Az esztergomi bazilika felújítása során hétfőn leemelték a főszékesegyház déli tornyának kupoláját.

Németh Tamás, a székesegyház felújítását vezető építész az MTI-nek elmondta: az 5 ütemben tartó felújítássorozat 3. üteme a déli torony teljes, külső belső felújítása, valamint a bazilika nagyobbik, a toronyban lévő harangjának restaurálása. A szakemberek azért döntöttek a tetőszerkezet leemelése mellett, mert anélkül a harangkiemelés csak a torony falszerkezetének roncsolásával lett volna megoldható. A harangot szerda reggel emelik ki – tette hozzá az építész.

A felújítás alatt álló esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-fõszékesegyház déli toronysisakja 2022. szeptember 19-én. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Elmondta azt is: a kupolát a bazilika mellett, a földön restaurálják. A restaurátori dokumentáció és az engedélyeztetés után, várhatóan egy hónap múlva kezdődik az acél tartószerkezet felújítása és a rézlemez cseréje, amit így a járókelők, turisták is figyelemmel követhetnek majd egy erre a célra kialakított dobogóról.

A kupola levételéhez Magyarország egyik legnagyobb daruját használták, amely 75 méter magasra nyúlt fel, hogy leemelje a tetőszerkezetet, melynek legmagasabb pontja – a keresztje – csaknem 60 méter magasan helyezkedett el.

Németh Tamás megjegyezte: a tetőszerkezet levétele lehetővé teszi a jelenlegi, “toldozott-foldozott” és mindössze két harang fogadására alkalmas harangszék megújítását is. A munkálatok után a harangokat tartó szerkezet akár – az ekkora templomoknál szokásos – 5-6 harangot is képes lesz hordozni – mondta, hozzátéve, hogy új harangokat ugyan nem kap a bazilika, de megteremtik a későbbi bővítés lehetőségét.

A bazilika tervezett felújítása 13 milliárd forintból, várhatóan 2024 tavaszára készül el.

MTI
Címlapkép: MTI/Bodnár Boglárka