Megjelent az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ), amely az emberek, a környezet és a vagyon elvárt tűzbiztonságához szükséges feltételeket írja elő. A fontos jogszabály megújításában most először az Építési Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) is aktív szerepet vállalt – tájékoztat közleményében a szakszövetség.

A szakmai szervezet Tűzvédelmi Tagozatának szakemberei, együttműködve az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) szakembereivel több területen tettek javaslatot a logisztikai csarnoképületek fejlesztését, építését- és üzemeltetését egyszerűsítő, az építőipar versenyképességét növelő módosításokra. A jogalkotó a javaslatokat a szakmai és piaci szereplők által elfogadott kompromisszumokkal beépítette a jogszabályba.

A sikeres közös munka megfelelő alapot teremtett az ÉVOSZ és az IFK közötti együttműködés további kiterjesztésére is a lakó- és irodaépületek, illetve szállodák tűzvédelmével kapcsolatos területekre is.

Az ÉVOSZ közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a módosított OTSZ egyben azt is szolgálja, hogy az építőipari anyagok és termékek árának drasztikus növekedése ne menjen a tűzvédelem rovására.

A jogszabálymódosítási folyamat során az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és az ÉVOSZ között létrejött aktív kapcsolat lehetővé teszi, hogy a két szervezet együttműködjön az építőipar számára szükséges tűzvédelmi kompetenciákat adó képzések kialakításában is. Ennek részeként 2022. május 3-án az OKF szakemberei felkészítést tartottak az ÉVOSZ tagok részére az OTSZ és a kapcsolódó Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek 2022. évi módosításairól.

Az új jogszabályi környezetben előtérbe került:

  • a tűzterjedés elleni védelmet érintő változások kihatása a tűzszakasz-méretekre, homlokzati tűzterjedésgátlásra,
  • az épületszerkezetekre vonatkozó tűzvédelmi szabályozás újításai,
  • a kiürítési feltételek biztosításának és teljesíthetőségének módosításai,
  • a hő és füst elleni védelem követelményeinek változásai és a főbb enyhítések,
  • a tűzoltói beavatkozást segítő főbb változások.

 

Forrás: ÉVOSZ