K 2019 Düsseldorf – Az új technológiákból táplálkozik az innováció

1942

A műanyag- és gumiipar több mint 3000 vállalata mutatja be termékeivel és szolgáltatásaival, hogy miként lesz termelékeny és felelősségteljes ma, holnap és holnapután.

K-Düsseldorf – ez a név fémjelzi immáron 67 éve a világ legfontosabb műanyag- és gumiipari szakmai találkozóját. Három évente gyűlnek össze a kiállítók és szakmai látogatók valamennyi földrészről Düsseldorfban, hogy élőben is megtapasztalhassák ennek a lendületes és újító szellemű iparágnak a legújabb fejlesztési eredményeit. Ők azok a szakemberek, akik élnek a K-Düsseldorf nyújtotta lehetőségekkel: a seregszemle kihagyhatatlan szakmai találkozó, az újdonságok és a jövő fejlődési irányzatainak bemutatója, emellett pedig páratlan tájékozódási és kapcsolatépítési lehetőség is egyben. Sehol másutt nem ismerhetjük és vitathatjuk meg a szakértőkkel a fejlesztések, megoldások és irányzatok ilyen széles skáláját közvetlen és nemzetközi összehasonlításban. Sehol másutt nem találkozunk ennyi új termék és szolgáltatás ősbemutatójával, mint a düsseldorfi K szakvásáron. A világ egyetlen más szakvására sem képes még csak megközelíteni a düsseldorfi seregszemle színvonalát.

K 2019 – a vezető világvásár

Nemzetközi kiállítói részvétel

Az október 16-23. között rendezett K 2019 szakvásár teljes területét lefoglalták már a kiállítók jelentkezési határidejének lejártával. Összesen több mint 3000 kiállító jelentkezett több mint 60 országból. Ismét kiemelkedőnek ígérkezik az európai kiállítók jelenléte mindenek előtt Német- és Olaszországból, Ausztriából, Svájcból, Franciaországból, Hollandiából és Törökországból, de sokan érkeznek az Amerikai Egyesült Államokból is. Egyúttal a K egyértelműen tükrözi a világpiaci változásokat is: az ázsiai vállalatok száma és kiállítási területe néhány éve változatlanul magas szinten mozog. Jelentős részvétellel nyűgözi le a szakmai látogatókat mindenek előtt Kína, Tajvan, India, Japán és Dél-Korea is. A kiállítók sokszínűsége és a nemzetközi részvétel magas aránya biztosítja, hogy az ágazatot foglalkoztató nagy kérdések – mindenekelőtt az energia, az erőforrások és az anyagok hatékony felhasználása – ugyanúgy előtérben lesz, mint a szűkebb szakmai kérdéskörök.

A K 2019 szakvásár elfoglalja a Düsseldorfi Vásárváros teljes, mintegy 175.000 négyzetméteres kiállítási területét. Az egyes kínálati csoportokat a következők szerint osztják fel a 18 vásárcsarnokra:

  • Gépek és berendezések: az 1-es, 3-as, 4-es, valamint a 9-estől a 17-esig terjedő csarnokok
  • Alap- és segédanyagok: az 5-ös, 6-os, 7-es, 7a, 8a és 8b csarnokok
  • Félgyártmányok, műszaki alkatrészek és erősített műanyagok: 5-ös, 6-os, 7-es, 7a, 8a és 8b csarnokok
Kínálati struktúra

A K 2019 szakvásáron az iparág teljes értéklánca bemutatkozik páratlan szélességében és mélységében. Ebben döntő szerepe van a gumianyagoknak is.
A műanyagiparhoz mérten ez ugyan kisebb szakterület, mégis fő szerepet tölt be bizonyos felvevő iparágakban, ráadásul tobzódik az újításoktól is. A 6-os csarnokban kialakított gumiutca nélkülözhetetlen része a düsseldorfi K szakvásárnak, ráadásul mágnesként vonzza a látogatókat is.

A K szakvásár a teljes iparág teljesítő képességének fokmérője, egyúttal pedig az innováció világméretű piactere. Itt adnak találkozót egymásnak a szakértők a műanyag- és gumiipar világának minden szegletéből, hogy szemléltessék az iparág teljesítő képességét és hogy bemutassák a járműgyártás, a csomagolóipar, az elektrotechnika, az elektronika és a kommunikációs technológia, az építőipar, az orvostechnika, valamint a repülőgép- és űripar szakértőinek a műanyagok és gumitermékek jelenleg elérhető és jövőbeni alkalmazási lehetőségeit.

Műanyagok számos iparágban

Ennek ellenére a K 2019 szakvásár nem csupán a világ iparának kimagasló érdeklődésével bizonyítja kitüntetett szerepét, hanem ebben az évben is kiemelten foglalkozik korunk és kifejezetten az iparág aktuális és alapvető kérdéseivel.

Az emberiség ugyanis a klímaváltozástól a digitalizációig olyan világméretű kihívásokkal szembesül, amelyek az ember ténykedésére vezethetőek vissza. Valamennyiük közös felelőssége, hogy fenntarthat és jövőbe mutató megoldásokkal alakítsuk úgy ezeket a változásokat, hogy a bolygó élettere maradhasson az utánunk következő nemzedékeknek is. Az idén októberben a Messe Düsseldorf vásártársaság vásárvárosában a K 2019 szakvásárra összesereglő nemzetközi műanyag- és gumiipar felvállalja ezt a felelősséget és lendületesen járul hozzá a felmerülő feladatok teljesítéséhez.

A polimer igáslovak

Minden eddiginél sürgetőbben keresik az alacsony kibocsátással és energia-felhasználással járó eljárásokat és technológiákat, akárcsak az intelligens és kiemelkedő teljesítményre képes anyagokat, amelyeket példamutató módon lehet a mindenkori alkalmazás követelményeihez igazítani azok túlterhelése nélkül. Ebben a kérdésben a polimer szerkezeti anyagok érdemben és értékes útmutatással járulnak hozzá a feladatok teljesítéséhez. A polimerek már ma is meggyőző tulajdonságokkal rendelkeznek szinte minden alkalmazási területen  – a romlékony élelmiszerek frissen tartó csomagolásaként ugyanúgy, mint a környezetkímélő zöld áram termelésében vagy a közúti károsanyag-kibocsátás csökkentésében. Számos esetben korunk alkalmazásait csak műanyagokkal és gumival lehet egyáltalán megvalósítani.

Megküzdeni a kihívásokkal

A polimer anyagok másrészről komoly kihívások elé állítanak bennünket, például ami a használat utáni kezelésüket és elhelyezésüket illeti. A műanyag és a gumi értékes anyag, amit fenntartható módon kell gyártani és amelyeket ideális esetben teljes egészében újra fel lehet használni minőségi anyagok előállítására. Ehhez azonban a szerkezeti anyagokat már úgy kell megtervezni, hogy eredendően magas újrahasznosítási arányt érjünk el és a lehető legjobb kihozatallal szolgálhassanak később minőségi újrahasznosított anyagok előállítására. A műanyag- és gumiipar minden tekintetben érdekes megoldásokat kínál a K 2019 szakvásáron. Az újrahasznosított műanyagok egyre inkább kínálnak igazi alternatívát és fontos alapanyagot az új műanyag termékekhez. Hogy mi minden lehetséges és hogy az iparágban min dolgoznak együtt a legkülönbözőbb intézményekkel, a K 2019 vonultatja fel.

Meghatározó témák

A K 2019 szakvásár meghatározó témái

A K 2019 innovációs munkacsoportjának tudósai és szakértői felkutattak és beazonosítottak bizonyos témákat, amelyek meghatározó szerepet töltenek be az elkövetkező években a világ polimer iparának piaci fejlődésében, és ennek alapján négy meghatározó témát határoztak meg a K 2019 szakvásárra. Ezek pedig a következők:

  1. Műanyagok a fenntartható fejlődésért és a körforgásos gazdaságért: Ide tartozik többek között a vízgazdálkodás, a megújuló energiák és az alternatív alapanyagok kérdésökre.
  2. Digitalizáció/ műanyagipar 4.0: Ebbe a körbe tartozik többek között a platform alapú gazdaság, valamint a hálózatba kapcsolt értéklánc.
  3. Rendszerintegráció: funkcionalitás az anyagokkal, folyamatokkal és tervezéssel: ezzel a jelmondattal foglaljuk össze az új anyagféleségek és az additív gyártás, a könnyűszerkezetes kialakítás, a közlekedés (elektromos hajtások) és a bioműanyagok területeit.
  4. Utánpótlás az iparágnak: Kitüntetett figyelmet szentelnek a K 2019 szakvásáron ezen kívül az ágazati utánpótlás kérdésének is mind a tudomány, mind pedig a képzés területén. Az alapvető kérdéseket a résztvevő egyetemek és főiskolák, intézmények, szakmai szövetségek és támogató szervezetek dolgozzák fel, majd vitafórumok és előadások keretében, valamint válogatott kiállítási tárgyak révén mutatják be és vitatják meg.

Az utánpótlás célirányos támogatása nélkülözhetetlen a műanyagiparban. Sok esetben a fiatalok nem is tudják, hogy éppen a műanyagipar kínálja a magas szakmai színvonalú, időtálló munkahelyek sokaságát, ráadásul számtalan izgalmas szakmában.

A KAI műanyagipari képzési kezdeményezés célja, hogy éppen ezekkel a szakmákkal ismertesse meg az utánpótlást. A kiállításoktól a moderált vitafórumokon át a kísérletekig terjedő skálán tervezik az utánpótlást megismertetni az iparággal. A KAI kezdeményezés védnöke a GKV Német Országos Műanyag-feldolgozó Ipari Országos Szövetség egyesület további szakmai szövetségek és intézmények, valamint a Messe Düsseldorf vásártársaság mellett.

“Műanyagok alakítják a jövőt” különbemutató

Műanyagok alakítják a jövőt különbemutató

A K 2019 szakvásár különbemutatója, amelyet ismét a „Műanyagok alakítják a jövőt“ névvel rendeznek meg, azt mutatja be, hogy a műanyagok miként tudják hosszú távon alakítani a jövőt, hogy milyen fejlesztések körvonalazódnak és hogy milyen elképzeléseknek van esélye arra, hogy a későbbiekben megvalósítsák. A hét tematikus nap keretében szakmai viták váltják egymást a figyelemfelkeltő előadásokkal és izgalmas kísérletekkel. A rendezvényeken ugyanúgy foglalkoznak a gazdasági, mint a környezetvédelmi kérdésekkel.

A „Műanyagok alakítják a jövőt“ korunk társadalmi irányzataira és vitáira adott megoldási javaslatok és válaszok színterének is tekinti magát., ahol részletesen vitatnak meg egyrészt olyan égető kérdéseket, mint a csomagolási hulladék, a tengerek elszennyezése és a klímaváltozás, másrészről pedig az erőforrások hatékony felhasználása, az energia-hatékonyság és a körforgásos gazdaság. A „Műanyagok alakítják a jövőt“ nem csupán a nemzetközi tájékozódáshoz és kapcsolatépítéshez kínál színteret, hanem vitaindító előadásokkal és rövid vitafórumokkal hangsúlyosan szólítja meg a politikát és a meghatározó társadalmi csoportokat.

A különbemutató a német műanyagipar projektje, amelynek vezetését a Plastics Europe Németország egyesület és a Messe Düsseldorf vásártársaság látja el. A „Műanyagok alakítják a jövőt“ bepillantást és egyúttal kitekintést ígér a K 2019 kiállítóinak és szakmai látogatóinak, valamint a média képviselőinek és az érdeklődő közvéleménynek egyaránt.

Tudományos kampusz különbemutató

„Tudományos kampusz“ különbemutató

A K 2019 szakvásár tudományos kampusza a kutatás és a gazdaság közötti párbeszéd színtere. A kiállítók és a szakmai látogatók itt tájékozódhatnak egyetlen helyre összpontosítva a műanyag- és gumiipar tudományos munkájáról és eredményeiről, és itt cserélhetnek tapasztalatokat a vállalatok a felsőoktatással.

Bioműanyagok üzleti reggelijei

Aki a bioműanyagokban rejlő lehetőségekről szeretne tájékozódni, az bőségesen megteheti ezt a K 2019 szakvásár számos kiállítói standján. Ezen kívül a Bioplastics Magazine a Messe Düsseldorf vásártársasággal együttműködve négy rendezvényt kínál a szakembereknek, ahol szakértők előadásaiból és a velük folytatott vitákból tájékozódhatnak a bioműanyagok sajátosságairól és előnyeiről, valamint lehetőségük nyílik a tapasztalatcserére is.

A Bioplastics Business Breakfast reggeliknél a bioműanyagok – mind a biológiai alapú, mind pedig a biológiai úton lebomló – jövőbeni szerepét és piaci lehetőségeit állítják az előtérbe. A jövőbeni lehetőségek ugyanolyan kiemelt szerepet kapnak, mint a bioműanyagok használatához kapcsolódó lehetséges aggályok.

Gumiutca különbemutató

Rubberstreet és „Rubber & TPE Pocket Guide“

A K 2019 szakvásár egyik a gumiiparhoz kapcsolódó fénypontja lesz ismét a Rubberstreet. Ez egy ablak a gumifélék és az elasztomerek világára, amelyet az 1983-as K szakvásáron vezettek be, hogy nagyobb figyelmet tereljenek a gumiiparra és egyben kiemeljék innovatív teljesítő képességét is. A gumi utcája a 6-os vásárcsarnokban található.

További segédlet a szakembereknek a “Rubber & TPE Pocket Guide” is, amely vezérfonalként segít az érdeklődésnek megfelelő, gumival és elasztomerekkel, akár TPE-vel is foglalkozó kiállítók felkutatásában. Az útmutató az alapanyag-beszállítóktól és gépgyártóktól a feldolgozó üzemekig bezárólag lefedi a teljes értékláncot.

Kimagaslónak ítélik a látogatók szakmai színvonalát

A K szakvásár kihagyhatatlan seregszemle az iparágban, és ez nem csupán a kiállítók számában és a kínálat színvonalában érhető tetten, hanem látványosan tükröződik a látogatók számában és a kivétel nélkül kimagaslónak ítélt szakmai színvonalában is: 2016 októberében 232.053 szakember érkezett 161 országból Düsseldorfba. A látogatók 71 százaléka Németországon kívülről érkezett a K-ra. A legtöbb külföldi látogató Hollandiából, Indiából, Török- és Franciaországból, Belgiumból, az Egyesült Államokból, Kínából, Spanyol- és Lengyelországból érkezett. A szakértők vásárlátogatás utáni értékelése egyértelműnek bizonyult: 97 százalékban dicsérték a műszaki fejlesztési eredmények és a jövőt idéző megoldások széles skáláját. Mindenekelőtt az innovatív termékek és szolgáltatások sokaságát, valamint a piacvezetők kivétel nélküli megjelenését ítélték kiemelkedőnek a látogatók. És ez az értékelés nem csupán a műanyag- és gumitermékek gyártóira igaz, hiszen az ipari végfelhasználók is rendszeres látogatói a K szakvásárnak, hogy ötleteket merítsenek saját iparáguknak és saját termékeikhez.

K 2019 – minden csatornán számos kiegészítő szolgáltatással

A szolgáltatásokat központi jelentőségűnek tekintik a Messe Düsseldorf vásártársaságnál, és ez nem csupán a vásár nyitva tartási idejére és a vásárvárosra szorítkozik, hiszen már jóval a nyitónap előtt valamennyi csatornán szolgáltatnak. A K szakvásár ennek jegyében a k-online.com oldalon mutatkozik be, de saját applikációkat is kínál (iOS-re és Android OS-re). Ennek köszönhetően minden érdeklődő folyamatosan és kényelmesen hozzáférhet az iparág bármely területére vonatkozó hírekhez és a szakvásárhoz kapcsolódó jótanácsokhoz.

2019 márciusától a K 2019 kiállító vállalatai és a kínálatuk mutatkozik be a kiállítói adatbázisban. A K 2019 természetesen szintén jelen van a Twitter-en, a Facebook-on és a LinkedIn-en is.

A K internetes portál egyéni igényekre szabott szolgáltatásokkal, például a MyOrganizer szervező segédeszközzel könnyíti meg a vásárlátogatás előkészítését. A k-online honlap jótanácsokkal is szolgál a Düsseldorfba utazáshoz, de online szállásfoglalást is biztosít. A látogatók igen gyakran veszik igénybe a lehetőséget a belépőjegyek internetes vásárlására. Ebben az esetben belépési kódot kapnak vagy saját maguk nyomtatják a belépőt, ezért nem kell bosszantó sorokat végigvárni a vásárkapuknál, sőt a belépő olcsóbb is: az egynapos belépő Internetes elővételben 49,- euróba, míg a helyszíni pénztárban 75,- euróba kerül. A három napra érvényes belépő online elővételben 108,- euró, a helyszíni pénztárban 155,- euró. Az előzetesen vásárolt jegy további előnye, hogy már a vásárvárosba utazva is menetjegyként szolgál a közösségi közlekedési eszközökön. Az online jegyelővétel március végétől érhető el.

 

További információ: www.k-online.com

 

 

Forrás: BD-Expo