
Az eset kapcsán Virth Csabát, a PREFA alkalmazástechnikai vezetője is megerősítette, hogy mindig nagy kihívást jelent egy korábban elrontott projektet teljes mértékben helyrehozni. Mindez ezúttal pedig Főczény Árpád bádogos keze munkáját dicséri.
Ennek kapcsán tekintettük át, melyek azok a tényezők, amikre kiemelten érdemes figyelni átforduló homlokzat korcolt alumínium burkolatának kivitelezése során?
A korcolt lemezfedéssel kialakított átforduló homlokzatnál döntően esztétikai kérdés a korcosztások harmonizálása az épület különböző síkjain, a tetőn és a homlokzaton. Esetünkben ezt bonyolította az építészeti elképzelés szerint megépített rejtett ereszcsatorna, aminél a megfelelő geometria és rétegrendi kialakítására kiemelt figyelmet kellett szentelni. Általánosságban igaz, hogy a síkok egymáshoz, illetve egyéb szerkezetekhez – vakolt felületekhez, nyílászárókhoz – való illesztése, a csatlakozások körültekintő megépítése a külső behatásokkal szembeni védelem tekintetében elsődleges fontosságú. Emellett persze az esztétikai szempontokat is érdemes szem előtt tartani.
Legalább ilyen jelentőségű, főleg épületfizikai- és az épület hosszútávú működése szempontjából is a burkolat kiszellőztetésének módja. A kivitelezőnek arról kell döntenie, hogy az ilyen helyzetben egyben vagy síkonként oldja meg az átszellőzés kérdését.
„Egyszerre kell ugyanis megoldani, hogy a kiszellőztetés során megfelelő mennyiségű levegő jusson a szerkezetbe, miközben akadályozni kell a csapadék minden formájának a szerkezetbe jutását. A kivitelező ezekre és a legapróbb részletekre is ügyelve dolgozott: kijavították az elrontott ablakkávákat, a belső helyzetű csatorna is megfelelő geometriát kapott, és a korcok kiosztása, elrendezése és annak kivitelezése is szakszerűen készült a teljes épületen.” – tette hozzá a gyártó szakértője. – „Mindezzel nem csupán kárpótolta a megrendelőt a korábban elrontott munkáért, de egészen biztosan szerzett a bádogos szakmának egy új rajongót is, aki már az épület második ütemét fontolgatja. Itt az elsőt befejező bádogosmesternek biztosan lesz feladata.”’
És mit érdemes megjegyezni a sokoldalú Prefalz anyagról?
19 standard színben, sima és stukkó felülettel, minden rendszertartozékkal együtt kínlja a PREFA a tetőn és a homlokzaton is jól mutató Prefalz alumínium burkolati anyagokat. A nagy teherbírású, hosszú élettartamú építőanyag nem rozsdásodik. A P.10 kiváló minőségű felület-tartóssága a coil coating eljárásból adódik, ez a bevonat évtizedeken át védi a lemezt az időjárás viszontagságaitól, a szennyeződésektől és felel azok színtartósságáért.
Nyaraló, Révfülöp
Bádogos kivitelező: Főczény Árpád
Építészet: Hild Bernadett
További információ: https://www.prefa.hu/