Videósorozat segíti azokat, akik állami támogatást igényelnének felújításra

Év végéig még igényelhetők az otthonfelújításra, korszerűsítésre fordítható állami támogatások. Ezekkel azért is érdemes élni, mert például a tetőtéri ablakok lecserélésével jelentősen csökkenthetőek otthonunk fűtési és hűtési költségei, ezzel arányosan pedig mérsékelhető az ingatlan karbonlábnyoma is. Az ablakcsere ráadásul viszonylag gyorsan elvégezhető, egy szakértő akár egyetlen nap alatt is be tudja szerelni az új, korszerű ablakokat. Így az otthontulajdonosok nem maradnak le az állami támogatásról, és még a téli fűtésszezon kezdete előtt javíthatnak otthonaik energiaegyensúlyán – a VELUX most egy videósorozattal is segíti a felújítás előtt állókat.

Egy tanulmány szerint az Európai Unió energiafogyasztásának 40%-át az épületek teszik ki. Ez azért is különösen fontos információ, mert az ENSZ szerint a cselekvés évtizedében vagyunk – az, ahogyan a következő években reagálunk a globális felmelegedésre és gazdálkodunk a forrásainkkal, döntő mértékben meg fogja határozni az emberiség jövőjét a bolygón.

Nem meglepő, hogy az ablakok szigetelőképessége és energiahatékonysága jelentős hatással van az épületek energiafogyasztására és a beltéri környezetre. Nagyszerű energiahatékonyságuknak köszönhetően a VELUX tetőablakok hozzájárulnak a lakások alacsonyabb energiafogyasztásához, ami fontos a globális energiafelhasználás visszaszorítása érdekében is, ennél azonban sokkal többrétű kritériumnak kell megfelelnie a lakásfelújítási terveinknek, ha valóban csökkenteni szeretnénk otthonunk ökológiai lábnyomát. A VELUX modelltetőtérben végzett mérései alapján a tetőablakok lecserélése után akár 2 Celsius-fokkal is lejjebb tekerhetjük a termosztátot, miközben az otthonunk komfortérzete nem változik: a jobban szigetelő ablakoknak és a lejjebb tekert termosztátnak köszönhetően az éves fűtési energiaigény így 1330 kWh-ról 807,5 kWh-ra csökkenthető, vagyis csaknem 40%-os energiamegtakarítást érhetünk el.*

„Amikor fenntarthatóságról beszélünk, mindig a nagyobb képet kell néznünk” – mondja Szücs-Winkler Róbert, a Denxpert fenntarthatósági szakértője. A fenntarthatóságnak három alappillére van. Ezek egyike a gazdasági fenntarthatóság, vagyis az, hogy megtérül-e számomra a befektetésem. Egy ablak esetében ez viszonylag könnyen kiszámítható, ha az ablak árát összevetem azzal, hogy mennyit spórolhatok meg a fűtési és hűtési költségeimen. A másik pillér a környezeti fenntarthatóság, vagyis, hogy okozok-e kárt a környezetemnek a vásárlásommal. A harmadik pedig a társadalmi fenntarthatóság, ennek tükrében azt kell megvizsgálni, hogy a cég, amelytől vásárolok, mennyire fenntartható módon működik, odafigyel-e például a karbonlábnyomára, vagy arra, hogy megújuló forrásokból fedezze a nyersanyag-szükségletét.”

A VELUX felelős nagyvállalatként jó példával jár elől, és ambiciózus célokat tűzött ki annak érdekében, hogy tetőtéri ablakai ne csupán a beltéri klímát javítsák, de a fenntarthatóság ügyét is támogassák.

Tetőtéri ablakaink tartós és minősített fából készülnek, és folyamatosan dolgozunk a karbonlábnyomunk csökkentésén” – mondta el Ritea Noemi, a VELUX Magyarország Kft. ügyvezetője. 2030-ra a VELUX teljes szén-dioxid-semlegességet szeretne elérni, 2041-ig pedig visszamenőlegesen, a vállalat teljes történetére nézve is semlegesítjük a kibocsátásunkat. Ennek érdekében számos környezetvédelmi törekvésünk mellett jelenleg a WWF-fel is együtt dolgozunk a föld erdeinek megőrzése érdekében. Az általunk felhasznált fa 96%-a FSC tanúsítvánnyal rendelkező forrásból származik, továbbá a VELUX partnerségre lépett a Hydroval is annak érdekében, hogy 2030-ra elérje az alumínium kilogrammonként 2,0 kg alatti szén-dioxid-kibocsátást, ami kevesebb mint egyötöde a 11,3 kg-os európai átlagnak. A Hydro a legjelentősebb alumíniumbeszállítónk, az alumínium pedig a károsanyag-kibocsátást egyik legnagyobb mértékben befolyásoló tényező. Az ilyen partnerségek azért példaértékűek, mert ökológiai lábnyomunkat csak partnereinkkel közösen csökkenthetjük.”

Ahhoz persze, hogy az ablakcsere valóban hatásosan szolgálja a fenntarthatóságot, elengedhetetlen, hogy jó minőségű ablakokat válasszunk, és átgondoljuk, megtervezzük a felújítást.

Hosszabb távon az éri meg legjobban, ha energiahatékonyságra törekszünk. Ilyenkor a nyílászárók napenergia-nyeresége magasabb, mint az ablakon keresztüli energiaveszteség. Fontos tehát, hogy a nagy szigetelési versenyben ne veszítsük el azt a fűtési erőt, amit egyébként a beáramló napfényből, teljesen ingyen kinyerhetünk” – mondta Páricsy Zoltán, okleveles építész. „A kutatások azt igazolják, hogy a fűtési szezonban a tetőablakok általában jobb energiaegyensúllyal rendelkeznek, mint a homlokzati ablakok” – teszi hozzá a szakértő az információs kisfilmben.

A téli időszakban a napenergia-nyereség pozitívan járul hozzá a fűtési igényhez. A redőnyök és rolók automatizált használatával érhető el a legoptimálisabb hőveszteség-csökkentés, és a kihasználtsági tényező is az évszakhoz igazítható. A külső redőnyök télen javíthatják az ablakok hőszigetelését, és ez az extra szigetelés csökkentheti a fűtési igényt. Mivel ezekben a hónapokban a napenergia-nyereség gyakran nagyobb jelentőséggel bír, mint a hőveszteség, az árnyékolókat érdemes csak éjszakára leengedni.

Napjainkban már rendelkezésre áll az a tudás és technológiai ismeret, ami lehetővé teszi, hogy épületeink világosak, takarékosan hűthetőek és fűthetőek legyenek, és egészséges beltéri klímát teremtsünk bennük” – mondta Mészáros Krisztián, a VELUX közép-kelet-európai régiójának alelnöke. „A mi felelősségünk, hogy ezt a technológiát és ismeretet a mindennapokban is alkalmazzuk, komfortosabbá téve otthonainkat a saját magunk számára, és megőrizzük a bolygó erőforrásait a jövő generációnak.”

A videósorozat harmadik részében Katona Márton független pénzügyi szakértő osztja meg az ablakcserével kapcsolatos gondolatait.

_________________________________________________________________________*A VELUX 95 m2-es modelltetőtérben végzett mérése 8 tetőablak és 250 mm-es szigetelés mellett. A 2,8 W/m2K U-értékkel bíró tetőablakokat jobb, 1 W/m2K hőátbocsátási-tényezőjű ablakokra cserélték.

 

Forrás: Velux