Hömpölygő tömeg a kiállításon, érdeklődőkkel teli szekciótermek a szakmai előadásokon – ez jellemezte a pandémia miatt tavaly elmaradt, ám 2022-ben jelenléti formában február 24-25-én megrendezett XV. Pollack Expo Szakmai Kiállítást és Konferenciát.

Az esemény a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) legkiemelkedőbb szakmai rendezvénye, egyben az egyetem, az ipar és a mérnöktársadalom találkozóhelye. A Pécsi Expo Centerben a kétnapos rendezvényen mintegy 1500 résztvevő több mint 110 kiállító standján ismerkedhetett meg a műszaki, illetve a mérnöki tudományok újdonságaival és megoldásaival, vehetett részt a szakmai bemutatókon, illetve mintegy 100, az építőiparhoz, az épületgépészethez és a gépészethez, az informatikához és a környezetiparhoz, valamint a villamosiparhoz kapcsolódó szakmai előadást hallgathatott meg a környezettudatos építőanyagoktól a hidrogéntüzelőanyag-cellás technológiákig, a 3D-nyomtatástól a mesterséges intelligenciáig.

A kiállítóterekben nemcsak nézelődésre, tájékozódásra volt lehetőség, hanem egyes berendezések, felszerelések kipróbálására is. Például az érdeklődők egy VR-szimuláció által valósághűen megtapasztalhatták a munkavédelmi eszközök fontosságát, mert ha nem viselik a zuhanásbiztonsági felszerelést – amit a helyszínen magukra is ölthettek –, könnyen a mélybe zuhanhatnak egy felhőkarcoló tetejéről. Az építőmérnök-hallgatók egy látványos zsaluzatépítő versenyen próbálhatták ki tudásukat, de a rendezvényen zajló, a PTE KTK-val közösen megrendezett cleantech fókuszú Simonyi Hackathon is próbára tette a hallgatók megoldóképességét. Egy szórakoztató és izgalmas verseny keretében olyan környezetbarát megoldást kellett találniuk a különböző szakterületek képviselőiből álló csapatoknak, amely már konkrét termék- vagy szolgáltatásötletet is tartalmazott.  Emellett az expo ezúttal is lehetőséget adott a Baranya Megyei Mérnöki Kamara, valamint a Dél-Dunántúli Építész Kamara tagjainak akkreditált előadások meghallgatására.

A Pollack Expot a tradíció, innováció, kooperáció fogalomhármasa jellemzi, utóbbi a Műszaki és Informatikai Kar ipari szereplőkkel, intézményekkel való együttműködéseire is utal. A rendezvényen jelentették be, hogy a Huawei Technologies Hungary a 2021/22-es tanév második félévében a kutatás-fejlesztést ösztönző pénzalapot hozott létre a karon. Jason Xie, a vállalat magyarországi igazgatója elmondta, a Huawei SEEDs Kiválósági Ösztöndíjprogramba bekerülő, mentortanárok segítette hallgatókat és hallgatói csapatokat a cég több tíz millió forinttal, valamint technológiai eszközökkel is támogatja kutatási, fejlesztési és tanulmányi céljaik megvalósításában. A projektek során a leendő mérnökök fontos gyakorlati tapasztalatokra tehetnek szert, interdiszciplináris kutatásokat végezhetnek és digitalizációs demók, többek között a Huawei Harmony OS operációs rendszerének fejlesztéséhez kapcsolódhatnak.

A szakmai rendezvényen írták alá az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és a kar stratégiai együttműködési keretmegállapodását, amely a két fél rendszeres tudás- és tapasztalatcseréjét, kutatás-fejlesztési projekteket, közös oktatási-képzési programokat, valamint kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiaalkotást tesz lehetővé. Ugyancsak együttműködési megállapodást írt alá a kar, illetve az egyetem vezetése a Baranya Megyei Mérnöki Kamarával a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos tudáscsere biztosítására, a mérnöki tevékenységek és beruházások területén élvonalbeli tudás és technológia létrehozására. A Pollack Expon bejelentették, hogy a Protecta Elektronikai Kft. a magas színvonalú elméleti és gyakorlati oktatás megvalósítása érdekében a legújabb generációjú digitális védelmekkel támogatja a Műszaki és Informatikai Kar villamosmérnöki képzését. A vállalkozás által biztosított védelmi készülékekkel lehetőség nyílik laborkörülmények között akár egy teljes alállomási középfeszültségű mező védelmi rendszerét modellezni.

Nagy értékű pénzjutalomban részesítette a Körber Hungária Gépgyártó Kft. a korábban meghirdetett Körber Innovathon hallgatói innovációs ösztöndíjpályázat nyerteseit. A MIK-en külső tanszéket működtető, így az oktatásban is jelentős szerepet vállaló iparvállalat valós vállalati problémákra várt megoldást a hallgatóktól, akik olyan életképes ötletekkel álltak elő, amelyeket a vállalat át is ülteti a valóságba a Körber pécsi gyárában. A versenyre 35 csapat jelentkezett, ebből négyet díjaztak 500-500 ezer és 1-1 millió forinttal. Az eseményen négy cég, a BAUDER Kft., a BELIMO Automation G.m.b.H, az UPONOR Épületgépészeti Kft., valamint a Rohde & Schwarz-Österreich GmbH Közvetlen Kereskedelmi Képviselete vehette át a Pollack Expon való közreműködéséért, a képzés támogatásáért a kar által alapított Pollack Expo Díjat.

 

Forrás: PTE MIK