Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában jelentette be, hogy az egyébként ez év végén lejáró lakásépítések csökkentett, 5%-os áfáját még két évre meghosszabbítják. A miniszterelnök beszélt a rezsiköltségekről és a gázellátással kapcsolatos intézkedésekről is.

A kormány létrehozta a gazdasági növekedést megvédeni hivatott kabinetet, amelynek javaslatára a következő két évben is biztosítani fogják az egyébként lassuló lakásépítési piac támogatását az öt százalékos áfával – közölte Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ma reggel. A miniszterelnök elmondta, azt látták, hogy sokan felgyorsították a lakásépítési szándékukat, kapkodtak azért, hogy beleférjenek a mostani szűk határidőbe. Mint fogalmazott, erre nincs szükség, mert az eredetileg év végéig fennálló 5%-os lakásépítési áfát további két évvel meghosszabbította a kormány.

Az átlagfogyasztásig marad a csökkentett rezsi

Orbán Viktor a rezsiköltségekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott, a jövőben is minden magyar család megkapja a rezsicsökkentett árú áramot és földgázt, azonban csak az átlagfogyasztás erejéig. A kormányfő hangsúlyozta, ezzel minden magyar család ezután is spórol a villanyszámláján és a gázszámláján.

Elmondta: a rezsicsökkentés fenntartása tavaly 250-260 milliárd forintjába került a költségvetésnek, idén azonban az év végégig a számlák kipótlása akár a 2000 milliárd forintot is meghaladhatja, amit a magyar gazdaság már nem tud kitermelni. Hozzátette: ebben az évben ez a rendszer biztosan fenntartható. A kormányfő az októbert nevezte vízválasztónak, hiszen akkor derül ki, az európai gazdaság belesodródik-e egy háborús gazdaságba.

Közölte azt is, hogy a lakosság számára a kormányzat egy kedvezőbb piaci árat határozott meg, annak elkerülése érdekében, hogy a szolgáltatók akár egyetlen forint profitot is keressenek a lakossági szolgáltatás árán. A miniszterelnök hangsúlyozta, Magyarországnak lesz elég gáza, hazánkban nem a hiánya, hanem az ára okoz problémát. Elmondta, évek óta foglalkoznak azzal, hogy alternatív gáz-beszerzési útvonalak kerüljenek kiépítésre. Említette az elmúlt években kiépült Törökországtól Szerbián át érkező gáz-szállítási útvonalat, a horvát LNG-terminált, emellett közölte azt is, hogy megemelik az országon belüli földgázkitermelést és tárgyalnak további 700 millió köbméter gáz vásárlásáról az oroszokkal.

A miniszterelnök kiemelte, a kormány abban is segíteni kíván, hogy az emberek függetlenné tudjanak válni a gázfogyasztástól, ahol ez lehetséges. Elmondta: dolgoznak a Mátrai Erőmű leállított blokkjainak újraindításán, az Ózd környéki barnakőszénbányák újranyitásán. További intézkedéseik között említette, hogy az országból nem lehet kivinni tűzifát, az erdőgazdálkodásoknak tervet kell készíteniük a tűzifa kitermelésének növelésére, emellett egy kályha- és kazánprogram indításának előkészítése is zajlik.

Forrás: MTI