A Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi egyetemi innovációs házépítő verseny keretében felépült 10 mintaházat Szentendrén az ÉMI Tudományos és Technológiai Ipari Parkjában – az előző versenyektől eltérően – a két hetes versenyt követően még két hónapon át, egy meghosszabbított kiállítás keretében tekinthették meg az érdeklődők. A nulla energiás mintaházakra több mint 15 ezer ember volt kíváncsi. A szoláris falu 2020-ban megújulva, Mintaház- és élő laboratóriumparkként nyitja meg újra kapuit.

A Solar Decathlon Europe 2019 szervezője, az ÉMI Nonprofit Kft. – Szentendre Város Önkormányzatával, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel partnerségben – a 2019-es verseny rendezésének jogát innovatív megközelítésen alapuló pályázattal nyerte el.

A koeb csapat háza

A hagyománnyal szakítva elsőként tűzte ki célul olyan SD esemény rendezését, amely minél szélesebb körben ismerteti meg a fenntartható és innovatív építészeti tudásanyagot. Ezt a célt támogatva, a tömegeket érintő problémákra kínált környezettudatos építészeti megoldásokat a két hetes versenyszakaszt követően egy két hónapos időszakos kiállításon mutatta be az érdeklődőknek.

Az ingyenesen látogatható, szeptember 29-ig tartó kiállítást több mint 15 ezer érdeklődő – egyéni látogatók, szakmai csoportok, oktatási intézmények tanárai, diákjai – tekintette meg az ÉMI Tudományos és Technológiai Ipari Parkjában. Az SDE19 verseny keretében felépült bemutatóparkban a meglévő épületállomány felújítására, többek között az ún. „kockaházak” és a panelek élhetőbbé tételére született megoldásokkal, az energiahatékonyabb és ezáltal gazdaságosabb üzemeltetésre adott ötletekkel, innovatív építőanyagokkal ismerkedhettek meg a szakmai és lakossági érdeklődők.

A győztes francia H2030 csapat háza

A versenyházakból álló kiállítás bontási munkálatai szeptember 30-án kezdődtek, azonban a házaknak csak egy kisebb része kerül elszállításra. A szervező ÉMI szemléletformáló és széles körű tájékoztató célját szem előtt tartva, több ház marad a területen és 2020-ban, megújult formában, újabb házakkal bővülve Mintaház- és élő laboratórium-parkként várja majd látogatóit.

 

Az SDE19 keretében megépült nulla energiás házak mérései tovább folytatódnak, melyek adatai innovatív építőipari vállalkozásoknak, beruházóknak és kivitelezőknek, lakossági építtetőknek, a szakpolitikának, egyetemeknek, valamint kutatóknak egyaránt hasznos információ- és tudásanyagként szolgálhatnak majd. A jövőre nyitó parkban a tervek szerint vidékfejlesztési célokhoz kapcsolódó mintaházak is épülnek, továbbá egy kiállító csarnokban lehetőség lesz az építőipar szereplői számára bemutatni innovatív termékeiket.

A Mintaházpark központi helyszíne lehet olyan folyamatoknak, amelyeknek célja az innovációs és piaci termékek, épületek valós környezetben történő elemzése, tesztelése, bemutatása a megvalósításban érdekelt felek és végfelhasználók bevonásával. A Mintaházpark egyik kiemelt célja, hogy közvetítőként működjön a szereplők között a közös, fenntartható jövőt támogató értékteremtés érdekében.

 

További információ: www.sde2019.hu

 

 

Forrás: ÉMI Nonprofit Kft.