MÉASZ: 2019 negyedik negyedéve határozott lassulást hozott

718

Az egyes építőanyag gyártói szegmensekben tapasztalt folyamatok megerősítik, hogy 2019 negyedik negyedévében lassulás volt látható a magasépítéssel, ezen belül különösen a lakásépítéssel kapcsolatos építőanyagok piacain.

Az 5%-os újlakás-áfával tavaly év végével megvalósuló újlakás-projektek nyomán a cseréptermékek iránti kereslet az év végével megugrott,de a szerkezetépítő anyagoknál az utolsó negyedévet már a csökkenés jellemezte 2018 azonos időszakához képest, amely a sok párhuzamos projekt miatt időben széthúzva jelentkezik az építőkémiai és a homlokzati hőszigetelőanyagok, valamint az épületgépészeti termékek piacain.

Fotó: Jason Goh / Pixabay

Ez összefügg azzal, hogy számos új lakás átadása 2020 elejére csúszik át. 2019 egészében az építőanyag gyártói szegmensek jellemzően vagy stagnáltak vagy 5-10% között növekedtek, míg a teljes építőipar 22,2%-al nőtt tavaly.

A vidéki csok 2019 év közepi elindításának hatása még nem érzékelhető, azonban az 5%-os újlakás-áfa kivezetésével a vidéki megyeszékhelyeken határozottan visszaestek a sok szakipart vonzó, ténylegesen elindított  újlakás-építések. Az épületenergetikai korszerűsítések előmozdításához az ltp-kamattámogatás kivezetése nyomán láthatóan visszaszorulóban vannak lejáró ltp-megtakarítások,hasonlóösztönző nélkül a lakástulajdonosok jelentős arányban egyelőre elodázzák a korszerűsítéseket.

A MÉASZ továbbra is a számla ellenében történő részleges áfa-visszatérítést tartja olyan eszköznek amely a meglévő családpolitikai ösztönzők mellett segítené fenntartani a magasépítés lendületét. Az áfa egy részének utólagos jóváírása – az ingatlan tulajdonosának – mind az újlakás-építések, mind pedig az épületenergetikai korszerűsítések terén fehérítené az építésgazdaságot, közvetlenül kedvezményezné a tulajdonost, a meglévő családpolitikai ösztönzőket pedig jól egészítené ki. Eza megoldás hosszú távú tervezhetőséget nyújtana az építésgazdaság szereplőinek.

ÉPÍTŐANYAG SZEGMENSEK ALAKULÁSA

2019 utolsó negyedévében az főbb építőanyag szegmensek az alábbiak szerint alakultak.

Szerkezetépítés:

  • az 5% kedvezményes újlakás-áfa kivezetése nyomán a vidéki megyeszékhelyeken visszaesett a ténylegesen elindított az újlakás-építések száma. E helyszíneken a második félévtől nagyon kevés újlakás-projekt indult el, ezért nagy szükség van a megyeszékhelyeken az újlakás-építések előmozdítására új ösztönzőkkel.
  • Egyes beruházók a lakásértékesítés lassulásáról számolnak be, és az agglomeráción kívüli kivitelezők már munkát keresnek 2020 első félévére is.

Az égetett kerámia termékeket tekintve a téglapiac az első félévben erőteljes forgalmat mutatott, de a második félév és az utolsó negyedév egyértelmű visszaesést hozott. A téglatermékek értékesítésében az év egésze kis mértékben a 2018-as bázisév alatt alakult azáltal, hogy az utolsó negyedévben 2%-os visszaesés volt megfigyelhető2018 ugyanazon időszakához képest.

Fotó: Brend Hildebrandt/Pixabay

A cseréptermékek gyártói értékesítését tekintve a második félév igen jelentős növekedést mutatott, így8-10%-al haladta meg 2018 azonos időszakát, amely összefügg a nagy mennyiségű lakóépület befejezéssel.

A fehér falazóanyagok terén a negyedik negyedév 2018 azonos időszakához képest keresletcsökkenést hozott, szemben az első háromnegyed év mintegy 15%-os növekedésével. Ennek nyomán gyártói oldalon összességében az év egészében mintegy 10%-os bővülés mutatkozott meg.

Az építőkémiai termékek (ragasztóanyagok, tömítőanyagok, homlokzati hőszigetelő rendszerek ragasztói, stb.) iránt 2019 egészében élénk kereslet mutatkozott: az első félévi erős,  kétszámjegyű bázisalapú növekedést követően a harmadik és negyedik negyedévben érezhető lassulás történt annak ellenére, hogy tavaly év végén számos épület átadásra került sor. A projekteknél feltételezhető, hogy több befejező munkálat 2020 elejére csúszik át, mivel változatlanul szűkösek a beépítő kapacitások, és ez különösen a hidegburkolási munkáknál jelenik meg erőteljesen.

Az építőkémiai termékek szegmensében 2019 egészét tekintve mintegy 7-10% közötti éves növekedés volt jellemző. A termékek árai 2019 folyamán a negyedik negyedévben sem változtak érdemben.

Fotó: Pixabay

A homlokzati nyílászárók piaca 2019-ben volumen alapon 3-4%-os mértékben nőtt, amely tartalmazta a kedvezményes újlakás-áfa alatt elkészülő újlakások nyílászáróit is.

A gyengülő forintárfolyam miatt dráguló import profil- és egyéb segédanyagok nyomán szükséges áremelkedés miatt  az értékalapú növekedés folyó áron összesen 8-9%-ot tett ki.

A homlokzati nyílászáró-piacon erősen megmutatkozik a tömeges társasházi felújítási program  hiánya, egyúttal látszik a kifutó ltp-konstrukciókkal a csökkenő megtakarítási állomány is. Ezzel párhuzamosan nincs hasonló ösztönző a piacon, amely energiahatékonysági pénzalap-képzésre alkalmas lenne.

HŐSZIGETELŐ ANYAGOK

A hőszigetelő anyagok piacára is jelentős lassító hatást gyakorolt az ltp-megtakarítások állami kamattámogatásának kivezetése, amely miatt érezhetően kevesebb lakossági energiahatékonysági felújítás indult. A magánerős és a lakóépület korszerűsítési részpiacot változatlanul a vissza nem térítendő épületenergetikai ösztönzők határozzák meg. Ezek jelenlegi hiánya mellett azonban a kamatmentes hitelek piacélénkítő hatása nem tudott elegendő kiegyenlítő hatást gyakorolni.

  • Az őszi energetikai felújítási, illetve hőszigetelési szezon késve realizálódott és kisebb mértékű volt.
  • Az 5%-os újlakás-áfa kivezetése az újlakás-átadások felgyorsulása hozzájárult a negyedik negyedévhez – azonban a beépítő kapacitáshiány a homlokzati hőszigetelések terén is elhúzódó teljesítéseket okozott.
Műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok

A harmadik negyedévtől az ingadozó kereslet mentén a hőszigetelési szezon nehezen indult. A kivitelezői munkaerő-hiány miatt az egyes késésben lévő nagyobb projektek nem jutottak el a hőszigetelésig, amely rontotta az őszi időszak volumenét. Az év végi újlakás-átadási hullám azonban kedvezően járult hozzá az összteljesítményhez: a negyedik negyedév a 2018-as bázishoz hasonló volument eredményezett.  2019. egészét tekintve egyszámjegyű növekedés tapasztalható.

Az árak a második negyedévtől érdemben nem változtak – sőt, kissé alattuk alakultak.  Ezzel párhuzamosan a forint/euró árfolyam romlása nyomán egyes alapanyagok drágultak, de követő korrekcióra az év második felében jellemzően nem volt lehetőség.

Szálas hőszigetelő anyagok

A szálas hőszigetelő anyagok iránti kereslet az év egészét tekintve hasonló volt, mint a 2018-as bázisévben.

A negyedik negyedévben a harmadik negyedévi teljesítmény ismétlődött, így az építőipari statisztikában látható dinamika e részpiacon nem tükröződött.  A beépítő kapacitások szűkössége és a sok párhuzamos projekt a magasépítésben tapasztalható lassulási hatást időben egyelőre szétteríti.

Az év folyamán fokozatosan csökkentek a kereskedői készletek is, amely májusban átmeneti keresletcsökkenéssel éreztette elsősorban a hatását. A szálas hőszigetelő anyagok jellemző árai a második félévben stagnáltak.

ÉPÜLETGÉPÉSZETI TERMÉKEK

Az épületgépészeti termékek terén a beruházók számos korszerű és energiahatékony megoldás közül választhatnak.  A gépészeti komponensek beépítése terén 2019 egészében továbbra is keresleti természetű piac érvényesült: az épületgépészeti kivitelezők maximális kapacitás-kihasználtsággal dolgoztak, így a lassuló növekedés a sok projekt-befejeződés mentén egyelőre nem volt érezhető.

2019 során a gépészeti szolgáltatások díjai elfogadható szintre nőttek, ezért az elvándorlás kisebb mértékben fenyeget, mint korábban. Egyes társasházi projekteknél azonban még mindig gyenge minőség tapasztalható és ez összefügghet azzal, hogy a jó minőségű szakmunkát a beruházók esetenként kevésbé hajlandók megfizetni, amely a szürkegazdaság kockázatát növeli.

Kihívásként jelenik meg, hogy egyelőre inkább csak a nagyobb vállalkozások igyekeznek  hatékonyságnövelő fejlesztésekkel (modern technológiával és gépparkkal) kapacitást bővíteni.

 

Szarka László
elnök

 

 

Forrás: MÉASZ