Példamutató vállalat csatlakozott a fenntartható építés ügyéhez

541

2023 januárjától a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) tagjai között köszöntheti a Budapest Airport Zrt.-t. A csatlakozás a vállalat mérete és befolyása miatt is jelentős, hiszen a magyar repülőtér üzemeltetője olyan karbonlábnyom-csökkentési programot visz, amely az egész piaci számára követendő példa lehet.

„A Budapest Airport Zrt. komoly karbonstratégiával rendelkező és valós változtatási szándékú vállalat. Nemcsak felelős gondolkodó, hanem aktív cselekvő is a környezettudatosság területén. Jó gyakorlataik megismerésével új tudással gazdagodhatunk” – nyilatkozta a tagsági oklevél átadásakor Barta Zsombor, a HuGBC elnöke.

A Budapest Airport elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, így stratégiájának egyik alappillére a fenntarthatóság. Ennek mentén a fejlesztéseink során is kiemelt szempontként kezeljük az épületek energiafelhasználásának optimalizálását, a megújuló energiaforrások használatát és az építési munkák során keletkező hulladék újrahasznosítását – mondta Katona Sarolta, a Budapest Airport fenntarthatósági vezetője. Hozzátette: – Azt is hasonlóan fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan monitorozzuk a környezettudatos fejlődéshez szükséges gyakorlatokat, eszközöket, és munkatársaink, partnereink tudatosságát is növeljük e téren. Azzal, hogy csatlakoztunk a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületéhez, egy olyan szakmai közösség tagjává váltunk, ahol megoszthatjuk egymással a fenntartható építkezéssel kapcsolatos tudást és tapasztalatokat, jó gyakorlatokat.”

A vállalat klímasemlegességgel kapcsolatos állásfoglalásában olvasható, hogy ugyan a világ üvegházhatású gázkibocsátásának csupán 2%-ért felelős a légiközlekedés, és a repülőterek ennek mindössze 5%-áért felelnek, a csökkentés mégis a világ összes légikikötőjének közös felelőssége.

A Repülőtéri Karbon Akkreditáció (Airport Carbon Accreditation) keretében a társaság 2010 óta végzi üvegházhatású-gázkibocsátásának a törvényileg előírt szabványhoz képest összetettebb, részletesebb felmérését. 2018-ban elérte, és azóta is fenntartja a karbonsemleges (Level 3+) szintet. Célja, hogy idén elérje a jelenleg elérhető legmagasabb (Level 4+) minősítést.

Ennek eléréséhez a környezeti felelősségvállalás és a konkrét fejlesztések mellett erőteljes kreativitásra, innovációra és a repülőtéren működő többi üzleti vállalkozás aktív bevonására is szükség van. Ennek eredményeképpen az egy utasra eső szén-dioxid-kibocsátás 2013 és 2018 között közel 50%-kal csökkent.

A társaság 2019-ben csatlakozott az ACI NetZero by 2050 elnevezésű kezdeményezéséhez is, amelynek keretében másik 190 repülőtérrel együtt vállalta, hogy legkésőbb 2050-ig nullára csökkenti a repülőtér működéséből eredő szén-dioxid-kibocsátását.

Többek között a Budapest Airport csatlakozásával év eleje óta 131-ről 134-re nőtt a HuGBC tagsága.

 

Forrás: HuGBC