Fotó: Jakab Mónika

Rohamosan növekszik az építőanyagok ára, a drágulást fokozza az ukrajnai háború, ilyen ütemben megfizethetetlenek lesznek a közberuházások – figyelmeztetnek az építőipari munkáltatók.

Rendkívül érzékenyen érinti az építőipart az építkezési anyagok drágulása, az áremelkedések legsúlyosabb következménye lehet, hogy leállnak a közberuházások – kongatta meg a vészharangot Adriana Iftime, a romániai építkezési vállalatok munkáltatói szövetségének igazgatója. A vállalkozó szerint tavaly a fejlesztési minisztérium sietett a segítségükre, hogy a drágulások miatt aktualizálhassák a közberuházások értékét, ám 12–14 százalékos árnövekedést fogadtak el, miközben a kivitelezési ár 20 százalékkal is növekedhetett.
Tavaly az építőanyagok átlag 40 százalékkal drágultak, ám voltak olyan anyagok – a vasbeton, vagy a műanyag termékek –, melyek ára megkétszereződött” – sorolta Iftime.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Románia jelentős mennyiségű építkezési anyagot importál Ukrajnából, de az építőtelepeken használt anyagok 70 százaléka külföldről érkezik, sőt a Romániában gyártott termékek alapanyaga is exportból származik. Mindez oda vezethet, hogy folyamatosan drágulni fog az építkezés, miközben a hazai vállalatoknak be kell illeszkedniük egy árkeretbe. Szép álom marad a helyreállítási terv? „Az ágazat már több mint egy éve azzal küzd, hogy megszakadtak a beszállítási láncok, a drágulás mellett a munkaerőhiány súlyosbítja a helyzetüket. Az elmúlt év végén újra megkezdődött a kivándorlás, a romániai munkások nyugaton keresik a megélhetést, a helyüket ázsiai munkaerővel igyekeznek pótolni” – mutatott rá Adriana Iftime, aki attól tart, hogy ilyen körülmények között nem sikerül elkölteni a helyreállítási tervben Románia által lehívható európai uniós alapokat.
„Még nincsenek kiírások, ez azt jelenti, hogy az építkezések leghamarabb csak jövőre kezdődhetnek el, akkor három év áll majd a rendelkezésünkre, hogy elköltsünk 16–17 milliárd eurót út-, kórház- és hálózatépítésre. Ez jelenleg lehetetlennek tűnik, félő, hogy a helyreállítási terv csak egy szép álom marad – szögezte le az építőipari vállalkozó.

Brutálisan megnőttek a határidők Nagyon nehéz helyzetbe kerültek az építkezési vállalkozók, még olyan körülmények között is, hogy törvényes lehetőségük van arra, miszerint a közberuházások terén az aláírt szerződésekben aktualizálják az árakat – erősítette meg lapunknak Boér Lehel, a Depo háromszéki barkácsáruházlánc tulajdonosa. Kifejtette, vannak olyan anyagok, melyek esetében naponta harangoznak be drágulást a beszállítók, közben az árakat a statisztikai hivatal három hónapos adatai alapján lehet újraszámolni. Mint mondta, Ukrajna nagy játékos volt a fémstruktúrákat érintő termékek, a vas romániai piacán, így ezek az anyagok nagyban már nem elérhetőek. A nagy importőrök naponta jelentik, hogy mennyivel emelkedett az ár, tulajdonképpen csak arról értesítik a kereskedőket, hogy mennyibe kerülne a termék, ha lenne, de valójában nincs.Kelet-Európa nagymértékben függött az ukrán vastól, nem jönnek a szállítmányok” – részletezte a vállalkozó. Elmondta, a lerakatokban, így nála is, még van betonvas, de már nem tud eladni, mert hatalmas hullám volt a magánszemélyek részéről, nagyon sokan kifizették az előleget. Most azokat a rendeléseket leszállítják, de újakat nem tudnak elfogadni.

A romániai kőzetgyapot-termelés eközben az igények 65–70 százalékát fedezte, a többi külföldről érkezett, ám az import már tavaly akadozott, hiszen a többi országban is meglódultak a felvevő piacok, az építkezések, beruházások állami támogatásával. „Maradtunk a hazai termeléssel, ám a beszállítási határidők brutálisan megnövekedtek. A tavaly decemberi rendeléseket most kezdik szállítani, a mostani rendeléseket augusztusra ígérik” – részletezte Boér Lehel.
Elmondta, olyan eset is előfordult, hogy leadta a rendelést az importtermékre február végén, és jelezték, hogy az idei kvótáját ezzel elhasználta. „Ha valaki házat akar építeni, téglára, vasra, cserépre és faanyagra van szüksége, hogy pirosba felhúzza. Eddig az volt a szokás, hogy az előnyös árért ezeket csomagban megvették, ám most nem tudja a kereskedő elfogadni az előleget, mert nem tudja, honnan, mikor és mennyiért tud majd vasat rendelni” – magyarázta Boér Lehel. Hangsúlyozta, ez a krízis is meg fog oldódni, de az árak már nem esnek vissza a korábbi szintre, mert ez már nem spekulatív drágítás. „Az építőiparban most következik a szezonstart, egy kereskedőnek az a legkellemetlenebb, hogy nem tudja kiszolgálni a vevőit” – szögezte le a vállalkozó, aláhúzva, nem azért nem szerzi be az árut, mert drága, magasabb áron is megvenné, mert mindig akad a drága termékre is vevő, de vas például nincs a piacon, és a termékek többségénél látványosan megnövekedtek a beszállítási határidők.

A pánik nem tesz jót a piacnak Az elmúlt év második felére stabilizálódni kezdtek az árak, most újra elszabadultak – emelte ki Stier Attila építészmérnök, a székelyudvarhelyi Bestatics cég társtulajdonosa. Felidézte, tavaly már árrobbanás volt a vas esetében, most az akkori 4 lejes ár 7 lejre emelkedett. Meglátása szerint a magánépítkezésben is csökkenni fog a ritmus, mert az építőanyag drágulása miatt mindenki kétszer megfontolja, mielőtt belevág. A kisebb projekteknél még egyelőre nem okoz fejfájást a kialakult helyzet, igyekeztek rászámolni a drágulásokat, de a következő megrendeléseknél már kérdésesek az árajánlatok. Valószínűleg limitált határidőre, egy-két hétre tudnak majd árakat mondani, vagy belefoglalják a szerződésbe, hogy ha az anyagok 15–20 százaléknál többel drágulnak, újra kell tárgyalni az építkezés árát. A jelenlegi helyzet később csapódik le az iparágban, ám a vállalkozó óva int a pániktól.
Hangsúlyozta: a tömeghisztéria nem tesz jót, felsrófolhatja az árakat, ezért azt javasolja, hogy mindig hivatalos forrásból kell tájékozódni az árakról is, megnézni például a tőzsdén, hogy alakul a vas ára. „Ha ott nincs nagy mozgás, alaptalan a pánik, és nem kell előre nagy mennyiségeket felvásárolni, bár az árak alakulását illetően jelenleg nehéz jóslatokba bocsátkozni” – összegezte Stier Attila.

 

Forrás: https://kronikaonline.ro